BERLIN
Gépek zaja szövi a szimfóniát ami a város szövetéből
Az én szöveteimbe csúszik
A hideg ipari hangok hátteret adnak annak
Ahogy a folyó partján sétálok s nézem
Az épületek szépségét, a szobrok szépségét
A mindenség szépségét
Furulyán játszik a gőz, fékek nyúzzák a húrokat
Motorok pedig ütemre vernek dobokat
Az indusztriális tele van biológiával
A fém és a hús szinte nászba lép
A múltidéző lepedő takarásában
Magyar magány, a német szavak nem zavarják agyamat
Nem piszkálnak elő gondolataim bozótjából
Zavart egyedül én keltek, amikor magamnak hangosan beszélek
S próbára teszem az itt lakók nyelvismeretét
Az öreg épületeken a grafiti és a matrica művészete
Gomba mód szaporodik, de itt szimbiózisban él
A régi és az új, együtt alkotnak valamit
Ami annyira varászlatossá teszi a Fal városát
Ipari romantika, létezésünk gépi valója
S a magány fémes íze a számban
A folyóparton Berlin városában