Írta: Végh Attila
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 247
Az állat
Él bennem itt egy állat. Enni kér.
Bár művelődésem remekül halad:
fílosz-agyamba több már úgyse fér,
de ott nyüszít ő. Örökre benn marad.
Azt súgja ő: figyelj, kevés a bér,
s a szellemecskéd oly vékony létalap,
a madzagról, lásd, csorog már a méz,
jaj, ha látom ezt, elönt az ős-harag,
néz medveszemmel, és ordítva szól:
vajon boldog vagy, nem mímeled csak itt?
Értelmiségikém, nem látom jól?
Jobb volt dédapádnak, mert istenbe’ hitt,
Tehénkét nevelt a gyertyafényű ól,
S nem volt még rágni mit: eszmegyurma, gitt.