Ceterum censeo
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 342
Ceterum censeo
A Hetedik néhány amatőr, vagy, ha jobban tetszik, műkedvelő = dilettáns - és a szó eredeti, nem hibásan értelmezett mai, magyar értelmében tessék ezt venni, azaz irodalom kedvelő és ismerő baráti társaságának hobby lapja, amely meglehetősen nagy célokat tűzött maga elé. Belátjuk, vannak ilyen lapok mások is. A Hetedik nem tör egyeduralomra, nem tetszeleg a megmondó szerepében, szerkesztői fenntartják maguknak a tévedés jogát is egy-egy mű megítélése kapcsán. A hetediknek nincsenek hirdetői, nem él állami vagy vállalkozói támogatásokból. Szerkesztősége a megjelenéshez szükséges minden munkát szabadidejében, más, kenyérkereső foglalkozása mellett, ellenszolgáltatás nélkül végzi, a megjelenéshez szükséges eszközöket (szerver bérlet), az esetenkénti rendezvényekhez szükséges anyagiakat (terembérlet, büfé), a negyedévente
megjelenő, nyomtatott antológia költségeit saját, fő foglalkozásában megkeresett pénzéből, és hitünk szerint a jövőben egyre inkább társadalmi támogatásból biztosítja.
A Hetedik szerkesztői egyféle - több elemű - mércével mérnek, amikor elbírálnak egy-egy közlésre beérkezett művet, hogy érdemesnek tartják-e a lapban való megjelentetésre, és ha igen, annak melyik rovatában. Úgy hisszük, vannak más lapok is, amelyek pontosan ugyanezt a mércét alkalmazzák (ezek az igazi művészeti és irodalmi lapok).
Az első és legfontosabb mérce, hogy megüti-e az írás a Hetedik szerkesztésében résztvevő szerkesztők értékítélete szerint azt a szintet, amikor irodalomról beszélhetünk. Ez a legfontosabb mércénk. Mivel úgy gondoljuk, hogy mindenkinek megadható a tévedés joga, ezért nem egy ember dönt róla, hogy ezt a mércét átugorja-e az írás. Írásokról (esetenként hangfelvételről, és képzőművészeti alkotásokról) beszélünk, és nem azok szerzőjéről. A beérkezett műveket ugyanis szerzőjük ismerete nélkül véleményezzük. Hisszük és valljuk, hogy a mű a fontos, és másodlagos a szerző - ebben a fázisban legalábbis. A mű elbírálása „szubjektív, ám igazságtalan” alapon történik, ahogyan azt a lap alapítójától, Ferenczfi Jánostól több ízben és ismétlődően hallhattuk. Szubjektív alapon, mert a döntés mindig a szerkesztő saját személyiségének függvénye. Igazságtalan, mert annak a műnek a szerzője, amelyről úgy véli, hogy a világirodalom - vagy szerényebben: a magyar irodalom - eddigi legtökéletesebb alkotását hozta létre, és a szerkesztőség elutasítja, mindig igazságtalannak fogja tartani azt a döntést, amely az ő művét - legalábbis a Hetediknél - feledésre ítéli, míg a másik - az „övénél jóval gyengébb, silányabb művet” pedig magasra rangsorolva megjelenteti.
Az ilyen anomáliákat lehetőség szerint minimalizálni szeretnénk, ezért minden beküldött művet két szerkesztő kap meg bírálatra, anélkül, hogy ismerné a szerzőt, és a másik szerkesztőt, aki az adott művel foglalkozik. Döntést hoznak arról, hogy a mű megjelenjen-e a lapban, és ha igen, annak melyik rovatában. Ha a véleményük egybe cseng, a művet a rovatvezető kapja meg, aki eldönti, hogy a következő szám rovatába befogadja-e a művet, vagy tartalékolja későbbre. Esetleg javaslatot tehet más rovatvezetőnek a mű átvételére, aki hasonló módon dönt az ügyben. Az ilyen döntések nem túl gyakoriak, de előfordulnak. Az én esetemben - én a Fókusz rovatot vezetem - ilyen javaslat miatt még nem esett ki közlésből mű.
Van az esztétikai és technikai - írástechnikai, amelyből esztétikai szempont adódik - szempontokon kívül más szempontja is a közlésről szóló döntéseinknek, ezt is ki-ki saját vérmérséklete, személyisége szerint alkalmazza: szubjektíven, ám a szerző szempontjából - elutasítás esetén - igazságtalanul: nem közlünk embertelen eszméket hirdető és propagáló írásokat. Lapunk online lap, ebből adódóan nagy előnyeink egyike a nyomtatásban megjelent írásokhoz képest az, ami nagy hátránya is: A beküldött írások elvben utólag módosulhatnak. Nem teszünk ilyet, hacsak nem helyesírási hibát javítunk. Ellenben már fordult elő olyan eset, hogy szerkesztőink, akik az adott írásművel foglalkoztak, mindegyike elnézte, hogy a beküldött vers fő témája a „faj” alapú idegengyűlölet volt. Ezt az írást már megjelenése után kivettük a lapból, ugyanis lapunk nem hajlandó rasszista, fasiszta (hungarista, bolsevista stb.) és más önkényuralmi ideológiákat népszerűsíteni sem nyíltan, sem bújtatva. Ebben a lap alapítója, főszerkesztője és magam sem ismerünk kíméletet.
Nyomtatott újságok, kiadványok esetében ilyenkor vissza kellene hívni a lapot, bezúzatni, és újra kiadni. Online megjelenésnél ez sima módosítással elintézhető.
Időről-időre támadások érik lapunkat, annak alapítóját, szerkesztőségünket személyében, vagy közösségünkben. Ezek a támadások - közel 3 évtizeddel a rendszerváltás után - politikai inszinuációk, gyanúsítások, mocskolódások, amelyek többé vagy kevésbé az elutasított művű alkotók frusztrációjából származnak: a Hetedik, lám közli az „olyan” műveket, az „ilyeneket” meg nem. Erre egyértelműen az a válaszom, hogy közölhető, humanista alapokon álló műveket kell alkotni, akkor közlésre kerülnek. Bármelyik feltétel elmaradása azt eredményezi, hogy a Hetedik szerkesztősége elutasítja a mű közlését. Ezt a nézetünket e lapban is, más fórumokon is szóban és írásban több ízben egyértelműen kifejeztük, és én, mint a Hetedik egyik főszerkesztője nem is teszek ebben az ügyben engedményt a jövőben sem. Sőt, a második kritériumot, mint ahogyan már megtörtént, akár önhatalmúlag is visszamenőleg is azonnal alkalmazni fogom a jövőben is. Ha úgy tetszik, a humanizmus ügyében a Hetediknél cenzor szerepet viszek. Nem tűröm az embertelen, rasszista, kirekesztő, megalázó gondolatiságú műveket a Hetedikben. Volt rá példa, hogy más on-line laptól ilyen mű közlése miatt jöttem el egyik percről a másikra. Ez még egyszer nem fordul elő.
Ezt a cikket a Hetedik facebook oldalán folyt társalgás íratta meg velem. Ezeket az elveket ott is kifejtettem, mint ahogyan, amíg csak a Hetedikhez tartozom, sőt, esetleg azon túl is, amikor csak szükségét érzem, újra és újra el fogom ismételni: Ceterum censeo inhumanitas esse delendam.