Creatio ex nihilo

Creatio ex nihilo

 

Amikor véged lett,
akkor lettél te is végérvényes:
végleg bennem rekedt tudathasadás,
reszketés az ujjaimban,
a nyelvem alatt feloldódó szorongás.
Tüzet raktam minden ruhadarabból,
amit valaha levettél rólam,
körülötte melegszem az összes kitalált fóbiámmal,
amikről azt hazudom, hogy te okoztad őket.
Néha azt képzelem,
hogy Isten engem nem is a semmiből teremtett,
hanem akkor talált ki, amikor meglátta
azt a félmondatot, ami születésed óta
ott lóg a szád szélén, amikor
eltorzul az arcod a sírástól.
Az a félmondat arra predesztinált,
hogy én legyek az, akinek majd kimondják.
Így lettem egy isteni ítélet tárgya,
a példabeszéded az elengedésről.

 

Ezt a verset arra a blokkra írtam,
amit egy üveg félédes rozéra kaptam
egy benzinkútnál a határ közelében.
Kerestem az üveg alján Istent,
de nem volt ott,
úgyhogy csak simán berúgtam,
majd belevéstem a nevedet
a benzinkúti mosdó csempéjébe,
és elhitettem mindenkivel,
hogy ez a piszkozat, amiből
teremteni fogok.
Nem téged. Istent.
A benned lévő semmiből.

Megjelent a Kortárs Hangon '20 pályázat kapcsán kiadott antológiában.