Belém haltál
Írta: Pődör György
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 566
BELÉM HALTÁL
Anyám emlékére
Nagy voltál még egykor nekem,
már csak visszafelé növök.
Annyi emlék bennem remeg,
veled ott maradt az örök.
Csillagokká kócolt ködök
között sétálgatsz fenn gyalog.
Nem fáj visszér s a vérrögök,
dúdolgatsz, mint az angyalok.
Hol a mindenség egy terem,
és az idő sem füstölög,
a semmin remény megterem
apró puttóként fürtökön.
Csóvát ragadsz majd üstökön,
patakká válsz, fényed ragyog,
s míg üzeneted küldözöd,
dúdolgatsz, mint az angyalok.
Véred vérem, ered erem,
hangod hangom szél-kürtökön.
Kenyerem is neked szegem,
magam elől veled szököm.
Szíved alatt volt börtönöm,
rólad bennem egy szó dadog,
míg emlékembe öltözöm,
dúdolgatsz, mint az angyalok.
Anyám!
Nem látni át ég-függönyön,
s csalók a szélfútta dalok,
érzem mégis a bőrömön,
(nekem)
dúdolgatsz, mint az angyalok.