Botond
Írta: Csonka Flóra
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 324
Botond
Karácsony van, színes fénykavalkádban kortyolom a túlságosan felvizezett forralt borom.
Nem érte meg az árát, ezt akkor is tudtam, mikor megvettem. A telefonom csipog, néhány
üzenet érkezik.” Hogy vagy? “ kérdezik páran. De engem csak te érdekelsz, folyton azt
figyelem, mikor üzensz. Közös emlékeink a fejemben összekuszálódnak, s minden porcikám
kíváncsian várja, mi lesz a folytatás. A remény olyan, mint az adrenalin, alig aludtam,
mégsem vagyok fáradt. Már este van, te még mindig nem írtál, a fejemben már legalább 500
válaszváltozat lejátszódott, s mindre kitaláltam a tökéletes reakciót. Lélekben felkészítettem
magam a legrosszabb eshetőségre is, de a remény erősebb volt.
Végre! Üzeneted széles mosolyt varázsol arcomra. Találkozunk nemsokára., A karácsonyi
színek kavalkádja nem csak engem fog megszédíteni. Talán, látod majd, hogy én különleges
vagyok, kicsit varázslatos.
Elmúlt éjfél, a karácsonyfa előtt ülök, és tojáslikőrt kortyolgatok. Új gondolatok vágtatnak az
agyamban.
Félek.
Félek, mi lesz, ha nem tudlak elvarázsolni? Mi lesz ha te hamarabb elcsábítasz, és nem
fogok tudni az ép eszemre támaszkodni; ha a szívem belevisz majd a rosszba?
Mi lesz ha nem tetszem majd? Ha észreveszel rajtam valami idegesítőt, visszataszítót?
Nem merem bevállalni a csalódást, még nem…
Sajnálom Boti, most ez nem megy.
Január 10. Ma lettem 18 éves.
Ülök a szobámban, a húgom az asztalánál mélyen belemerül valamilyen alkotásába. Én
azon töröm a fejem, mit csináljunk a barátaimmal születésnapom alkalmából. Végül úgy
döntök, szervezek egy házibulit. Meghívlak téged is, de csak mert kínos lenne, ha a
barátaidat meghívnám, de téged nem. Meg persze egy iciri-piciri remény még mindig él
bennem, hogy meggondolod magad. Hátha feladod könnyelműséged, s komolyan gondolod
a velem való kapcsolatodat.
Baráti társaságodból csak te jössz el. Egyedüli fiúként a lányok között féltelek. Illatod érezve
az ajkamat idegesen harapdálom. Egy helyen vérzik kicsit, érzem, ahogy a sós meleg vér a
nyelvemhez ér, ahogy megnyalom az ajkam. Kicsit megszívom a sebet, a vérzés eláll, az
idegesség sajnos nem. Csintalan mosolyod látva az én arcomon is megjelenik a két kis
gödröcske. Ritka az ilyen.
A sörpong közben karod gyengéden simít derekamra, s érzem, már nem csak az alkoholtól
piros az arcom. Remegek legbelül, de mégis bátran játékba szállok, akkor is, ha a labdám
nem ér ma célt, s csak csalódottan állok arrébb, átengedve a dobás lehetőségét másnak.
Vége a játéknak, új játékot kezdünk, a pia már mindenki fejébe szállt.
Első csókunk ekkor csattan el. Eddig tartott az önmagammal való küzdelem, letettem a
fegyverem előtted. Az éjszaka a csókok csak úgy szállnak; neked ingyen, én a lelkem adom
értük.
Van-e értelme ennek? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy egész lényem a mogyoróízű
csókjaidért epekedik. Mondtam, hozz magaddal pulcsit mert hűvös van a házban, persze
nem hallgattál rám. Jéghideg kezedtől most a hideg kiráz.
Érzem, ahogy apró pecséteket hagysz rajtam, a tinta halvány mintákkal dísziti bőrömet,
melyet ma még az alkohol elfed, de holnap már nincsen rejteke az este kesernyésen mézes
titkainak.
Hol vagy ma?
Már sehol, több mint egy hónapja csak az emléked hordozom magammal. Néha, mikor a
holdfény besüt az ablakon, eszembe jutsz. Eszembe jutnak azok a pajkos almácskák, a
pezsgő, élettel teli szemeid. És eszembe jut, hogy nem vagyok neked más, csupán egy régi
kaland, talán még az sem. Egy naív lány, aki bármennyire próbált ellenállni, neked nem
tudott. S a bűntudatom szégyennel összekeveredve mérgezi meg újból az estémet.
Mert feladtam minden elvemet, letettem minden fegyveremet. Bevállaltam a csalódást, a
legnagyobb félelmemet. A védtelenség félelme még izgalmasabbá tette a helyzetet. De te
ezt csak kihasználtad, és a poharat szádhoz emelted, majd leejtetted.Még fel sem söpörted.
A szilánkok a padlón szerteszét pattantak, és csak a hajnali fényben tudnak újra szédítően
színes életet élni.
Csak az a kérdés, felhúzod-e a redőnyt valaha, vagy hagyod, hogy a szilánkok a
sötétségben maradjanak, míg nem érkezik más haza?