Csillag szemek
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 308
Csillag szemek
Az egész család kiborult, amikor Ki’uas megkapta a behívót. Őt, a fiatal tehetséges festőt, a vének tanácsa felszólította, hogy haladéktalanul jelentkezzen Nus városában űrhajós kiképzésre. Nyolc hold múlva tehát ő is egy lesz a konvoj űrhajósai között, akik Nova Akunsha felé tartanak. Tanácsos apja megpróbálta megakadályozni, legalábbis késleltetni a dolgot, amíg ő érett korú nem lesz, de a vének hajthatatlanok voltak. Az ok után nem kellet sokat kutatnia. Gyermekként az tanulta, hogy minden Hakoinak (legyen az nő vagy férfi) kötelessége családot alapítania a teljes állampolgári jog eléréséhez, és ha nem teszi meg, akkor csak másodrendű állampolgár lehet, akit bármikor szolgálatra rendelhetnek. Ha Ki’uas már házas lenne, nem kéne engedelmeskednie az azonnali felszólításnak, hanem máshogy is törleszthetné adóságát népének. De ő nem követte a hagyományokat, hisz a festészeten kívül nem volt más szerelme. Különböző megrendeléseknek tett eleget, sokat utazott és sok szép dolgot festett le, de a szerelem hidegen hagyta. Sok női modellje volt, zsongtak körülötte a lányok, mégsem nyitott senki felé soha. Számára mindegyik egyforma volt. Ugyanaz a kötelességtudat, ugyanaz az életpálya, sehol semmi izgalom vagy különcség. Szülei kérlelték, de mindhiába. Úgy gondolta, hogy így is lehet élni, de a vének minden számítását keresztülhúzták. A búcsú könnyes volt, és végleges. A hakoik hiába tudhattak maguk mögött többszázezer éves űrkorszakot, mégsem tudták átlépni a fénysebességet, így hát maradt az ezerévenkénti lassú utazás, amikor is az egész faj útra kel, hogy maguk mögött hagyják a ragályt, ami a testükből kiszabadulva eddig minden otthonukat felemésztette. A mostani Nova akunsha ráadásul igen csak messze volt. Öreg lesz, mire odaér. A kiképzés végén kapta meg a második rossz hírt. Nem telepes hajóra küldték szolgálatra, hanem egy apró kommunikációs hajóra, aminek az volt a feladata, hogy a konvojban haladva biztosítsa az összeköttetést a többi hajó között, teljesen egyedül. Élete hátralévő részében tehát magányra lesz kárhoztatva. Egy téli éjszakán végül megkapta a felszállási parancsot, és nyomába eredt a többi hajónak. Az Akunsha zöldes gömbje lassan ponttá zsugorodott mögötte.
Az út ötödik éve
Ki’uas minden reggel úgy ébredt, ahogy az előírásokban meg volt írva. Mosakodás, reggeli ima és a szerény reggeli elfogyasztása, amit a gép adott ki neki. Tápláló volt, ízletes, azonban tökéletesen azonosíthatatlan. Akik maguk mögött hagyták a hazát, azoknak az emlékek rettenetesen tudnak fájni, és az emlékeket egy ismerős íz is előhívhatja. Miután végzett a reggelivel, következett a monoton délelőtti szolgálat. Egyesével végig hívogatta a gondjaira bízott tíz hajót, majd automatavezérlésre kapcsolta a kommunikációt, és felügyelte az adatforgalmat, aztán megírta a délelőtti jelentést. S következett a rádiócsend. Ki’uas ezt az időt festegetéssel töltötte. Apjának, ha mást nem is, de ezt sikerült kierőszakolnia. Több évtizedre elegendő festéket és vásznat kapott. Néha az emlékeiből festett, de leginkább csak a környező csillagok, ködök és aszteroidák álltak modellt neki. Képeit digitális formában elküldte a konvoj hajóinak, és azok bíztatására felhasználta az egyik nagytávú hívását és a képeket elküldte haza. Hiba volt. A képek sikert arattak, és mindenki őt éltette még a vének is, akik erre a sorsa ítélték. A képeket kiállították szülővárosában, és olyan személyek méltatták, akik korábban jelentéseket írtak deviáns viselkedéséről. Első dolga az volt, hogy törölte az ünnepségéről küldött felvételt. Innentől kezdve csak ritkán festett, és csak kitaszított társainak mutatta meg őket.
Az utazás tízedik éve
Eljött az a bizonyos korszak, amiről csak a híradásokban hallott. A konvojok elérték azt a pontot ahol a nap és az égitestek gravitációja már alig hatott rájuk így jelentősebb energia veszteség nélkül gyorsíthattak. Ez persze azt is jelentette, hogy a kommunikáció akadozott, és az anyavilágot már alig lehetet elérni. Ki’uas itt kezdett megismerkedni a magánnyal, otthon legalább körbe vették fajtársai, de itt csak képernyőn keresztül láthatta őket vagy beszélhetett velük. Újra festeni kezdett, de most életképeket, családi emlékeket, majd kitapétázta velük a vezérlőt. Egyre inkább társra vágyott. Közben csak ült a monitor előtt, és a felvett filmeket nézte, miközben írogatta semmitmondó jelentéseit.
Az utazás tizenötödik éve.
Ki’uas egyre fásultabblett. Az imát elhanyagolta, és a higiéniára alig fordított figyelmet. Nem tett mást, mint ült a képernyők előtt, és bámulta a csillagokat, a többi hajó pedig nem válaszolt. Túl messze voltak. Aztán a számítógép hirtelen sípolni kezdett. Ideje volt átalakítani a kommunikációs rendszert. Ki’uas, mint minden fajtársa, rendelkezett némi telepatikus képességgel. Nem volt túl erős, de gépi segítséggel kommunikációs eszközként lehet használni. A konvoj mostantól így fog kommunikálni. Ki’uas volt a közvetítő, és rajta keresztül mentek az üzenetek. Nem volt felemelő munka. A fejében nem hallott mást, mint a kapitányok egymáshoz intézett hívásait, és aztán következett az elmaradhatatlan fejfájás. Napokig ismétlődött ez az unalmas folyamat, amikor is egy távoli hívás felborította eddigi életét. Épp fel akart állni, amikor a fejében egy női hang szólalt meg:
- Itt se’nuk beszél a Nus9877-es telepes hajóról hall engem valaki?
- Ki’uas vagyok 2334-as kommunikációs hajóról. Miben állhatok szolgálatára
- Kérem, kössön össze a Nus7334-as hajó másodtisztjével.
- Azonnal. – Létrehozta az összeköttetést, azonban nem tudott szabadulni a maró kérdéstől „ki lehet ez a nő”. Ritka eset, hogy a konvoj hajók személyzetébe nőt küldjenek. Ők túlzottan hagyománykövetőek voltak. Még jobban feltüzelte kíváncsiságát a rajta keresztül folyó vita. A kapcsolat azonban hirtelen megszakadt, és ő ordítva esett össze. Sokkal később tért magához, szaggató fejfájással, de még ez sem tudta eltéríteni céljától. Beszélni akart Se’nuk-kal, meg akarta őt ismerni. Lekérte a hívó fél adatait, és döbbenten állapította meg, hogy az ő hajója több fényévnyivel előbb jár, és legalább tíz évvel korábban indult útnak. Se’nuk telepatikus képességei tehát messze meghaladták az övét. Ki’uas felnyitotta a vezérlőpanelt, és feljavította a gép paramétereit, megkerülve a korlátozásokat és blokkoló parancsokat, majd fejére tette a sisakot, és erősen Se’nuk-ra gondolt. Válasz csak egy óra múlva érkezett.
- Na, végre. hogy rám találtál te kis kíváncsi. Nem illendő mások beszélgetésébe bele hallgatni.
- Sajnálom asszonyom.
- Nem kell, hogy így szólíts. Ugyan idősebb vagyok nálad, de az űrutazás tökéletesen konzervált. Mint már tudod a nevem Se’nuk
- Az én nevem pedig Ki’uas
- S mit akarsz tudni rólam?
- Te vagy az első nő, aki mások füle, hallatára így mert beszélni.
- Hát mindig vannak különcök.
- ismered annak a hajók a másodtisztjét?
- Legyen annyi elég, hogy ő kényszerített vissza a rendszerbe, ahonnan mindig is szabadulni akartam. Sok évet váram, amíg rátaláltam.
- Hozzád hasonlóan én is meg vagyok bélyegezve. Engem is kényszerítettek erre a posztra.
- Sajnálatos. Mi voltál mielőtt ide kerültél volna?
- Festő. A legszebb képeket én festettem az egész bolygón, mert szellemem szabad volt, kötöttségektől mentes.
- Bárcsak látatnám őket!
- A fejemben van az összes, nézd meg őket, vagy ami jobb mutasd meg magad, hogy láthassalak.
- Egyik sem jó ötlet. Te nem vagy elég erős ilyes fajta átvitelhez, és a befogadáshoz sem. Csak ennyit mutathatok. – Ki’unas lelki szemei előtt egy női sziluett képe jelent meg aranyló csillagszemekkel. Mielőtt még bármit is mondhatott volna, a kapcsolat megszakadt, s a kommunikációs gép szikrázni kezdett. Ki’unas három napig javította a berendezést. Hosszú órákig hallgatta a kapitányok dühöngését azonban Se’nuk csak hat nap múlva jelentkezett. Minden előjel nélkül Ki’uas egy szépen berendezett szobában találta magát, szemben vele pedig Se’nuk ült kék selyemmel lefátyolozva. Házasság előtt állt, így annak napjáig idegen férfi nem láthatta. Ki’unas gyorsan észbe kapott, és saját arcára fekete maszkot helyezett fel. Ezt a szokást ugyan elavultnak tartotta, de nem akarta megsérteni vele a másikat, aki nem önszántából viselte ezt az öltözéket. Ki’uas döbbenten nézett körül. mire Se’nuk elmosolyodott
- Itt éltem mielőtt még jegyességre és áttelepülésre kényszerítettek.
j- Mit követtél el, amiért erre ítéltek?
- Tulajdonképpen semmit. Magányos voltam a képességem miatt, és kerestem a hozzám hasonlókat. Megalapítottam egy kis csoportot, és tanítottam őket, hogy kiteljesedhessenek. Bolond fejjel azt hittem, hogy a Hakoi majd tárt karokkal fogad minket, de ők csak azt hitték, hogy egy újabb titkos társaság vagyunk, akik megbolygatják a hagyományokat és a rendet. A másodtiszt, akit te is hallottál, esküdt volt a tárgyalásomon, és kialkalmazta a büntetlenséget, cserében én hozzámentem az egyik fiatal rokonához, pontosabban egybekeltünk volna, hogy ha nem kerülünk az evakuációs lista elejére. Pedig AI’kun még a kényszer házasság ellenére sem volt rossz fogás. – Ki’unas-t féltékenység fogta el, és ennek meggondolatlanul hangot is adott.
- Szerintem pedig a kényszer házasság akkor is helytelen. Egy nőnek azt kell választania, akit igazán szeret.
- Nocsak-nocsak, mondja az, aki még egy nőt sem engedett közel magához. Még a szűz-foltjaid is megvannak – Ki’unas dacosan elfordult, mire Se’nuk gyengénk karon fogta.
- Gyere, mutatok valami szépet. – kivezette őt az erkélyre ahol Ki’unas szeme elé fenséges látvány tárult. A ház Kadan szigetvilág egyik érintetlen szigetén épült fel, a hegyoldalban. Előtte függőkert, nem messze az óceán hullámzott. Az égen pedig három hold csüngött. A ragály ide alig jutott el, így a hely megőrizte érintetlenségét. KI’unas még sohasem járt itt és sohasem látott ilyen szépet.
- Legszívesebben vászonra vetném az egészet. - mondta Ki’unas
- Csak is akkor, hogy ha én is rajta leszek a képeken, - mondta Se’nuk mosolyogva aranyló csillagszemekkel.
Ki’unas napjai ezen túl máshogy teltek. Gyorsan letudta a kötelező műszakot, és a nap hátralévő részét Se’nuk-val töltötte. Lefestette őt az erkélyen, a kertben. A fennsíkon, és még sok más helyszínen is. Az aranyló szemek mindenhol jól mutattak. Ezután még sokat beszélgettek, és mikor a kapcsolat megszakadt, a fejfájással nem törődve, megfestette a képeket. Végre-valahára megtalálta ittléte értelmét. Szinte már nem is törődött semmivel a jelentései is egyre pontatlanabbak lettek. Azonban két hold múlva észrevétlenül újabb változás állt be. A kapcsolat ideje alig észrevehetően csökkenni kezdett, és Se’nuk is egyre kevesebbet mosolygott, mintha valami zavarta volna. Ő egyfolytában beszélt, míg Se’nuk csak hallgatott, és mintha rá se akart volna nézni. S mikor a kapcsolat megszakadt, Se’nuk hosszú ideig nem jelentkezett. KI’unas a következő heteket teljes bizonytalanságban töltötte, egyfolytában csak azt a hívást várta. Nem evett, nem aludt és úgy nézett ki a sötét űrre, mintha az aranyló szempárt keresné. Amikor Se’nuk újra kapcsolatot létesített vele, sok kérdése lett volna, de a látvány megbénította. Az asztal úgy volt megterítve, mint amikor ő elhagyta az otthonát. Kashak, azaz a végső búcsú szertartás szerint.
- Mit jelentsen ez?
- El kell mondanom valamit. A hajómat aszteroida találta el hetekkel ezelőtt, és az óta letért a pályájáról, az ismeretlenbe tart. Sohasem érjük el Nova Akunshát és nincs senki, se aki segíteni tudna rajtunk.
- Te nem tudnál tenni valamit? Te is a legénység része vagy.
- Én csak tartalék tisztként vagyok jelen, és hibernálva vagyok. Az igen fejlett telepatikus képességem miatt tudunk kommunikálni egymással.
- Nem tudod értesíteni a hajó legénységét?
- Ők minden bizonnyal halottak, és a gép is megsérülhetett, mert az újraélesztési folyamat megszakadt.
- Mi lesz most? Hogyan tovább?
- Sehogy. Hamarosan megszakad kapcsolat, és mi nem látjuk egymást többet. Hamarosan túl messze leszek ahhoz, hogy elérhesselek.
- Utánad megyek, és kihozlak téged onnan.
- Ne tedd. Sohase érnél utol engem a hajóddal. –Se’nuk még mondani akart valamit, de kapcsolat hirtelen megszakadt, és Ki’unas tehetetlenül felüvöltött,majd a vezérlőpulthoz ugrott és az össze energiát a hajtóművekbe irányította, lekapcsolta a létfenntartást a számítógéppel nem törődve, és azt az energiát is meghajtóba küldte. Bemérte Se’nuk hajóját, és maximumra tolta a gázkart. A hajó meglódult az aranyló csillagszemek irányába.
Ó Akunshán két jó hírt is ünnepeltek egy napon. Tudósok végre rátaláltak egy olyan hatóanyagra, ami jelentősen lassítja a ragályt, és a bolygó köpenyében olyan hasadó anyagra leltek, amivel megkerülhető a fénysebesség. Az új hajót rögtön szolgálatba állították. Magával vitte az ellenanyagot, és az új meghajtó tervét az összes telepes hajónak, majd elindult az eltűntek nyomába. Sokakat sohasem talált meg. A hajó a maradék hasadóanyagot felhasználva éppen ugrásra készült, amikor is majdnem összeütközött egy apró kommunikációs hajóval, ami vakon száguldott az űrben. A fedélzeten nem volt más,mint Ki’unas megfagyott teste, amint tágra nyílt szemekkel bámulja a kilátó ernyő, amire két aranyló csillagszem volt fel festve, miközben a vezérlő terem festményekkel volt kitapétázva.