Döbbenet

Írta: Jousse Erzsébet


Közzétéve 4 hónapja

Megtekintések száma: 239



Döbbenet

Zajosan lüktet a vérem,
hangja tompán megáll a sarkon,
a lámpaoszlop tövében
megbotlik, s felszisszen az alkony.

Egy árnyék oson: csendben kémlel,
lemarad, majd újból támad,
torkon ragad a gyengédségjel,
nekidől a szél a fának…

A lámpa fénye felnagyítja,
hogy hátranézek, láthatom,
mögöttem torz képbe gyúrva,
hosszúra nyújtott alakom.

Pillanatra megáll a vérem,
majd elural a döbbenet:
saját árnyékomtól félek
sokszor, ha egyedül megyek.