Csendben leült mellém
Írta: Cs Nagy László
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 198
Csendben leült mellém
Leült mellém csendesen a padra,
ahogy szokott, véznán, emberül.
Két szemét a messzire tapadva
hordta, mint cinke ha ágra ül.
Riadt-keresve éberen leste,
homlokom hogy veti a ráncot,
amíg rácsodálkozott az este,
ellopva közöttünk a távot.
Attila, én nem voltam előtted,
-mondtam, miközben rám se nézett-
hagyd nekem, hogy nyomodba szegődjek,
de ő az állomásra révedt,
versét már a térdén zongorázta,
de megtorpant ujján az ütem,
egy sort tömény vonatfüttyben ázva
kapart nadrágjára, nélkülem.
Már nem is láttam, nagy füst takarta,
csak hallottam ahogy lépeget,
s viszi magával élre-kaparva,
a sínencsikorgó verseket.