Írta: Kasza Béla
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 276
Én még nem is sejtek semmit,
de már tudja belső énem,
elárulja, nem hazudja
mitől enyém szó és ének.
El kell kissé csendesednem
s meghallom a tiszta hangot:
miképp zendül, mit is üzen
álmodozó szív-harangom.
Homlokomon fehér redők,
szemeimben a bánatok
zöldesbarnák s a mosolyom
áldott könnyel átitatott.
Szelídségem ünneplőben,
piros lázban néma vérem
ébredezik és követel
öröm-jogot földön, égen.
Aztán elragadnak vágyak,
táncba visznek árnyak, fények,
fejem vesztem, miközben száz
csókos csillag ölén égek.