Caprice, capture

caprice, capture

azt hittem csak kislány maradsz, kislány
azt hittem, csak álom leszel, nagyfiú
nem egyszerű ez az épített lomtár, de szakszerű
és megszoktam, mert színpad
(meséltem a táncot, a tévét, a rádiót,
s hogy tenyeremben a tövis, a vágás, a vonások,
hogy kilencvennégyben te hol voltál,
amikor nekem az a tábor...
és érted-e ezt, hogy amit a szememben látsz, az vagy
nem egy kinőtt ruha,
nem egy eldobott rongy,
nem mindenki levetett ruhája,
nekem a minden -
Te azt akarod téged mindenki így szeressen,
egynek nem hiszel, a sok kevés, a minden nem elég, Te jó Isten!)
Napfény ég a házfalon,
áttelel a lestyán,
s hogy szeszélyed lettem, ahol a
zöld és a bordó
mint festőpaletta
benne hígító mézem
benne sürítő disszonanciád
körbejár, hogy eldobd, hogy megigézzen,
hogy megértsd végre miért
az eperszín és a porhó