Balkéz
Írta: Polónyi Tamás
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 69
Balkéz
A lovaskatonák rohamát visszhangozta a szurdok fala, amely – úgy tűnt – egy tű fokán kívánta átpaszírozni a Hetedik Lovas Őrezred teljes legénységét. Itt-ott lepattogtak a páncélok, sisakok, ahogy a fallal érintkeztek. Egyik-másik fegyver is kiesett a kezekből és veszett el a megállíthatatlan áradatban. Mert megállíthatatlannak tűnt.
A szűk völgyszoros csak halványan engedte láttatni, hogy a távolban, valahol a lenyugvó Nap alatt lövegek várják a behatolókat.
Egyelőre hallgattak, bár a Generális szerint már régen beértek lőtávolba. Soha vissza nem térő esélyt szalasztanak el. Mégis mire várnak?
Végre kinyílt a tér. A barna falakat hatalmas, de pontosan ugyanolyan barna tisztás váltotta fel. A patakopogást felváltotta egy halk ropogó moraj, amely sokkal rémisztőbben hatott a hallgatózó fülek számára.
Túl voltak a kritikus szakaszon, az Ezred csakhamar hadrendbe fejlődött, ám a Generális az utolsó pillanatban változtatott a felálláson. A vérteseket küldte az élre. Úgy határozott, hogy a letaglózó erő dübörögjön a lándzsa hegyén. A könnyűlovasokat átvezényelte a jobb szárnyra, mert arra számított, hogy az ellenséges gyalogosok a lövegeknek azon az oldalán helyezkednek el, így azokat egy átkarolással földbe döngölheti, míg a nehézpáncélosok átrobognak a tüzérségen.
Micsoda terv – veregette meg a saját vállát.
Már elérték a látótávolságot. A könnyűfegyverek lövedékei játszi könnyedséggel pattogtak a vastag acéllemezeken.
Végre a saját tüzérség is túljutott a szurdokon és egy híján felfejlődött az arcvonal teljes szélességében. Az egy elkallódott egység egyik kezelője az átkelés közben elvesztette az egyik karját, így a gyógyítására őt vissza kellett rendelni. Sajnos épp az öblös tarack veszett oda.
Ettől még nincs baj! – nyugtatta magát a Generális. Az ágyúk úgyis olyan lomhák voltak, hogy a saját lovasság veszélyeztetése nélkül már nem tudták volna tűz alá venni az ellenséget.
Így legfeljebb akkor jutnak majd szerephez, ha – az egyébként most elképzelhetetlen – visszavonulást kell majd fedezniük. Akkor meg a taracknak amúgy sem lenne haszna. A gyalogság viszont a visszavonuló tarack miatt elakadt. Így a lovasoknak kell tartaniuk a hídfőállásokat, amíg odaérnek. Márpedig az el fog tartani. A szekereknek meg kell kerülniük a szurdokot, ezért a gyalogosoknak – nevükhöz híven – gyalogosan kell eljutniuk az ellenséges védművekig. A Generális elismerte, hogy ez a terv Achilles-sarka, de nem volt mit tenni.
Ő nem ezt a helyet választotta volna ütközetre, ám mivel az ellenség úgy döntött, hogy itt ver tábort és nem hajlandó az átkelést kockáztatni, a támadás megindítása mellett döntött, annak minden kockázata ellenére.
Az ágyúk még mindig hallgattak. Miért nem lőnek már? A nehézpáncélos lovasság lassan eléri azt a pontot, amikor vágtára vezényli a lovakat, hogy eltiporja a halált hozó vascsövek fedezékében megbúvó nyúlszívűeket.
Végre feltűnt egy alak a távolban. A Generális kis, göthös emberkének nézte. Mintha az egyik lába hiányozna. Hihetetlennek tartotta, hogy az ő elit lovasgárdájának ártani tudjon egy ilyen. Ugyan mire készülhet? Hogy gondolja egyáltalán, hogy készüljön valamire is? Hogyan mer gondolni?
Ám a kis göthös ember odaszökdelt az egyik ágyúhoz és megrántotta a zsineget. Az összes löveg egyszerre okádott magából mindent. A levegő szó szerint megtelt szeméttel és testrészekkel.
A Generális akkor hitte el, amit lát, amikor egy láb repült el a feje mellett. Ez azért már több a soknál! A por elültével aggódva kereste hű páncélosait. Elégedetten tapasztalta, hogy minimális veszteséggel, de folytatták töretlen rohamukat a szokatlan kartácsban. Tehát ezért vártatok ilyen soká! De most majd megkapjátok! Megadta a jelt és a könnyűlovasok előbújtak a páncélosok jobbszárnyán, hogy megkezdjék a műveletet.
Csakhogy a felbukkanó huszárok nem a várt gyalogosok gyülekezőhelyébe futottak, hanem egy századnyi, felsorakozott muskétásba és kiskaliberű ágyúikba. Alighogy elhangzott a rohamra hívás, az ágyúk kíméletlenül megszórták a csatarendet. Konfetti árasztotta el a teljes támadó alakzatot. Mindenkit ledöntött. A jajveszékelés hangjai borították be a csatamezőt.
A muskétások azonban nem tágítottak. Gyorsan átrendeződve az ágyúkat a támadóék felé fordították és egy újabb sortűzzel kiiktatták majdnem a teljes nehézlovasságot is.
A Generális kiköpte a szájába került konfettit, majd megszólalt.
– Te, öcsi! Apa ezért ki fog minket nyírni! Még jövőre is ezt fogjuk takarítani az ágy alól.
– Nem fog, Bendi. Csak légyszi, a nylonzsákra köpd a konfettit! – felelte mosolyogva az ellenséges tábor parancsnoka.
– Amúgy kamuztál! – méltatlankodott a Generális. – Azt mondtad, hogy a bal oldalra teszed a gyalogosokat.
– Még csak hat vagyok. Dunsztom sincs melyik a bal kezem. – vonta meg a vállát és egy laza mozdulattal szedte fel a földtől a nylonfólia tisztást és húzta szét a két ágy által alkotott szurdokot.