Cenzúrát nekünk!

Írta: Fábián József


Közzétéve 5 hónapja

Megtekintések száma: 669



Cenzúrát nekünk!

Csontos Márta (A netköltészet árnyoldala, Magyar Nemzet, 2023.07.12.) című dolgozatában cenzúra után kiált.

Azaz nem is csak a 3T kádári politikája után vágyódik vissza, hanem a K-und-K évek, majd a király nélküli királyság horthymiklósi korszakának letűnt cenzúra hivatalait* kívánja vissza.
Nem mismásol, dolgozata második bekezdésében egyértelműen jelzi vágyait:

"Számos online felület cenzúra nélkül teszi lehetővé az írások feltöltését.”, írja dolgozatában (kiemelés tőlem).

Ugyan az irodalmár hölgy a cenzúra ( "sajtóközlemények és megjelenésre szánt könyvek előzetes elbírálása politikai és erkölcsi szempontok szerint állami hivatal által’; ‘maga a hivatal, amely Magyarországon 1848-ban szűnt meg."** ) szón pillanatnyilag azok megrendszabályozását érti, akik "azonnal költőként, íróként tüntetik fel magukat online oldalakon", de ne vezessen félre senkit ez a fajta igény! A „cenzúra nélkül kifejezés nem a szerkesztést hiányolja, hanem a (mindenkori) cenzor engedélyezésének igényét jelzi.

Ez világos beszéd.

Csontos Márta szerint „Gomba módra szaporodnak az online irodalmi felületek, a baráti társaságok, a verskedvelő klubok, a privát csoportokban a tagok egymás írásait az egekig magasztalják, roppant elégedettek, sokan úgy vélik, máris sikerült bekerülni a halhatatlanok közé."

Erről a jelenségről az író, költő, műfordító hölgynek nyilvánvalóan első kézből származik tapasztalata, különben hogyan ismerhetné ilyen alaposan az on-line irodalmi felületek, baráti társaságok, verskedvelő klubok és különösképpen a privát csoportok működését, hacsak nem saját tapasztalatok (vagy talán beépített tagok, akik a történésekről jelentést tesznek neki) révén?

Ám álljunk csak meg egy pillanatra, és nézzük meg, hogyan is volt mindez száz-százötven éve!

Erről Csontos Márta, író, költő, műfordító, aki mellesleg minden kényszer nélkül jelentette meg egy nem hivatalos, nem cenzúrázott fórumon, a Hetedikben eleddig 7 versét, 47 versét pedig a szerkesztetlen poet.hu nevű fórumon ( amelynek 2 szabálya van: az erotika és a politika tiltása), nyilván többet tud, mint jómagam:

Ha jól emlékszem,

Walt Whitman senkitől nem kért engedélyt arra, hogy összegyűjtött verseit, a Leaves of Grasst saját költségén publikálja 1855. július 4.-én, Margaret Atwood, Frank F Baum, William Blake, Robert Bly, Stephen Crane, e.e.cummings, Charles Dickens, Alexander Dumas, T.S. Eliot, Lawrence Ferlinghetti, Thomas Hardy, Ernest Hemingway, Robinson Jeffers, Spenser Johnson, Rupi Kaur, Rudyard Kipling, Marcel Proust, Ezra Pound, Gertrude Stein, Lev Tolsztoj, Mark Twain,

hogy csak néhány nevet idézzek, mindannyian saját maguk adták ki műveiket saját vállalkozásban, saját költségen, saját rizikóra és saját felelősségre. Cenzor (kapuőr, amelyet Csontos Márta szinonimaként használ) nélkül.

Ja, persze, volt egy fontos különbség: a felsorolt nevű szerzők túlnyomó többsége (noha nem mind) olyan országban élt, ahol nem volt
cenzúra. Ma úgy hívnánk ezeket a társadalmakat, hogy polgári demokrácia. Ezekben a társadalmakban senki sem ütközött meg azon, hogy a cenzúra nem hagyta jóvá az Eltűnt idő nyomában, vagy az Akiért a harang szól szövegét (magánkiadásban jelentek meg).

De nézzünk egy-két magyar szerzőt, és művét is példaként! Czakó Sándor Babits utazása Szekszárdon, Határ Győző 30 kötete 1976-1996 között, mind szerzői magánkiadásban jelent meg, cenzor (és kapuőr) nélkül. Igaz, ezt a bravúrt Határ Győző Londonban vitte véghez, Czakó pedig Decsen…

Ami közös bennük, hogy nem a jelenkori Magyarországon, ahol nevelés-oktatás lezüllesztése mellett a cenzorok (Csontos Márta szerint =kapuőrök) által jóváhagyott könyvek lefóliázásával védik Csontos Márta és szellemi társai mentális egészségét.

És hogy egyértelműsítsem írásom mondanivalóját azok számára is, akiknek - cenzorok nem lévén - a burkolt üzenetek dekódolása esetleg nehezükre esik:
az a szerző, aki ma az internetes (online) fórumok cenzúrázását hiányolván, az irodalom védelmének szükségességével érvel, és annak a sajtóorgánumnak teljes szerkesztősége, amely elhatárolódás nélkül helyt ad ilyen gondolatoknak, holnap a nyomtatott kiadványok, és mindenfajta megszólalás cenzúrázása mellett fog érvelni a demokrácia (mármint a kádári éretelemben vett demokrácia továbbélésének) nagyobb üdvére.

Mint az rövid sajtótörténeti áttekintésünkből (lábjegyzet) kiderül, Csontos Márta, a Magyar Nemzetben kifejtett óhaja jelenleg hatályos törvényeinknek mind szellemével, mind betűjével ellenkezik. Értjük az üzenetet: nincsen ilyen törvény "noha igény lenne rá".

Lábjegyzetek:

* egy kis magyar cenzúra történelem:

Friderich István 4680/1919. ME rendelete megtiltott minden a közrendet és közbiztonságot veszélyeztető” sajtótermék birtoklását, forgalomba hozatalát, majd
a Bethlen-kormány 10.501/1921. ME rendelete megszüntette a cenzúrát, ám a belügyminiszterhez utalta a lapok előzetes vizsgálatának illetve jogmegvonásának lehetőségét.
1921 és 1938 között nem volt előzetes sajtóellenőrzés, de
1939-től 1944-ig életben volt az előzetes cenzúra.
A szovjet típusú diktatúra idejében nem működött ún. cenzúra hivatal. De a médiában, sajtóban és könyvkiadásban is csak funkcionáriusok egész sorának ellenőrzése után jelenhettek meg írások. Az MSZMP Politikai Bizottságában volt egy u.n. reszortfelelős, aki ellenőrizte a központi napi- és hetilapokat. Az Agitációs és Propaganda Osztály és a Tájékoztatási Hivatal több munkatársának is hivatali kötelessége volt a „lapolvasás” A nyomda csak az „engedélyezem” feliratú pecséttel ellátott engedélyezési lap kíséretében vehetett át kéziratot. Még a kinyomtatás után (és közben) is bármelyik résztvevőnek joga volt a levonatokat elolvasni, ellenőrizni, és a kiadott engedélyt visszavonatni. A kérdésesnek, „kényesnek” tartott írások esetében a szerkesztők (a főszerkesztők) kikérték a vezetők (pártvezetők), 1956 után elsősorban Aczél György, véleményét a megjelentetésről.
Ez a gyakorlat még az 1980-as években is folyt, de már az 1986. évi II. tv. a sajtóról sem tartalmazza a sajtótermékek előzetes ellenőriztetésének kötelességét. A 3. § megszabja a sajtó felelősségét abban, hogy a publikáció nem tartalmazhat bűncselekményt, vagy annak elkövetésére szóló felhívást, és bevezeti a nem sérthet közerkölcsöt a közerkölcs defíniálása nélkül.

A rendszerváltás után megszűnt a "nem hivatalos" cenzúra is.
A hatályos,
2010. évi CIV törvény A Sajtó szabadságáról szóló cím-e 4. § (1) 2013-ban került betoldásra. E szerint "A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyiségi jogainak sérelmével." Ez a törvény sem tartalmazza a cenzor vagy cenzúra szót, nem tesz még csak utalást sem a sajtótermékek előzetes állami kontrolljára, az is igaz, hogy nem definiálja a sajtószabadság fogalmat, amelyet "elismer és véd" - azaz ismertnek tételezi fel.

A jelenleg hatályos 2010. évi CLXXXV tv. (köznapi nevén: Médiatörvény) 2011.-ben módosult 3. § -a szerint "Magyarországon a médiaszolgáltatások szabadon nyújthatók, a sajtótermékek szabadon közzétehetők, az információk és a vélemények a tömegkommunikációs eszközök útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi médiaszolgáltatások szabadon elérhetők. A médiaszolgáltatás és a sajtótermék tartalmának meghatározása szabad"
** Arcaneum lexikon, Magyar Etimológiai Szótár, cenzúra címszó