Baleknap
Írta: Haász Irén
Közzétéve 10 hónapja
Megtekintések száma: 480
Baleknap
Zsuzsa állt ki a kocsival az utcára. Míg a manőverrel volt elfoglalva, párja türelmesen várt a kapuban. A néptelen, kisvárosi zsákutcában egy férfi közeledett sietősen feléjük, más nem járt arra. Zsuzsa csak annyit látott a visszapillantó tükörből, hogy megáll Gábor mellett, és szóba elegyednek. Hevesen tűzött a nap, a kocsi katlanként ontotta a hőséget. A nő bosszankodva nyomta meg az ablaknyitó gombot. Mit akarhat ez a pasas, miért tartja fel őket? Már így is késésben vannak, Gábor annyit piszmog az öltözködésével, mint egy elsőbálozó, pedig hosszú út áll előttük, be kell menni a fővárosba.
Az ablak lehúzódott, Zsuzsa hallotta, amint Gábor készségesen mondja: - Kérem, semmi akadálya, parancsoljon, máris adom.
Csak nem pénzt kért ez az ember? - futott át Zsuzsa agyán, és rükvercbe téve a váltót, visszatolatott melléjük. Elhűlve nézte, ahogy Gábor előveszi kistáskáját, és pénzt nyújt át a férfinek. Ennek az ürgének pénzt adni?
- Mennyit adtál neki? – kérdezte beülő párjától, miközben a kék pólós, kék bézbólsapkás fazon sarkon fordulva elsietett.
- Egy ezrest kért délig. Mondtam neki, tegye a levélszekrénybe, nem kell becsengetnie sem.
- Egy ezrest? Meg vagy bolondulva? Tudod, mikor kapjuk vissza? Az életben többé nem látod ezt az ürgét!
- Ugyan, itt jár el naponta, gyakran látni, valahol feljebb lakik az utcában. Csak nem csap be? Azért is adtam kölcsön.
- Akkor is. Sosem fogja visszaadni. Egy ezrest? Akinek komolyan kell a kölcsön, az nem ennyit kér!
- Nem tudhatod, biztos éppen megszorult. Mutatott is valami bankkártyát, hogy nem működött az automata.
- Jaj, te balek! Mind ezt csinálja. Keresztet vethetünk a pénzre. Pedig nem állunk valami fényesen!
- Jól van, na. Majd meglátod, hogy megadja! Hiszen utcabeli. Ha meg nem, hát több is veszett Mohácsnál!
- Hű, de gazdag valaki.
Lassan a fővárosba értek. Egy nagyobb útkereszteződésben pirosat mutatott a lámpa, s ahogy megálltak, máris odabicegett egy mankós, sántikáló ember az ablakhoz, piszkos, szenvedő arcán esdeklő arckifejezéssel. Kötött sapkát viselt szemére húzva a meleg ellenére, rongyos gönc lógott felsőtestén.
- Két napja nem ettem, az Isten áldja meg magukat, adjanak egy kis pénzt! – Gábor már húzta is elő a kistáskát. – Ne adj neki! – sziszegte Zsuzsa a fogai között, de a férfi ügyet sem vetett rá, tovább keresgélt, majd egy kétezrest nyújtott át a hálálkodó férfinek, akinek fülig szaladt a szája a váratlan adomány láttán. Mögöttük már dudáltak, Zsuzsa sietve indított, úgy morogta dühösen:
- A fenébe is, ne legyél már ilyen balek, hiszen ez koldusmaffia, mindenki tudja!
- Ugyan már, te olyan bizalmatlan vagy!
- Talán nincs rá okom? Olvassuk az újságban, halljuk, látjuk a médiában, csaló ez mind! Aki igazán nélkülöz szégyell az utcára kiállni! Ez is leadja majd este a dohányt valami mercis ficsúrnak. De legalább most te is hozzájárultál a mercijéhez!
- Hagyj már békén! – fakadt ki Gábor. - Adtam és kész. Szerintem különben sem csaló. Talán tényleg kell neki a pénz. Te vagy lehetetlenül bizalmatlan és irigy.
- Irigy??? Ne mondd! Ki végez önkéntes munkát az alapítványnál? Ki jár a szomszéd nénihez ápolni, ha megbetegszik? Ki adott pénzt az árvizeseknek, a vörösiszaposoknak?
Szó szót követett, jól összevesztek. Kicsinyesség, szűklátókörűség, hiszékenység, butaság, mindent felemlegettek, s mire célhoz értek, vérig sértették egymást, forrt bennük az indulat. Pedig most le kellett higgadniuk, mert megérkeztek a céghez, ahonnan telefonáltak, hogy fáradjanak be, mert nyertek egy masszázsfotelt. Gábor beszélt velük, már elképzelte, és színesen ecsetelte többször is a hívás óta, hogy mennyei élvezet lesz abban ücsörögni, míg fájós gerincüket lágyan rezgeti a szerkezet.
A kijelölt teremben már több pár feszengett, és Zsuzsa tamáskodva bökte oldalba párját: – Ezek mind fotelt nyertek? - Hamarosan két fiatal férfi lépett be, pomádés, kinyalt figurák, akiket már első látásra ellenszenvesnek találtak, s akik hosszas előadásba kezdtek, miután becsukták az ajtót. Ábrákkal szemléltetve, bőbeszédűen ecsetelték a fotel szépségét, hasznosságát, előnyeit. Teltek a percek, és Zsuzsa kezdte kínosan érezni magát. Gyanúja, hogy megint átverték őket, egyre erősödött. Egy óra múlva rövid szünetet tartottak, s míg néhányan elszívtak egy cigarettát, Zsuzsa békülékenyen azt javasolta:
- Menjünk haza, Gábor! Nagy a gyanúm, hogy ez csak árubemutató, nincs itt semmiféle nyeremény. -
De Gábor még mindig bizakodott. És maradtak. Zsuzsa végleg megsértődött.
Akkor is néma maradt, amikor nemsokára kiderült, az ajándékért négyszázezer forintot kellene fizetniük. Bah, csekélység! Csak az autóban ülve mondta diadalmasan, amikor végül Gábor dühöngve szidni kezdte a céget: - Megkérdeztem az ürgét, mi ebben az ajándék. Tudod, mit felelt? Azt, hogy háromszor ennyibe kerülne, ha boltban akarnánk megvenni. Jó, mi?
Az ismerős kereszteződésben most is pirosat kaptak. E rövid pár perc éppen elég volt arra, hogy lássák, amint a sántító, világfájdalmas koldus, sapkáját lerántva, hóna alá csapja mankóját, és felmarkolva a lámpavashoz támasztott hátizsákot, ruganyos léptekkel útnak indul valamerre.
- Három-null! - jegyezte meg kajánul Zsuzsa. De Gábor most is ellenkezett.
- Még nem tudhatod. A levélszekrényben ott lesz a pénz!
A levélszekrény üres volt. A nő megsemmisítő tekintetére Gábor csak elkeseredetten legyintett. Beálltak az udvarba, és már a házban voltak, amikor megszólalt a csengő. A kék bézbólsapkás állt a kapuban, látták hitetlenkedve. Hát mégis vannak rendes emberek.
Zsuzsa már épp elhatározta, hogy békülni kezd párjával, amikor a nyitott ablakon át hallotta, hogy Gábor hevesen tiltakozik. Kisvártatva paprikavörösen jött be kerülve a nő tekintetét.
- Nem adta meg, igaz?
- Nem. Sőt még egyet akart kérni, de nem adtam.
- Miért nem? Hiszen te vagy a jószívű, a Jani, aki szórja a pénzt boldog- boldogtalannak! Ó, te balek, akit mindenki átver. Sokba került ez a nap nekünk!
De olyan szerencsétlenül állt, hogy Zsuzsa hirtelen megsajnálta. Minden sérelmét feledve hozzábújt, és szeretettel átkarolta.
- Nem nekünk való ez a világ, kedves. Ne búslakodj! Majd egy kicsit összébb húzzuk a nadrágszíjat.