Bölcső

Írta: Lengyel János


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 525



Bölcső
(Vers vendég-szöveggel, a kor szellemében felújítva)

Szegény ember, hogy adod a bölcsőt?
Csöpp a gyerek, hogy adnám a bölcsőt?
Benne ringatja nejem a gyermeket,
kérlek jó uram, ne szőj ily terveket!

Azt ajánlom, gondold meg szaporán,
míg elköltöm e napi vacsorám!
Zsírral bélelt béllel
emészti az étket,
úgy csúsztatja alá, mint
parlamenti bizottság a vétket.
Szegényember tenyere
izgalomtól izzad,
a törvény nem véd meg,
magadat reá ne bízzad!
Mit tehetne már most,
kihez is forduljon?
Igazához támaszt
kitől is kolduljon?
A jogot a pénz
diktálja tollba,
a nincstelen párának
íztelen a torta.
Hosszan zabál az úr,
megadja a módját,
boldogan szemléli
dundi utódját.
Neje, alakját féltve
magokat ropogtat,
másé az emlő,
mit a gyermek szája koptat.
Szegényember elbúsul,
miként találjon kiutat.
Szándékáról hogyan
térítse el a nagyurat?
Gyermekét ringatja,
mikor a gazdag rátalál,
teste összerezzen,
mint szülészeten a halál.
Nocsak, mihaszna,
hát nem használ a jó szó?
Pedig a türelmem darabjából
ez volt az utolsó.
Elbúsul a szegényember,
szívét elönti a kórság,
s harminc ezüstpénzre
váltja be balsorsát.