Az akasztófakirály
Írta: Markovics Anita
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 230
Az akasztófakirály
/ hommage a Villon /
(B.I.-nek)
Emlékszem: hű barát volt a föld, amin jártam,
s hű barát volt a bűn is, ami halálig csókolt,
Örzsék törzse fügefának döntve ördög előtt bók volt,
kacagott a nap, matrózok bőrébe kék hold volt szúrva,
fakó vitorlák közt keltem útra, hogy kapum legyen száz sikátor,
testvérem volt ki torz, csélcsap, mord és a bátor,
undorodtam széptől, gonosszal faltam asztalt felezve,
megnéztem, lakik-e isten a kék terekben, ám csupán
száz unt katedrális cirkalmas tornya kongott fent bután.
Bejártam Pestet, Budát és Debrecent, ám a pécsi tulipánfák
lágy rügyű virága akasztott selymes nyaktilót kontyom alá,
onnan is megléptem, s nem tuszkolhattak be sárga idegotthonba,
mert úgy voltam szabad, miként más rab: ahogy a nap a holdat váltja:
égi fénynek kell, hogy legyen földalatti párja.
Komor voltam és mégis cseppet sem komoly, az éjszakai kocsmák
összegyűrt lágy fényű szövete közt imbolygó lámpák
önmagát sokszorozó formája vetett árnyat, hova léptem.
Hazám volt e víg-bús enyészet, mögöttem korlát, abszint előttem,
és aranyló habzó sörök, ócska kénes borok, s hitemre! tűnődtem
olykor: a koszos poharakban lévő űr miként lehet bennem?
legyőz másnap a reggel, a délelőtt, elheverhetetlen kerevet
a vidék, benyel egy csalitos árok, hozzá kellene adni a poéziához,
éreztem sokszor, a sok szó forrt, majd csillapult, mint az óbor,
és ősz lett, meg sem éreztem, hangoztattam, ha volt kinek,
pedig éreztem: túl ezer határon az ördög sem ment meg...
Táblatűk álltak a térképen, mint tenyeremben a tüskék,
amikor üldöztek a kopók és én felbuktam a rőzsén.
Nem volt táj, mi nem evett meg volna, és minden óceán
bejárt volt, unt életem moccanó skarabeuszbogár.
Fütyültem jóra, bajra, hívó szóra, anyámra
és temérdek szeretőmre, kikből ezer bús atoll szava
szállt, enyém lett a túlzó végtelen kámfora,
s én az övé lettem: vissza nem térek már soha.
Szellemem után lábam nyújtózik: elhagyom a földet,
bitófára kötél kúszik, ha barátom vagy, jól megkössed,
hadd lógjon itt, mint ingzsebben szál kókadt virág,
a legocsmányabbak között a legszebb akasztófakirály.