Belőled maradt

Írta: Bodor Rajmund


Közzétéve 4 hónapja

Megtekintések száma: 236



Belőled maradt

A teremtés homokjába süppedek,
körülöttem minden kihűl,
akár az árva, sorstalan gyerek,
éhezek az ölelésre ott mélyen legbelül.

Nagy képek a hunyorgó végtelenbe,
alaktalan semmi ábrázatok.
Fázok így, egyedül a hidegben,
meghajló ágak közt múlnak a tegnapok.

Tükörben látva fáradt tekintetem,
elnézem, milyen a nyomorúság átka.
Ahogy rám okádja végső ítéletem
saját önarcképem eltorzuló mása.

Nincs Istenem, elhagytam hitem!
Sárba ragadt súlyos, vérszagú keresztem.
Bárhogy is vonszolom, vállamra veszem,
nincs, ki föloldjon az imájával engem!

Így járok, akár a féreg,
a megfúrt világok rothadó agyába!
Mint szívbe áramló, felgyülemlő méreg
– saját végzetembe, a rideg magányba. –

Üres helyemen csak az emlék pihen,
és fekete foltja, akár egy sebhely,
varasodva lüktet, telik meg gennyel.
Majd hirtelen fájdalommal
a mindenségbe fakad.

Ím, én vagyok, ami belőlem maradt,
légy kegyelmes, szánd meg a fiad!
Szánd meg utoljára, rozsdás vasszegekkel!