Égi jel
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 287
Égi Jel
Loki úr újra terepen volt, és megint akarata ellenére. Ott állt a hideg őszi szélben egy hajdani kőbányát bámulva. A csüggedés kiült az arcára, de a mellette álló férfit ez nem zavarta. Egyfolytában vigyorgott, mint aki be van nyomva. Ladói Armand. Magas pozícióban lévő építész, de ezt inkább a nagyfőnök melletti kitartása miatt kapta, mint sem érdemei miatt. A projektjei egymás után buktak meg, és a torzók a mai napig ott éktelenkedtek a város több pontján. Legnagyobb kudarca a „Paradicsomkert lakópark” volt. Gyanúsan gyorsan épült fel, és már majdnem készen állt az átadásra, amikor a konkurencia irigységből feljelentést tett és az építészeti felügyelet odaküldött egy ellenőrt. Az épület hemzsegett a hibáktól, így az ellenlábasok gáncsa a paradicsomkert bukásához vezetett. Ladói eltűnt a színpadról, de sajnos nem örökre. Most itt álltak kettesben a hidegben, és ez a korhely nyalonc fejőgépnek akarta használni őt. Összehúzta magán a kabátját, és társához fordult.
- Nézze Ladói úr! Amikor néhány nappal ezelőtt felhívták a figyelmemet magára, arra számítottam, hogy használható elképzelésekkel fog hozzám fordulni. Ehelyett itt álldogálunk egy kőbánya előtt valamire várva – Ladói úr felnevetett, és hátba vágta Loki urat.
- Ezt csak azért mondja fiacskám, mert nem látja maga előtt a lehetőséget. – Loki úr gyilkos pillantással nézett rá.
- Ezt fejtse, ki kérem! – a többit már nem tette hozzá. Nem akart udvariatlan lenni.
- Nos, tudja, vagy nem tudja, a kőbánya mellett egy templom állt. – kezdett bele a másik. Loki úr ezt természetesen tudta. A gyors háttérkutatásból az is kiderült, hogy valaha egy kis falucska is volt a közelben. Az később lakatlanná vált, és távolabb született újjá. Beleolvasott a kérvénybe.
- Ha jól értem, maga fel akar húzni itt egy templomot?
- Igen!
- És ezt pályázati alapból óhajtja megtenni?
- Igen!
- Akkor most halljuk az indoklást! Miért fizessenek magának egy valag pénzt egy templomért, ami egy régi kőfejtő mellé épülne, messze a falutól? Ki fog ide kijárni maga szerint?
- Kit érdekel, hogy azok az ateista bunkók!... – biccentett Ladói a távoli és ellenzéki többségű fali irányába. – Én a hithű zarándokokat akarom kiszolgálni – és ömlött a szájából az álszent himnusz a vallás és testvériség szolgálatáról. Loki urat azonban nem lehetett ilyen könnyen megvezetni. Nagy divat volt mostanság a hit erejével döngetni a mellkast. És aki elég hangosan csinálta, azt a nagyfőnök bőkezűen támogatta. Nem ítélte el partnerét, hisz az ilyenek felfedezéséért fizették.
- Azt ugye tudja, hogy ez az egykori templom sosem volt része a zarándokösvénynek?
- És? Bármikor előkerülhet egy, az ezt igazoló régi dokumentum.
Loki úr ennyiben hagyta. Elköszönt Ladói úrtól, később megírta a jelentést, miközben jókat kacarászott. Nem hitte, hogy ez a flúgos sikerrel járhat, és így legalább nem kell soha többé látnia. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. A nagyfőnöknek megtetszett Ladói „keresztyén” lelkülete, és támogatást nyújtott neki, hogy felépítse az új templomot, ami igenis a zarándokúthoz tartozott, legalábbis az előkerült dokumentumok ezt bizonyították. Persze újfent Loki urat küldték a helyszínre, hogy lezsírozza az üzletet. Az új templomot kiegészítették egy kis szállóval és konferenciateremmel is, amit természetesen a nagyfőnök barátai fognak kivitelezni Ladói úr tervei alapján. Nem sokára kezdetét vette az építkezés, ami káoszt hozott a környékre. Mivel az odavezető földút használhatatlan volt, a főútról kellett lehajtót építeni. Ez az út két nagyvárost kötött össze hegyeken keresztül, így a félútpályás lezárás rengeteg bosszúságot okozott az ingázóknak. Ennek levét szegény útmunkások itták meg,. Az építkezést a környéken lakók is megutálták. Minden csárda, panzió és nyaraló parkolójába került legalább egy munkagép, mert nem tudták egy helyen tárolni őket. A csendes völgyet megtöltötte a civilizáció zaja. Loki úr a hírekből értesült az építkezést kísérő balhékról s egy pohár bor mellett jókat derült, amíg meg nem hívták az avatóra. Megint bámulhatta Ladói önelégült hörcsögképét. Úgy gondolta, kibír néhány óra bájcsevejt a vén tökfejjel, de már az érkezés is megrázkódatást okozott számára. Az ominózus objektum parkolója a tervezés alatt többször is helyett cserélt, de az egyik lehetséges helyen meghagyták a bekötő utacskát. Loki úr meggondolatlanul behajtott, majd adott egy cuppanós csókot a kormánykeréknek, ahogy a kocsija orra alászállt az alant elterülő köves placcra. Káromkodva szállt ki a homlokát szorongatva. A semmiből hirtelen Ladói tűnt elő.
- Kedves, hogy eljött, de a parkoló nem itt van!
- Na, nem mondja! Ha bármi….
- Ne aggódjon a verda miatt! Majd ideküldöm az egyik karbantartót a traktorral, az levonatja. Maga inkább jöjjön, és nézze meg, mit alkottam.
Loki úr mogorván követte a másikat, majd kiértek a bokor takarása mögül. A látvány feledtette rosszkedvét. A templom elkészült. Sajnos Ladói visszanyúlt az első sikertelen látványtervhez. Ötvözte a modernizmust a kontárizmussal. Az egész úgy nézett, mint egy vásárcsarnok. Loki gyorsan elkapta épületről a szemét, de a környezet további borzadályos látnivalókat tartogatott neki. Az egykori kőbánya előtere le lett díszkövezve. Ladói úr nyílván nem tudott választani a jobbnál jobb ajánlatok között, így az összes ajánlatott elfogadta, ezért a templom előtti tér tarka színekben pompázott, és a kövek olyan lazán voltak begyágyazva, hogy akár egy kiscica is kikaparhatta volna őket. Végül helyett foglalt a kőből kirakott üléssoron. Most jött el igazán a pokol számára. A feje fölött az autóforgalom dübörgött, a színpadon egy rezes banda nyekergett. Ezt követték a hosszas ünnepi beszédek, végül az épületegyüttest - igencsak savanyú pofával - megáldotta a falu papja. Következett a bejárás. Loki úr tisztán látta, hogy a cél a költségek alacsonyan tartása volt. Olcsó vakolat, olcsó szőnyegek és bútorok, félig befejezett építésterületek, ordító hibák. Természetesen, mint összekötő, ezekre rá is kérdezett, de azt a választ kapta, hogy egy zarándokoknak fenntartott épület, legyen puritán, mert azoknak nem kell a felesleges fényűzés. Végül hat óra múlva véget ért a kínszenvedés, hogy otthon kezdetét vegye az utolsó. Jelentést kellett írnia a nagyfőnök hivatalának. Természetesen nem az igazat: „ez van pajtikáim rossz lóra tettetek”, ezért cifrán hazudott, méltatva Ladói úr képességeit és a beruházás szükségességét. Napokig rosszul aludt. Visszatérő rémálma volt az, hogy tőle fogják visszakövetelni az elpocsékolt pénzeket. Életében először úgy érezte, munkája káros a társadalomra. Lelkinyugalma csak apránként állt helyre, nagyon sokat kellett bámulnia folyószámla kivonatát, amin egy hétszámjegyű összeg szerepelt. Már majdnem elfelejtette Ladói úr létezését, amikor felettese három hónap múlva átküldött neki egy terjedelmes anyagot a közelmúlt eseményeiről. Eleinte minden szépen ment. Jöttek a zarándokok, és a konferenciaterem hemzsegett a lojális jó keresztény emberektől, akiket szintén lojális jó keresztény előadók tömtek tömjénes hazafisággal, de közben a háttérben elkezdődött az „olcsó húsnak híg a leve” szindróma. A költségkímélő magatartás megbosszulta magát. A vakolat pattogzott, penészedett, a berendezések és a bútorok egymás után megadták magukat, és a szolgáltatás is egyre inkább romlott. Az emberek akkor pártoltak el tömegesen, amikor egy zarándokcsoport a gyümölcsleves mellé szalmonellát kapott desszertként. Ezt követte a böjt és a diéta. Természetesen a Nagyfőnök hivatala nem repesett a boldogságtól, és hozzávágott némi támogatást Ladói úrhoz, hogy hozza rendbe a hibákat, de ehelyett az valami egészen mást csinált. Darut bérelt, és szobrot készíttetett. Loki háta megborzongott, megint neki kellett kézbe vennie az ügyet. Másnap újra ott állt, ahol az egész elkezdődött. Az komplexum üres volt és kihalt. A sivárságot tovább növelte a borús ég és a hideg szél. Senki se jött eléje, viszont rögtön észrevette a változást. A templom fölött a kőbánya tetején egy szűz Mária szobor magasodott ölelő karjait széttárva. Ladói úr lépett elő az egyik őrbódéból hangtalanul, és hátba vágta a tátogó közvetítőt.
- Na, mit szól hozzá?
- Azt, hogy maga meg van buggyanva! A kezébe nyomtak egy valag pénzt, hogy hasznára legyen a társadalomnak, ami a múltját ismérve erősen kétséges! Felépítette ezt a fő mesterművének titulált borzadályt olyan silány kivitelben, hogy még egy munkásszálló is ötcsillagos hotel hozzá képest! Mentőövet dobtak magának, amit ön jelzőtűznek használt! Azért vagyok itt, hogy ítéletet mondjak maga felett! Mondjon pár nyomós indokot, hogy ne írjak olyan rosszat magáról, hogy mindent vissza kelljen fizetnie!
- Ugyan már! Mit számít pár apró hiba a szellemiséghez és az összetartozáshoz képest!
- Az apró hibái egész hosszú listát tesznek ki!
- Az a baja magának, hogy kishitű és szűklátókörű! Nézze ezt a mesterművet! Ez mindenki látni fogja és a hely újra vonzani kezdi majd az embereket!
- Egy völgy mélyén vagyunk, és a legkisebb hegycsúcs is a szobra fölé magasodik! Ezen felül végzett egyáltalán elővizsgálatokat? Kért erre engedélyt?
- Nem! De számít ez? Majd maguk kiállítanak egyet! Legyen már valami hasznuk, ha már hatalmon vannak! – „a fickónak annyi” –állapította meg magában Loki úr, de úgy döntött sportszerű lesz. Ad neki egy utolsó esélyt.
- Rendben. Maga bizton állítja, hogy helyre tudja állítani a magába vetett bizalmat, és hogy ez a szobor biztos alapokon nyugszik, nem fog katasztrófát okozni.
- Ha hazudnék, szakadjon a fejemre! – ebben a pillanatban a szikla megadta magát repedések futottak végig a felszínén, és a szobor kitárt karokkal előre bukott, majd hangos robajjal maga alá temette a templomot. Ladói úr kigúvadt szemekkel tátogott, ahogy Loki úr is. Nem hitte volna, hogy a dolgok idáig fajulhatnak. Már egy ideje tele voltak a lapok a botrányos zarándokhelyről szóló cikkekkel, és a fejest ugró Szűz Mária szobor csak olaj lett volna tűzre. Az összekötő fejében pörögtek a megváltó gondolatok. Első lépésben Ladói urat elküldte a fenébe azzal, hogy a következő időkben húzza meg magát. Második lépésben szelektív vakságot idézett elő a kis létszámú személyzetnél nagy címletű bankók igénybevételével. Nem láttak semmilyen hegyomlást, ezért fizetett szabadságot is kaptak. A harmadik lépéssel hetekig szenvedett. Már így is sok közpénz úszott el, így az épületegyüttes teljes elbontása szóba sem jöhetett. Főleg nem a média figyelő szemei előtt. Loki úr győzködésére találtak egy hatalom-kompatibilis vállalkozót, aki saját vagyonból felújította az elcseszett Ladói kúriát, és egy középkategóriás vidéki szállodát rittyentett belőle. Kapott némi támogatást is, így a templomból bányászati múzeum lett, míg a Szűz Mária szobor arccal felfelé az előtér üvegpadlója alá került. A feleslegessé vált épületrészeket alacsony költséggel elbontották. A vállalkozót végül hősnek állították be, így a média hullámverése lassan elült. Eljött a negyedik lépés ideje. Kétheti konzultáció után megszületett a terv Ladói úr újrafelhasználásról. A lényeg az volt, hogy valahol máshol vezesse le kreatív energiáit. Ismét Loki úr volt a hírnök, de ennek most nagyon örült. Odahaza kereste fel. A fickó, mi tagadás, szarul nézett ki. Látszott rajta, hogy hetek óta nem alszik rendesen.
- Na, mi van! Eljött az akasztás ideje? – kérdezte holdkóros pillantással.
- Ön túl szigorú önmagával szemben. Ön egy igazán egyedi építész, aki rossz célokat tűzött ki maga elé. Hagyja el az rögeszmét, hogy az örökkévalóságnak épít, és fókuszáljon inkább a látványépítészetre.
- Ez viccnek túl komplikált; felteszem, valamit akarnak tőlem.
- Igen. Ebben a mappában van a jövője. Olvassa el figyelmesen, és ha vállalja, akkor használja fel a repülőjegyet, ami abban a tasakban van.
Ladói úr így is tett, majd másnap utazott is. Tudását új irányba kamatoztatta. Közepes minőségű épületeket húzott fel a szegényebb országokban, amik az első monszun vagy emberi beavatkozás hatására lakhatatlanná váltak, így a tulaj kézhez kapta a biztosítást, majd jöttek a diplomácia kapcsolatok, és a nagyfőnök haverjai sorra kapták az építészeti megbízatásokat idegenben.