Döbbenet
Írta: Jousse Erzsébet
Közzétéve 3 hónapja
Megtekintések száma: 216
Döbbenet
Zajosan lüktet a vérem,
hangja tompán megáll a sarkon,
a lámpaoszlop tövében
megbotlik, s felszisszen az alkony.
Egy árnyék oson: csendben kémlel,
lemarad, majd újból támad,
torkon ragad a gyengédségjel,
nekidől a szél a fának…
A lámpa fénye felnagyítja,
hogy hátranézek, láthatom,
mögöttem torz képbe gyúrva,
hosszúra nyújtott alakom.
Pillanatra megáll a vérem,
majd elural a döbbenet:
saját árnyékomtól félek
sokszor, ha egyedül megyek.