Dübörgő tiszták
Írta: Zsobrakt János
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 404
Dübörgő tiszták
(őrült szenvedélyek tajtékzó, vad,feláradt folyamai)
Szöktem feléd -beléd mint víz a földbe mint harmat a virágba mint férfi és nő a tiltott -tiltott ágyba.
Betörtük ablakát a vágynak s vágtattunk lován a kéjnek elloptuk hidegét a télnek melegét a nyárnak raboltuk megloptuk s taroltuk önmagunk.
Az időt szeretném megállítani egy örök kondulásban szerelmünk közepén a végső ájulásban.
Rád hajoltam mély szemedbe néztem százezerszer bele néztem mély szemedbe rád zuhantam mint a harang a toronyból le a földre -földbe zuhanó fény a pincébe zuhanó föld voltam -voltam és megtértem beléd hozzád -hozzád Hozzád-Értem szoknyád alá tértem és Te isten ege alatt kitártad önmagad!
Magadból adtál egy kicsit de én száz virágot - ezret és tízezret letépek érted és átlépek nem is tudom hány világot csak teérted-érted? Szoknyád alá térek s megcsókolom arcod.
Ledöntöm én azt a bástyát megölöm a királyok királyát nem kérek kegyelmet nem láttam eldobtam álmaim felét karácsony mezét húsvét ünnepét.
Virágzik az emlék az emlékek erdejének fénye mely ellök és visszahúz s beléd -lök visszhangzik az emlék látom és nem látom arcodat.
S e szerelem barbár birodalma mely visszahúz ellök és beléd -lök... és én csak menekülök feléd-beléd és nincsen út se jobbra se balra: és nincsenek kapuk.
Ám levertek minden - minden csillagot az égről míg én átúsztam örvénylő tűz -arcod Óceánját s lábaim taposták szöges - szöges dróttal és késekkel kivirágzott tested.
Jobb volt minden bornál és minden konyaknál tested-kezed-lelked -vágyad lobbanása inni a tested érezni -érteni a vágyak lobbanását a végtelen határát TISZÁK áradását - vágtatását szemek - testek rándulását és a vágyak sikoltását érezni térképed határát.
De elmúltak már a régi -régi nyári délutánok hol megkóstoltuk egymást és betörtük egymás ablakán a vágyat és kitéptük egymásból s magunkból az álmot.
Sorsom megbotlik heverő tested derekán szemem is rád - s beléd szegeződik s belém botlik arcod félhomálya - arcod vélt homálya s a lelked át -meg átharapja ajkam...
...és...
...én mindig csak kérdezek kérdezek mint a gyermek.
Ám mindegy hogy keletnek vagy nyugatnak mentem ha Te jöttél mindig -mindig velem szemben.
De én lefordítom - lefordítom női nyelvre azt a délutánt azt az estét azt az életet a sosem volt reményt szavakat és azt a verset téged-engem és azt a dalt -zsivajt azt az ágyat melyben tested átkaroltam.
Megbabonáztál egy életre egy halálra egy fél pillanatra megszédűlt a szó néha-néha meg megállunk és aztán újra indulunk s a legtisztább C-re hangoljuk húrjainkat s mint megindult folyam ha zúdul át a gátakon akkor is
és minden napon csak nevetek és nevetek... én is és Te is...
Szeretnék egy új világba törni egymásba ájulunk TISZÁNKBA -hervadunk s együtt fáradunk minden éjszakánk és nappalunk csak fáradt visszahullás.
Mély kéjben álmodunk.
Lelked küszöbén én leborultam beléd hulltam - beléd gabalyodtam... testedbe a testem lelkedbe a lelkem s így indultunk naponta háromszor is
Délnek.
De én azt a testet azt a lelket lefordítom -lefordítom női nyelvre és elmondom és elszavalom... női testet a női lelket megrajzolom százezerszer s mint a karszt -víz átjárom én barlangjaid mélyét... s ott kiöntöm
magam és kiáltok: nem nem megyek tovább!
Csak hozzátok el nekem azt a könyvet azt a képet TISZÁK virágzását szerelmek múlását harangok örök kondulását az órák lassú és felgyorsult mozgását az élet újra áradását.
Prosperó herceg órája kondul az új homálya éltet mindig és mindig is minden kis -és nagy szerelmet.
Rezdüljön hát az óra az óra minden perce minden pillanat ma oldjon -és kössön össze minket ma is és holnap is ugyanolyan arcod mint a többi Aszszonyé (ruhád, szoknyád, hajad) de a ráncok egyszer majd arcunkra rajzolódnak és már nem tudunk hazudni.
S a koszos presszókban már nem vagyok egyedül emlékem itt van velem végleg emlékem mely emlék született magányban- magányban -munkában otthontalan házban szegényen szerényen íródott-íródik presszók homályában nem nem nem jegyzem a napot... repülni akarok...
Repülni akarok -veled vagy nélküled - De hiába indulok... hiába...
Elmegyek Teérted mesékbe és valóságba érted-veled és nélküled a világ összes városába minden éjszakában Teérted álmodom ma is és holnap is elmegyek eléd és utánad minden állomásra elmegyek biztosra elmegyek hiába Pestre és Budára megkerülöm a földet Holdra lépek másodszor is érted.
Elmegyek Teérted Budáig Budától-Budáig egészen Mohácsig... minden állomástól -minden állomásig.
Hiszek -hiszek benned kívüled-nélküled örömöd humuszán házam ingoványán zárt kapud előtt is mert hiszem hogy kitárulsz s hitemet bevágom majd csukott ablakodba ha kéred ha nem ha érdemled ha nem.
Fel kell szedned meg kell tudnod de késő este van s e "késő üzenet" halk szavú nótája derítse fel szíved homály-fehér szavak kopott októberi Ősz-délutánok nyírkos ház-falak tavasz hazug szava elnyomja hangomat.
Számodra elnyelt ez a város kövezetek padján árnyak alkonyában kocsmák zsivajában csak egy szál hang vagyok csak egy szál hang vagyok az égen.
És Te csak kergettél mint lepkét álmodó gyerek és folyton csak kergetsz és kergettél én voltam Orfeusz ki alászállt érted is meg-Érted?
Én vagyok én voltam Orfeusz-Kígyóbőr -kabátom tegyétek ócska múzeumotok falára (és gondolkodjatok vagy ne)! a seriff nekem papolt a pap velem "cézárkodott" a seriff ne papoljon se nekem se másnak a pap meg prédikáljon nekem is és másnak.
Az Asszonyok szerettek a forró olajvérü nők Te mégis megöltél csak emléked erdejében élek nekünk a bor az ágy a vágy az volt az otthonunk.
Mit lopjak neked? Napot -Holdat vagy csillagot? CSILLAGOT -CSILLOGÓT (csillogó -csillagot)Holdat -haloványat (sarlót és sajtot is) halovány - fényeset fényes -haloványat hajnalban csodáltam indultam munkába munkából munkába s a sok indulással idáig elértem - odáig elértem hogy anyát és leányát egyszerre idéztem.
Idáig elértem - kocsmát-börtönt láttam húsz fillért találtam.
Mint gyermekkorom szigetei megmaradtál bennem megragadtál bennem... úgy mint gyermekkorom szigetei homokvárai (mit építettem hóból -ködből sárból) a szigetek bennem élnek és Te itt maradtál itt vagy velem végleg és látlak álmaim -s váraim tövében.
Magadban hordoztál a múltból jöttél s engem hoztál mint én emlékeimben talán -talán téged hittel és hit nélkül vártalak-vágytalak...
Vággyal és reménnyel vágytalan reménnyel indultam fehérben indultam sötétben homályban -magányban.
De ősmagyarként lovonfordulva visszanézve-visszatérve száz halállal szembe nézve "lovonfordított köpenyben" visszanézek-visszatérek visszatérek én Teérted.
Szarvas -arcom áll és bámul bámul téged s a kavargást és én téged elcseréllek felcseréllek (fecsérellek) elcseréllek csillagfényre Napfehérre (fehérre és feketére) a kirakatok nem múlhatnak el... és Te sem... mert bennem élsz és belül karmolsz karmolsz mint a szél...
Az emlék még bennem él "az emlékek láncai" romjai-roncsai... rongyosak szakadtak és jönnek-mennek döngenek és döngicsélnek mint a méh felbuknak és felbukkannak úgy mint a hal a tó vízéből --egy fél pillanatra-- hogy aztán eltűnhessen újra de akkor is jelen van akkor is jelen van ha már nem is látszik.
Emléked roncsait -romjait tömd rongyos kabátom zsebébe egyszer jó vörösbort mérnek talán érte.
Az álom álmodik a relé zár... -na...
DE ÉN A SZERELEM ARANYÁVAL FIZETTELEK TÉGED
A SZERELEM ARANYÁVAL
SZERELMEM SZENTELT FOLYAMÁVAL.
De elrepült madár volt az alig egy év madár mely átrepült Afrikába és nem tért vissza -meg elrepült madár volt a vágyam... de szürkeségem szürke évem és kabátom felajánlom felajánlom a királynak a királynak a világnak s a libáknak kik az utcán vihorásznak.
A fel nem dobott kő ha visszahull én akkor szorongva érkezem szorongva kérdezem felajánlott -megajánlott levelem mikor ér el Indiába? Egy óra múlva kettő múlva indul a gyors-repülőgép a rakéta vajon melyik Holdra - Földre a kettő "B"-re vagy a "C"-re "D"-re (ére, gére) vajon melyik húrra vajon melyik húrra teszed újad?
S a dal mely ott zsong -bong -dong még füledben vajon honnan -honnan indult dalod -hajód -folyód tengered és Óceánod?
Óceánod mit én festek -festek feketére s arcod törlöm Hófehérre feketéről feketére Hófehérről-hó fehérre.
Felcseréllek elcseréllek fecsérellek a kirakatok nem múlhatnak el és mégis egyszer minden ablak becsapódik az ajtók becsukódnak...
Aztán kinyitódik majd (egy fél pillanatra) minden ajtó -s ablak és a szél beszökken s a huzat lesöpör majd mindent asztalodról (papírt, könyvet --évet-- Évát) s a vihar lesöpri fejedről kalapod és házad Asszonyod felkap ja rosszul választottál pedig milyen büszke voltál és életed úgy vágja majd kopasz fejedhez mint vásott kölyök azt az ócska gumilabdát melynek nyoma ott díszelgett ablakod homokján még egy következő nyáron át is továbbb... TOVÁBB... TOVÁBB...
TO...VÁ...B...C...D...É...-leted Halál
Pompei az élet - Életed Halál
Ha...lá...lá...lá...l...m:
"Sok régi barát --már nem-- köszönt én reám"
Pedig hogy mutattad magad mint katonák magasra a zászlót mely azonban nem termett Mítoszt csak hülyeségből vizsgáztál ötösre Mítosz-talanításból alkímiából és Életből buktál.
C...Cisz...D...Disz... lövések sosem nekünk szóltak csak szarvas-arcom néz feléd zsebemben húsz forinttal ám boldogan állok mert ez az élet az az élet "HOL VOLT --és nem-- HOL NEM VOLT" de volt egyszer egy álom egy megvalósult álom egy szertefoszló álom mely átlibbent egy könnyes -véres valóságba.
Egy szertefoszló álom mely átlibbent egy nem vélt valóságba hol oldottuk vágyaink kötelékét s ontottuk egymásba Tavaszát a vágynak és Te vártad és Te vágytad Dunámat - Tiszámat mert Te voltál a tenger... La mer... la mer... la mer... -re mentél..?..
Te voltál a tenger a folyamok anyja és én beléd folytam mi egymásra nem vártunk mi egymásba vágtunk betörtem ablakod és ajtód és Te örvényedbe szívtál fogadtál falaid közt önmagadba húztál magadba zártál úgy mint Nap a tengert falaid közt örvényedbe szívtál taszítottál Romlásból a nem-Romlásba SODOMÁBÓL GOMORÁBA... hívtál -hívtál egy mesbeli Gomorába.
Felém fut a szőlő fut az emlék de minden emlék elfut egyszer és már nincsen út tovább kirakat volt minden nyár volt a kirakatban nyár volt- -tél volt.
S a tél maskarája nekem adott téged igaz ősszel jöttél -ősszel -őszi szárnyon mint a túlvilági lelkek de a télbe olvadt -dermedt minden minden ölelésed...
Szivárvány akkordok születtek az égen zsongó lilák-kékek (aranysárgák-zöldek).
Szerelmünk presszókban született született-virágzott) édes nevetéssel keserű köménnyel zöld -savanyú borral.
Éledtek -születtek meghaltak vágyaink temették a napok hetek és hónapok az idő ellepte havával a hó paplanával a koszos-koszos ágyat a hó patyolat az ágyakon az ágy a kosz -fehér lepel.
Horatius verse jut eszembe "Kedves csak ne kutasd..."... de Te kutattad:
én elmondom neked: ÉN A SZARVAS VAGYOK CSODA NÉLKŰL
NYOMOMBA JÁR SZÁZ ÉS SZÁZ VADÁSZ PATÁM ALATT VIRÁGZIK A FÖLD
RÉTEKET VARÁZSLOK FÜVES SELYMES RÉTEKET
S VÁGTATOK TOVÁBB SÁPADT SORSOM CÉLOM FELÉ... míg el nem nyel a köd a hó a dér s a tengert átúszom.
Ott bölénnyé változom...
AZ ÉN GITÁROM A TOLL HAZÁM A VILÁG - EGYETEM -em AZ ÉLET FOGLALKOZÁSOM A MEGÉLHETÉSEM.
Az Ontarió tónál és az Almássy téren egyformák --amíg nem beszélnek-- a gyerekek és a kutyák is egyformán vonítanak és én mégis kérdezem mikor térünk mikor térhetünk meg apáinkhoz vajon mikor érhetjük el a nagy sós tavat: vagy itt pusztulunk egész népünkkel?
Át kell kelnünk meg kell térnünk a nagy sós tóhoz amit a fehérek óceánnak vagy tengernek neveznek ki kell terjesztenünk hatalmunkat a nagy sós tó partjára is (és ezentúl más életet élünk).
Nem szabad feledni... ne felejts el engem ne feledd az érzést ne feledd mert nem tudod feledni s ha nem volt egész úgy darabja volt egy kedves csészének mely gyermekkorban eltört s elveszett szilánkja szúrt beléd vagy nem szúrt gyermekkorod kilöttyent teája - mit úgy éreztél örökre elveszett - én voltam neked!
LA MER... LA MER... LA MER... -t sziget voltam benned -éltem s felébredt a vágyam tejfehérben csillag -éjben kiloccsant a vágyam s fellobbant tüzemmel gyújtottalak Téged.
Várlak vagy nem várlak de vágylak csodálatos volt veled az élet...
Borozók homálya csókok jég és tűz -virága (az álmok és a valóság világa) és én csak állok a város kapujában visszhangzik múlt -szavad.
Te vagy a szarvas... te vagy... te vagy... a szarvas te vagy!
S látom amint ballag át Budára az egyes busz (a kék) vagy a negyvenhetes (ez villamos és sárga) vagy a negyvenkilences (ez szintén villamos és sárga).
Mi nem tétováztunk mi egymásba vágtunk és szarvas -arcom elnyelte a város sűrű -sötét ingoványa.
Csak emléke tapos még -benned hagyta lába nyomát s emléked falára véste nevét emléked falára - emléked ablakára s már nem tudod kitépni -törölni füzeted ama lapját az idő megkövesedett füzetéből nem tudod kitépni -törölni nem tudod törölni (a valóságot és az álmot).
Gyertyák helyett neonok égnek (zúgnak, zakatolnak) szürke fények csillogása ez egy kerttelen világban élsz hol a napok hosszú -hosszú sorrá dőlnek s eltemetnek Téged.
Nincs végük a sikátor-utcáknak melyek fal nélkül is körbe-körbe zárnak.
Nem keresem többé már kezed emlékemnek könyvellek el s mint két darab csavart kartonomra írlak.
Menekülök süllyedő hajónkról s átúszom a tengert... de látom...
"Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak.
Dúlnak a csókos ütközetek". (Ady)
És rügyezik bennem is már újra a szerelem vas-...beton szerelem és hínár szerelem mely körbefonva húzna-húzna örvénylő mélységek szörnyű tengerébe.
De ez csak álom kitépted szívemet Szaharák százain kitépett szíveket skalpokat lenget lenget a szél.
Nincs választás: --előttem szakadék hátam mögött halál-- Hádész birodalma mindkettőnkre vár ha visszanéznék --mint Orfeusz-- csak szobrodat találnám s ha nem nézek sem követhetsz önmagad mögött mint börtönőröd állsz s kezedben pohár... pohár... pohár...
Nehéz pontot tennem mondatom végére mert a vágy bennem még kiáltoz' !
De annyit mondhatok: szeretlek benneteket Ti nők (még nem vagyok halott)!
"Én vagyok a csodaszarvas
Űzzetek
Hogy megérkezzetek." (Körössényi János)
Minden másnál jobban szeretlek benneteket az elsők Ti vagytok azok a nők akik szeretnek... szeretem az egészséges forró-olajvérű nőket a tiszta lelkű nőket az odaadó nőket akikre a tekintet olaj-olaj a tűzre szeretem testetek éjét reggelét-hajnalát és mézét ajtótok s ablakotok fényét fényét és sötétjét testetek ködét kéjét bűnét és erényét.
Szeretlek benneteket szeretem a nőket és a gyerekeket mert ők a következő nemzedék... és szeretlek téged... téged... téged...
De köröttünk már nincs más csak a csend s hajónkon a szétfoszló vitorlát kapkodó szél de a fehér ködbe és a kék idő vízébe olvadó hajónk nem tűnhet örökre el - ha távolból ködlik is...
És a folyó sem mely egy másik folyamba lép és a tenger felé rohan nem nem veszhet örökre el...
Kapaszkodik -a Nap felé rohan -- kapaszkodunk a Nap felé törünk amerre a Nap fut arra néz szemünk s a virág is arra fordítja fejét a Nap -király felé... Ott látni álmaink...
És én nem hiszem nem tudom elhinni hogy nem virágoznak többé azok a TISZÁK.
Mert amíg van tűz az emberben amíg van miért élnie addig éljen - égjen és lobogjon!