Cigánysoron

Írta: Jóna Dávid


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 271



Cigánysoron

A cigánysoron lépdelsz, viszel valamit, pedig lehet, hogy elveszik Tőled, mielőtt odaérsz. Mélyről kalapáló erő hajt, a sáros részeket, és az arctalan nézéseket kerülgeted. Túl lenni rajta. Ennyit akarsz. Bekerítenek a piszkos udvarok, a szétdobált autóalkatrészek, az egy ujjal félrehúzott nejlon függönyök.
Nyakadon érzed a szorítást. A víz alatti elnyújtott hangokat. Gyerekkori asztmás roham – csak ezt ne! Itt ne! Ezt nem lehet! Dübörög a dobhártyád. A légzésedre figyelsz, ahogy mamától tanultad. Már csak néhány ház…

Barátnőiddel raktátok össze a csomagot. Úgy volt, hogy ők is jönnek... Nincs Benned szemrehányás, talán egy kis pimasz dac volt, mikor a kisállomásnál ők megálltak, s Te jöttél tovább… Oldalt egy hézagos drótfonat mögött egy csutakos pulikeverék védelmezi a közös sorsot. Mi mást?
Arra gondolsz, csak meg tudjál szólalni! Lelked most legjobban gyerekek nélküli játszótérre hasonlít.
Kopogsz, az ajtóüveg rezeg. Mocorgást hallani belülről. Az ajtó nyílik. A szinte még gyerek-cigánylány kicsavart testtartással, a csípőcsontján egy babával. A kicsi nem több néhány hetesnél.

Nem köszönsz, pedig akarsz. Ösztönösen a baba arcát keresed, valami kapaszkodót, de az elbújik, nem látod. Az anya figyeli küzdelmed, nem oszt kegyelmet, áll az ajtóban. Közömbös várakozás, elmetszett torkú bizalom, fásult lassúság. Kezedben a csomag, mit oly gondosan válogattatok össze a lányokkal. Úgy érzed, elfogy alólad a föld, fölüled az ég. Kínos az egész. Nem megy. Valahogy semmit nem érzel, csak mennél már. A szabadon lévő kezébe nyomod a csomagot, s magad elé meredve sietősen indulsz el. Nem nézel vissza. Érzed a cipődön, hogy valami hűvös, nyirkos önti el. A pocsolya cuppan, úgy enged. Az itteniek sorsát mutatja.