Bagi mentesítő
Írta: Saláth Barbara
Közzétéve 2 hónapja
Megtekintések száma: 165
Bagi mentesítő
Terka a vonat hirtelen fékezésére riadt. A vele szemben ülő kövér asszonyság tolakodó pillantása volt az első, amit meglátott.
– Két mondat között nyomta el a buzgóság, aranyom – mondta a nő szemrehányóan.
Terka bambán bámult rá, amíg az emlékei értelmes történetté nem álltak össze. Fél órával hamarabb végzett a munkahelyén, ezért elérte a korábbi vonatot, amin minden bizonnyal még most is ül. Fáradtan kuckózott be az ablak melletti ülésre, és testét már kezdte átjárni a kocsi melege, amikor ez a nő – se szó, se beszéd – bepöffeszkedett a vele szemben lévő ülésre, és elárasztotta őt a végeláthatatlan történeteivel.
– Fárasztó napom volt – mondta, és nem értette, miért mentegetőzik ez előtt az idegen előtt.
– Hát én is lejártam a lábam, amíg mindent beszereztem – intett a nő a poggyásztartóra halmozott csomagokra. – És még meglátogattam Imrééket, akik rémesen messze laknak az állomástól, de muszáj volt…
Terka az álom és ébrenlét határán lebegett. Az Imre családjánál tett látogatás részletei egybeolvadtak az elméjében születő álomképekkel, aztán az értelmetlen zagyvába határozott férfihang vegyült.
– Szálljanak le, kérem! Műszaki hiba.
– Tessék? – pislogott a kalauzra Terka.
– Sajnálom, hölgyeim! A vonat nem közlekedik tovább, a váltókat tönkretette a fagy.
Beburkolózott a nagykabátjába, magához vette a ridiküljét, és nagyokat ásítva becsatlakozott az ajtó felé haladó utasok sorába. Igyekezett minél távolabb kerülni a kövér útitársától. A vonatlépcsőn megcsapta a december hidege, amitől azonnal éberré vált.
A sínek mentén valamiféle építkezésből visszamaradt törmelékek szóródtak széjjel, az utasok bukdácsolva távolodtak el a szerelvénytől. A nagykabát alól lassan elillant az összes meleg. Terka dideregve szorította magához a ridikült. Mégsem ér hamarabb haza a megszokottnál.
Sípszó harsant. Egy újabb kalauz sietett végig a peronon.
– Szálljanak vissza a vonatra, amíg ideér a mentesítő busz, hogy meg ne fagyjanak! – kiabálta.
Fáradt horkantások közepette indult meg a tömeg a szerelvény felé. Terka elgémberedett lábbal bukdácsolt közöttük. Elérte a vonatlépcsőt, és megmarkolta a kapaszkodót.
– Ezt igazán megspórolhattuk volna – zsörtölődött a férfi, aki előtte haladt, majd lenyúlt, és a könyökénél megragadva a kabátját, segített Terkának a felszállásban. – Jöjjön, itt van is két szabad hely.
Terka lehuppant az ülésre. Ugyanebben a pillanatban a kocsi belsejét betöltötte a vonatvezető hangja.
– Megérkezett a mentesítő busz, amelyre a pályaudvar túloldalán tudnak felszállni. Kérem, hagyják el a vonatot!”
Terka felnyögött. Lekászálódott a vonatról, és átvergődött a törmelékeken, közben a tömeg elsodorta mellőle a segítőkész férfit, pedig ő már-már azt gondolta, kisülhet valami jó is a kellemetlenségből. Az órájára pillantott. Ekkorra már ágyban szokott lenni. Nem hagyta, hogy elhatalmasodjon benne ez a gondolat, és eltökélt mosolyt erőltetve az arcára, felfurakodott a mentesítő buszra.
Az utasok fegyelmezetten, hátulról előrefelé töltötték fel a szabad helyeket, Terkának egy ablak melletti ülés jutott.
– Húzza kicsit összébb magát, aranyom, hogy elférjek a csomagokkal!
Ijedten kapta a tekintetét a mellé telepedő kövér asszonyságra, aki a busz falához préselte kegyelmet nem ismerő termetével. A buszvezető szavai az irgalom megnyilvánulásaként jutottak el hozzá, és a valódi értelmük csak a törmelékhalmokon visszafelé bukdácsolva kristályosodott ki a tudatában.
– Nem ez a busz lesz a mentesítő járat. Kérem, szálljanak vissza a vonatra, amíg rendeződik a helyzet!
Újra a vonaton ült hát, sajgó lábbal és hasogató derékkal. A szeme leragadt, de tudta, hogy nem alhat el, hamarosan megérkezik a mentesítő busz, és neki megint ki kell lépnie a fagyos éjszakába.
Ám a busz még nem volt sehol, amikor a hangszórók ismét a vonatvezető hangját árasztották.
– Kérjük utasainkat, szálljanak le a vonatról. A vonat visszaindul Budapest Keleti pályaudvarra.
Így hát Terka újra a törmelékhalmok között találta magát, mit tesz Isten, a kövér asszonyság mellett, és hiába tekergette a nyakát, a segítőkész férfit nem látta sehol.
– Elfogyott a türelmem – jelentette ki az asszonyság, miközben gigászi halmot rakott a csomagjaiból. – Felhívom a forgalmistát, hogy nyittassa ki a várót. Ő se aludjon, ha más se tud!
Azzal előkapta a telefonját, és erélyes beszélgetésbe elegyedett egy általa Pistukámnak nevezett illetővel. Épp konszenzusra jutottak, amikor megjött a hír: itt az igazi busz. Természetesen a pályaudvar másik oldalán.
Ismét útra kélt hát Terka, ismerősként köszöntve az útjába akadó törmelékeket. Megpillantva a mentesítő buszt, hálát rebegett, amiért még éppen lesz ideje kialudnia magát a másnapi munkakezdés előtt. Milyen másnapi? Már másnap van! A hálaérzet úgy szállt ki belőle, mint a gázok babos káposzta után, mivel a mentesítő busz tömve volt a következő járat utasaival, akiket már eleve itt tett le a vonat. Ó, hogy miért éppen aznap kellett fél órával hamarabb végeznie!
Vasutas egyenruhába öltözött nő jelent meg a busz ajtajában.
– Van még néhány szabad hely, de kérem, csak az szálljon fel a buszra, aki legalább a sülysápi pályaudvarig váltott jegyet.
Sülysáp? – döbbent meg Terka.
A buszajtóhoz nyomakodott, és megszólította a nőt. Hangját elvékonyította a hideg és a fáradtság.
– A bagi mentesítő mikorra várható?
– Nincs bagi mentesítő, hölgyem. Az előző bagi vonat még épp áthaladt az állomáson a műszaki hiba előtt, és menetrend szerint megérkezett a végállomásra, a többi pedig terelve közlekedik.