Írta: Bodor Rajmund
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 461
Az Isten se tudja
A mindenséget
az ölelés tartja egybe
egy utolsó utáni örök pillanatra.
Mintha szíved a szívembe esne,
és e világban csendesen megmaradna.
Hullámzanak az idők húrjai,
a molekulák fázva megremegnek.
Majd összezárja az ősakarat,
mit végtére is egymásnak teremtett.
Látjuk a fényt kifolyni az égből,
apró cseppek ezek a látomások.
S közben szorítják testünk
a tündöklő régről
ránk sajduló meghasonlott álmok.
Most itt vagyunk szépen összemosva
vérünkben ázó gyászos gyönyörrel.
Senki, még az Isten se tudja
ki vált bennünk eggyé a földdel.