Az arc
Írta: Zentai Eta
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 424
Az Arc
Barátságtalan őszi este volt. Az ablakszemek hályogosan bámultak a ködbe, amibe belesüppedt a ház is. Tekintetem aggódva tapogatta ezt a tömörnek tűnő, fehér falat. A lelki elszigeteltséghez, amit sokszor megtapasztaltam, most egy fizikai is társult. Nyugtalanul járkáltam a szobákban, a lakást doboznak éreztem. Pillantásom, mint a cellába zárt fogoly tekintete, visszapattant, bárhova néztem. Magam sem értettem, mitől vagyok
ennyire nyugtalan.
Végül leültem a nappaliban és felkapcsoltam az olvasólámpát. Korlátozott, szelíd fénye csak azt világította meg, amire szükségem volt, a karosszéket és kezemben a könyvet. Elhitette velem, hogy a fénykörön túli világ a megszokott arcát mutatja. Nem tudom, meddig olvastam, arra riadtam, hogy a könyv halk puffanással a szőnyegre esett.
Az álom észrevétlenül lepett meg, örültem, hogy megkurtította az éjszakát és reméltem, reggelre felszáll a köd. A mindennapos fürdőszobai jelenlétet is rövidre fogtam, hogy ne riasszam el az álmosságot, és belezuhantam az ágyba.
Valamikor az éj közepén elfogott egy ismerős szorongás. Teljesen ébernek éreztem magam és azonnal a mennyezetre néztem, mintha tekintetem egy megkerülhetetlen vonzásnak engedne. Az ágyam fölött sűrű, ködszerű anyag gomolygott szürkén. Rémülten meredtem fölfelé, időnként lehunytam a szemem, remélve, mire kinyitom újra, eltűnik. A látvány makacsnak bizonyult és többé a pillantásomat sem engedte el. Néznem kellett lassú, céltudatos mozgását. A testem elgyengült, az agyam viszont élesen működött.
Talán ez a valami itt felettem azt akarja, hogy felfogjam a veszélyt, de a menekülésre képtelen legyek. Furcsa, kettős állapotba kerültem. Amit láttam, valóságosnak tűnt, ugyanakkor tudtam, hogy álmodom, és abban is biztos voltam, hogy nem először álmodom ezt. A felismeréstől azonban nem lett könnyebb, mert az is tudtam, hogy mi következik. A félelem azt sugallta, bújjak a takaró alá, de a fejemben jelzett a vészcsengő, hogy akkor még védtelenebb leszek, és meglephet. Így legalább ellenőrzés alatt tarthatom, reménykedtem. Különben sem tudtam mozdulni, fehér egér voltam a kígyó éhes szájától pár méterre. Közben a gomolygás lassan alakot öltött egy testetlen, kontúr nélküli Arcban. Rettegve figyeltem. A kialakuló Arcnak, az elmosódott vonásoknak nem volt karaktere, neme, szépsége és gonoszsága sem, mégis bénító félelemmel töltött el.
Zsigereimben éreztem, hogy készül valamire.
Egyre mélyebbre süppedtem az ágyban, mintha a felhőszerű, szörnyű Arcnak titkolt súlya és ereje volna. A bőröm már nyirkos volt a félelemtől, a szívem vadul számlálta a másodperceket. Ekkor úgy döntött az Arc, hogy már eléggé meggyötört, és kezdett lassan leereszkedni, a fejem fölé.
Sikoltani akartam, talán sikoltottam is, és erőlködtem, hogy kiszakítsam magam ebből a nyúlós, ragacsos álomból, de mindig visszarántott.
Fel kell ébrednem, ébredni kell, sürgetett az agyam szünet nélkül!
De a félelemmel is úgy van az ember, mint bármi mással, ha eléri a csúcsot, ha jobban félni már nem lehet, akkor átbillen egy minden mindegy-állapotba, tehetetlen és passzív lesz. Én is elcsendesedtem, megadtam magam, csak néztem fölfelé homályos tükörszemekkel, és moccanatlanul vártam a pillanatot, mikor az arcunk összeér.
Mikor magamhoz tértem, az ágyon ültem. Kicsit még kába voltam, mintha az idő egy szelete
kiesett volna.
Már hajnalodott, de még sötét volt. Tudtam, egyedül vagyok, anélkül, hogy a mennyezetre
néztem volna. Fáradt voltam és elcsigázott, fejemben kérdések gomolyogtak.
Miért velem történik ez? Honnan jönnek ezek az álmok? Miért tér vissza az Arc újra és újra?
Talán a köddel van kapcsolatban, a hasonlóság bányássza elő agyamból ezt a lidérces
látomást?
Az idegek játéka volna? Félelem a magányos éjszakáktól, az üres szobák csendjétől?
Egy elárvult élet maga teremtette kísértete, ami akkor jelenik meg, mikor sötét van kívül és
belül, és nincs egy hang, egy lélegzet, ami rímelne az enyémre?
Nincs egy meleg test, mely védelmet adna akkor is, ha éppen alszik, s egy másik régióban
létezik?
Nincsenek válaszok. Reggelig ültem mozdulatlanul, rettegve attól, hogy elalszom újra.