Betariz de Día utolsó dala
Írta: Kiss Judit Ágnes
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 198
Betariz de Día utolsó dala
Még néha gondolok a szerelemre.
Mire is volt jó, Istenem, mire?
Mint a sót, szórja szét magát az ember,
amíg végül nem marad semmije.
A csontig vájó sóvárgást nem értem,
megriaszt az a szédült lebegés.
Sírig tartóról mennyien regéltek!
Bennem csak láppá poshadt az egész.
Hányszor süllyedtem el az ingoványba!
Jaj, hány szakítás csapott rajtam át!
És jaj, hányszor nem tanultam belőle,
hogy egy-egy újabb mindig rám talált.
És még jajabb, hogy ahogy írok róla,
feltámad bennem valami hiány
az után a csak néhány napig tartó
módosult tudatállapot után,
aminek újra ugyanaz a vége.
Miért nem elég a tapasztalat
kioltani a vágyra való vágyat,
vagy felhúzni egy biztos védfalat
ellene? Mert kit legyőzöttnek hittem,
(s a legjajabb, hogy nem bírok vele),
gerillaharcmodorra vált, és készül,
hogy a hatalmat újra átvegye.