Egy fametszetre
Írta: Jóni Barna
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 144
Egy fametszetre
Simul a szélben selyem árvalányhaj.
Kimonó-érintés a térdre,
lengeléptű gésa tipeg-
kopog facipője a magai teraszán.
Rizspapír zizeg, lámpásnak fest árnyat
az éjszaka. Rebben mézrigó, fácán riog,
a lány fésülködik. Ében haját festi kéken a hold.
Az úr szakét iszik, formás csípővonala kelti benne a vágyat.
Tükörben nézem a festményt a szemközti falon. Kávé gőzölög, illata csalogat.
Az illúzió már megszökött,
orromban borotvahabbal prüszkölök,
még egy pillantás, egy sóhaj, vágynék most úgy lenni a képben.
Mintha mozdulna, s felém nézne a lány.
Felriadok; egy gyurgyalag ügyetlen dalba kezd.
Kormos felhők hullnak az égre.
Hunyorognak álomból szeppent csillagok,
Teltképű fénykorong világítja meg az ablakom.
Huncut képzeletem, vagy tünde-lakta csend?
Mert varázslat, és mágia történik éppen.