Berei békülése
Írta: P Buzogány Árpád
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 175
Berei békülése
Negyedik napja hullt az eső, egyfolytában. Az udvar felázott, a föld tele volt vízzel. Dénes a bakancsát törülgette a fonott lábtörlőn, aztán a kalapját rázogatta. Leült a tornácon, a kalapot felakasztotta egy szegre. Apró szemű, sűrű esővel csapkodta a szél a tócsákat.
Rágyújtott, messze fújta a füstöt. Levetette a kabátot is, magától távol tartva rázta le róla a vizet. Parányi cseppek repültek az arcába, keze fejével törölte le. Cigarettáját a tornác párkányára tette, bement, hogy megrakja a tüzet, aztán visszaült a keskeny padra. A nap az erdő fölött lehetett már, ma ki se bújt a szürke, rongyos felhők mögül.
Sokáig ült ott, a nyárra gondolt, aminek vissza kellene már térnie, meleggel és vidám fénnyel, hogy felszáradjanak az utak, és kaszálni lehessen a füvet. Fütyörészni kezdett, jobb sarkával kopogta hozzá a ritmust. A kutya feljött a tornácba, leült az ajtó elé és a bakancsaira figyelt.
– Ej-haj – eresztett el egy sóhajtást, aztán éleset füttyintett, hogy a kutya megszökte magát. – Unalmas ez az élet – nyúlt a kalap után. Bevitte a kabátot is, ráterítette az ágyra, száradjon.
Amint besötétedett, feküdt is már le, nem is vacsorázott, mert későn ebédelt. Egy darabig a rádiót hallgatta, aztán kikapcsolta, mert szörnyen recsegett.
Arra ébredt, hogy mély mordulással dörög. És szaporán egymás után, mintha szét akarna hasadni az ég. A villámlások sápadt fénnyel árasztották el a szobát. Felkelt és kibámult az ablakon. Óriásit csattant ismét.
– Közel jár – motyogta.
Mintha a házak fölött durranna szét a világ, olyan félelmetes. Felöltözött és megnyitotta az ablakot. Zúgott a szél, meg-megrezdültek az ablaküvegek.
– Lesöpri még a cserepeket is – tekergette a fejét.
Sokáig tartott, amíg megritkultak a villámlások, dörgések. Már nem volt álmos, kiállt a tornácba és rágyújtott.
– Elment az ereje, mi? – szólt a kutyához. Megcsendesült a szél, halkan suhogott az eső. Aprókat nyikordult a kapu. Hallgatta egy darabig, aztán bement a szalmakalapért, jól a fejébe nyomta, és elindult a kapu felé, hogy becsukja.
Valahol messze, az erdő irányában egy piros foltot vett észre. Kezét a vizes kilincsen felejtette, úgy bámult.
– A tanya… Ég a tanya!
Kilépett a kapun és megfutamodott. A szomszédnál zárt kaput talált, egy darabig rángatta, aztán beugrott a kerítésen.
– Hé, hé! – kiáltott rekedten az ajtó előtt. Kigombolt ingű legényke dugta ki a fejét.
– Ég a tanya! Szóljál apádnak is, hamar!
A második, harmadik háznál az ablakot zörgette, és bekiabált. Sorra vett minden házat, ahol férfi is volt.
– Húzasd meg a harangot – kiáltott egy fiatalembernek, aki a kutyaugatásra kijött a tornácba. – Én addig befogom a lovat.
– Telefonálni kellene – húzta meg a nadrágszíjat a férfi.
– Szóljál valakinek, hogy telefonáljon az irodából.
Visszafordult, és szaladni kezdett. Kinyitotta a nagykaput, felgyújtotta a kinti égőt és elindult a pajta felé.
A lovat befogta és kivezette a kapu elé. Két férfi állt az úton, egyiknek kezébe nyomta a kantárszárat, és visszament a házba. Csizmát húzott, és egy vastag pokrócot dobott a vállára.
Már többen is voltak a szekér mellett. Dénes az ülésdeszkára terítette a pokrócot és felült. A fél utca népe a kapukban volt, asszonyok és gyermekek is.
– Aki itt van, üljön fel, mert indulni kell! – mondta hangosan.
– Csá, ne, Csillag! – kiáltott.
Jó darabig mindenki hallgatott, aztán szinte egyszerre kezdtek beszélni. Még azt is számba vették, hány tehén és ló van a tanyán.
– Te Berei, hát te is itt vagy? – szólt hátra Dénes.
– Én értem oda hozzád elsőnek – hangzott az önérzetes válasz.
– Pedig te haragban voltál velük – hallatszott egy mély férfihang. – Amiatt a fadolog miatt… Közben kibékültetek?
A harsány kacagás után hirtelen beállt a csönd.
– Tiszta bosszúból jött segíteni – toldotta meg valaki.
– Ilyenkor menni kell, segíteni… nem pedig izé… nem pedig békülni – bizonytalanodott el Berei hangja. – Ugye Dénes?
– Csá, ne! – kiáltott Dénes. – Csá, hogy a… – nem mondta ki a végét, mert megkondult a harang. Hangja betöltötte az egész völgyet, mellette ideges zörejnek tűnt a patkócsattogás.