Az expresszionizmus lírai költője - Elke Schüler

Írta: Novák Imre


Közzétéve 7 hónapja

Megtekintések száma: 200



Az expresszionizmus lírai költője
Else Lasker-Schülerről
       

Sok előítéletektől mentes, szabadlelkű fiatal nő és férfi élt az 1900-as évek elejének Berlinjében. Közéjük tartozott Else Lasker-Schüler. A vágy és a valóság fonódott egybe a csapongó fantáziájú nő verseiben. A magasztos és a köznapi elválaszthatatlanul ötvöződtek írásaiban. Világképe a zsidó-német nyelv hagyományaiból táplálkozott. Költészete pompázó, pillangó könnyedségű, buja és édes.

Lelke keleti, zsidó, nyelve német, és nagymértékben hozzájárult a német nyelv gazdagodásához, finomodásához, ebben csak Rilkéhez mérhető. Valódi nyelvújító volt, megfogalmazásai, szavai sok híres költőn túltettek. A képzelet játékosságával költészetté mitizálta zaklatott életét, nappalait, éjszakáit, ezt az egész lidérces utat, ami az életünk - ahogy ezt Kerouac belénk égette. Írt, rajzolt, festett, felolvasásait zenével kísérte. Műveit prózába oltott verseknek nevezte Fritz Martini, a korszak avatott ismerője. Volt, aki a legnagyobb német költőnőnek nevezte.

Elberfeldben, 1869-ben született egy magánbankár hatodik gyerekeként. Kisnövésű, fiúsan karcsú, szurokfekete szemű, hollófekete hajú lányka volt. 11 évesen egy betegség miatt magántanuló lett, így apja könyvtárában böngészve maga választotta ki olvasmányait. Lerázta magáról a nagypolgári származás minden előírását. Nyűgnek érezte a társadalmi kötöttségeknek való megfelelést.

Lenyűgöző egyéniség volt. Szenvedélyesen tudott írni testi és lelki életéről. Verseiben hol a szerelem delét kutatja, és a lét lelkének vére folyik, miközben keselyűszárnyon továbbsuhanó szellemek veszik körül. Istenien írta le szerelemi habozásait. Ügyelt arra, hogy spontán érdeklődést váltson ki. Szilárd belső tartással írt, függetlenítette magát a kor szokásrendjétől.

Ragaszkodott őseihez és azok múltjához. Témáit az Ószövetségből, az Ezeregyéjszaka meséiből, és az Énekek énekéből is merítette. Képgazdaságára és nyelvére nézve erős zsidó tudatú volt, élt benne a hazátlanság érzése.

1894-ben feleségül ment Berthold Lasker orvoshoz, de a frigy pár év múlva felbomlott. 1900-ban született Paul fia, aki élete kincse lett. A gyerek apjáról sokféle hír kelt szárnyra, amit ő is megerősített. Hol egy görögnek mondta a papát, aztán egy spanyol hercegnek, akivel véletlenül találkozott az utcán, szóval sejtelmes ködbe burkolta az apa személyét. Zaklatott anya-fiú viszony jellemezte kapcsolatukat. Képes volt fia érdekében lányoknak is könyörögni, hogy közelebb engedjék magukhoz Pault. Nagyon megviselte, hogy fiatalon tuberkulózisban meghalt.

Közben 1901 és 1911 között Georg Levin zeneszerző-műtörténész felesége volt. Ebben az időben került bele a berlini avantgard sodrásába. Két sikertelen házassága után az irodalmi bohémek életét élte. Művészek kávéházaiban érezte otthon magát, bár nem tett politikai állásfoglalásokat és nem vett részt művészeti vitákban. Tarkaságmániás volt. Feltűnő ékszerekkel aggatta tele magát. Mindenféle színes gyönggyel, szalaggal volt tele a ruhája. Vonzódott az exotikum iránt, extravagánsan öltözött. Hol szoknyában, hol nadrágban jelent meg. Gyakorta öltött jelmezeket, mondai és bibliai alakokkal azonosította magát. Hol bagdadi hercegnő volt, hol tébai herceg. Imádta meghökkenteni barátait. Játékosságával védte magát az élet kegyetlenségeitől.

Sosem tudott a pénzzel bánni. Sokat nyomorgott, volt, hogy dión és gyümölcsön élt. Önzetlen volt, ha egy nagyobb összeghez jutott, szétosztotta a rászorulók között.

Nem történeteket mondott, a szenvedélyek ábrázolásának mestere. Az azonnali megértésre törekszik szavaival. Az érdeklődés izgalmának fenntartását tartotta szem előtt.

Héber balladák címen megjelent kötetében égő színű orientális képekben a zsoltárokra emlékeztető bizarr metaforasorokban énekel és álmodozik az ótestamentum hőseiről, Ábrahámról, Izsákról, Józsefről, Eszterről. Az expresszionizmus tematikai motívumai csak később jelennek meg bensőséges lírájában.

Az első költők egyike, aki feladja a líra hagyományos formáit, feláldozza a rímet, a strófát, a szabályos ritmust egy sajátosan egyéni, parlando-tónus és a mitikus látomások kedvéért. Minden irodalmi konvenciótól mentes, különleges álomvilágot teremt, amely keleti őseinek mitikus-mesés paradicsomát idézi. A Sturm rendszeresen publikálta verseit.

Költészetével 1932-ben elnyerte a Kleist-díjat, de 1933-ban zsidó származása miatt Hitlerék miatt már menekülnie kellett Németországból. Fizikailag is üldözték, a fasiszták vasdoronggal agyba-főbe verték az utcán. Előbb Svájcban, majd 1937-ben végleg Jeruzsálemben telepedett le.

Utolsó kötete Kék zongorám címen jelent meg 1943-ban, e könyv versei a panasz, a honvágy, az önmagában kiégő, hasztalan ellobogó szeretet és a halálba-készülődés érzéseiről szólnak. Jeruzsálemben halt meg 1945-ben, az Olajfák hegyén temették el.

A lélek szerelemes lüktetését írta. Verseiben homorú az élet, néha kihagy az idő lélegzete, és a nap húsából csorgó vércsíkok folynak, a csepp kihúny a cseppekben, és bele kell halni a világba, mert a gyönyör a halál napja, de még lapul a lombok között. Tudta, hogy jelképekre, mítoszokra van szüksége a költőnek, ahogy Dante is remekül felhasználta kora teológiáját mondanivalójához. Tudatos naivság és artisztikum jellemezte. A romlás és bomlás virágai helyett aranyló, kéklő világról szólt.

Különböző stílusirányzatok keveredtek benn, ami a XIX. század elejének sokszínű világára jellemző volt, hiszen kísérletező művészek, új életformát élő, másként festő, gondolkodó, író művészek lepték el Berlint, Párizst, Bécset. Távol állt tőle az irigység. Nagyon szépen írt a hozzá közelálló Georg Trakl szenvedélyes írásairól. Spontán költő volt, érzéseinek végeredményeit közölte.

Brecht nagy költőnek nevezte. Karl Kraus szerint Németország legúttalanabb lírai költője és Kasmir Edschmied a zsidó nép legnagyobb költői közé sorolta, de nem mindenki kedvelte és kedveli. Kafka szerint az unalom és undor jellemzi. Kíméletlen módon poétikus – mondta róla Peter Handke, és Erich Fried a germanisták rémének nevezte.

Térjünk vissza azokhoz, akik kedvelik. Karafiath Orsolya, napjaink progresszív irodalmára írja róla: a mai napig megragad Lasker-Schüler határokat nem ismerő, zsigeri szenvedélyessége, és a képek, amiket a leírás szolgálatába állít. Nála nem férfiak vannak, hanem tigrisek, királyok, kék lovasok és barbárok, nála a szerelem mindig halálos, kipréseli az utolsó csepp vérünket is, és elemel a földtől, hogy összekapcsoljon azzal, ahonnan ezek az érzések jönnek: az éggel.

Else Lasker-Schüler versei:

Táncdalom

Belőlem sötét tánczene kel,

nyög lelkem százfelé hasítva;

balsorsom az ördög viszi el,

hogy üszkös szívére szorítsa.

Életem zúgva szerte száll, 

és repül  hajamból a rózsa,

így táncolok ezer éve már,

első örökléteim óta.

Fordította: Rónay György

 

Az én kék zongorám

Van nekem otthon egy kék zongorám

s nem ismerem, mi a kotta.

A pinceajtó sötétjében áll

s a világ eldurvult azóta.

Csillag-négykezes hangja száll

- Holdasszony evez dalolva -

most patkányok között áll a bál.

Eltört a billentyű s a pedál…

Kék halottam megsiratom ma.

Kedves angyalok, tekintsetek rám,

mindig keserű kenyerem volt csak,

engedjetek élve az égbe már,

ne nézzetek a tilalomra.

Fordította Hajnal Gábor