Balogh Rita - A közvetítő
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 447
Balogh Rita: A közvetítő
A kicsi kőangyal a polcon egyszer csak megmozdult, mint minden hétfőn este kilenckor. Menetrend szerint életre kelt. Apró széken ült, göndör fürtös fejét egy asztalon támasztva álmodozott egy könyv fölött. Egész héten ebben a pózban, csinos kis dísztárgyként figyelt; de mihelyst a mellette álló óra kilencet mutatott, szárnyait megrebegtette, ásított és félretette a könyvet. Mindig nagyon vártam ezt a mozdulatot és szerettem hallgatni csengő hangján az új híreket. Még a nagymamámtól kaptam, és ez a kisangyal volt a közvetítőnk. A közvetítő az itteni világ és a túlvilág között. Néha több órán keresztül beszélgettünk, máskor csak gyorsan elmondta, mik történtek a héten és sietnie kellett vissza. Azt viszont sosem osztotta meg velem, miért. Pedig úgy gondoltam, az egész heti merevség után, jólesik neki a mozgás és a csacsogás. Csak a mamáról mesélt és én is elmondhattam, hogy vagyok, mit csináltam.
Voltak hetek, mikor a mama által hímzett terítő is megcsiklandozott. Megsimogatta az arcomat, mintha csak Ő tenné. A kis terítő nem volt olyan kiszámítható, nem tudtam, mikor válik aktívvá, hiába pillantgattam rá; a tekintetemmel nem tudtam megmozdítani. Erről az oldalról nem működött, csak a másikról. Szép, piros rózsák, kék nefelejcsekkel futottak rajta. Modern otthonokban ritkán látni már ilyet, de ennek a terítőnek igazi funkciója volt. Vártam most is, hogy követi az angyalka lépteit és nem kellett csalódnom. Először mintha figyelték volna egymást, a kőangyal bólintott és a terítő felém szállt. Puhán landolt a kézfejelemen, megnyugtatóan ringatózott, szemmel alig láthatóan, épp csak én éreztem. Elmosolyodtam és vártam a szobrocska mondandóját. Ő is mintha mosolygott volna kissé merev arcvonásaival, ezt nehéz volt kivennem, olyan apró volt.
- Közelebb jössz te is? – kérdeztem.
Hevesen bólogatott, csak úgy táncoltak a fürtjei és szárnyait teljesen kibontva az íróasztalomra repült. Meglátott egy tollat, egyből meg is fogta és rajzolásba kezdett. Közben figyelt rám, de nagyon szerette kihasználni, hogy mozoghat, így mindig játszott valamivel. A terítő nem zavartatta magát, hiába pihent egész héten, a nevéhez hűen terült el rajtam, hogy érezzem. Érezzem, hogy van.
A pici angyal hangja, mintha betöltötte volna a szobát melegséggel.
- Hogy sikerült a múltkori tortád, amit tervezgettél? Mi újság az iskolával és a munkahelyeden? A mama egyre többet sétál és nagyon sok virágot ültetett.
Azt már rég megtudtam, hogy a gyógyszereket ott már nem kell szednie, sőt újra szép, fekete haja van, mint lánykorában. Sok szó esik ételekről. Mint az életben is. Arról mindig könnyű volt beszélgetni. Mikor az angyalka még nem jelentkezett, akkoriban leginkább az ételek készítése közben gondoltam rá és fennhangon el is mondtam az éppen velem lévő családtagjaimnak, amit már unos-untalan hallottak.
- A torta nagyon sok időt vett igénybe, de egész mutatós lett és a piskóta is igazán könnyű – kezdtem a csevegést. – A tanulással a szokásos a helyzet, fárasztó, de muszáj. A munka úgyszintén – összegeztem tömören. Néztem az angyalkát, mennyire siethet, de nagyon belemélyült a rajzolásba.
- Arra gondoltam, hogy kipróbálom a palacsinta tortát, biztos örülnének neki a gyerekek. – Itt egy picit megakadtam, mert palacsintasütés közben mindig a másik nagymamám jutott az eszembe. Vele sütöttem először palacsintát. Lelki szemeim előtt megjelent, ahogy a forró zsíron szétterült az édes massza. Körülnéztem a szobában. Meredten néztem az arany gyűrűmet az ékszeres dobozban, amit tőle kaptam, de nem akart megmozdulni. Vajon miből lehet közvetítő? Nekiálljak feltúrni a lakást vagy csak várjak? Várjak, hogy jelentkezik? Holnap átnézek mindent, úgy döntöttem. Hétfő este az értékes idő az angyalkáé és a terítőé.