Átigazolás
Írta: Vaszta Pál
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 281
Átigazolás
A népszámlálási biztos megigazította nyakkendőjét, akkurátus mozdulattal letörölt a névtáblájáról egy kávécseppet. Megköszörülte torkát, vett egy mély levegőt, bekopogott és várt. Semmi. Kissé felbátorodva, erősebben újra kopogtatott.
- Jövök már – hallatszott egy érces, dörmögő hang az ajtó mögül – Ki az?
- Jó napot uram a Magyar kormány megbízásából jöttem – hadarta a sablon szöveget a biztos – népszámlálást végzünk, bizonyára hallott már róla!?
- Kormány? Népszámlálás? Mifene? – mélázott a hallottakon a hang
- Bocsánat, Fickó Úr? – kérdezte némi bizonytalansággal a hivatalnok
- Az, az, Fickó – válaszolta a házigazda – de, hogy úr volnék…
A népszámlálási biztos hátratántorodott meglepetésében, amikor feltárult előtte az ajtó rejteke. Egy kutyával állt szemben. Zavarában, azt se tudta, nyeljen vagy köpjön. Az igazi meglepetés akkor érte, amikor az eb ismét megszólalt és udvariasan betessékelte.
- Na, ne nézzen már olyan bután, egy kormányhivatalnoknak értelmesnek kell látszania – mondta nyugodt, kissé kioktató hangsúllyal – jöjjön, üljön le…
- De, de, de…Ön – hebegte a falfehérré vált ember – Ön, már ne is haragudjon, de egy kutya!?
- Nekem mondja? – dörmögött mélabúsan a kutya – mit csodálkozik?
- Hát, hát már bocsánat, de nekem ide az van írva, hogy Fickó József, Pacsirta köz 4. III. emelet 9. – válaszolta, felháborodva a biztos.
- Az, az Fickó vagyok. Régen voltam József, ma már inkább csak Fickó – felelte magyarázkodón az eb – az előző népszámlálás óta átigazoltam.
- Át-i-ga-zolt?? – döbbent meg a hivatalnok – csak nem azt akarja mondani, hogy kutyába se vették? – tört elő belőle a szó, idétlen vihogással
- Mit röhög? Mit kacag? – mondta felháborodottan az állat és kissé elvicsorodott – Kutya világ ez, barátom – folytatta nyugodtabb hangon – jobb így nekem.
- Háááát…, én nem is tudom mit kezdjünk, most – bizonytalanodott el az öltönyös
- Vegye csak elő a papírjait bátran, aztán jegyzeteljen, lelkesen – tanácsolta a kutya
- Ööö…, rendben – hebegte amaz és reszkető kézzel előásta papírjait táskájából – neve?
Az eb mélabúsan ránézett és fejét, válaszképp kissé balra biccentette.
- Ööö.., értem, már tisztáztuk – hebegte a kérdező – nemzetisége?
- Vizsla, Magyar Vizsla – dörmögött, emez
- Lakhelye?
- Pacsirta köz 4. III. emelet 9., kutyaól
- Ezt nem írhatom be, hogy kutyaól! – fortyant fel a biztos
- Mééér? Maga szerint ez egy villa a pasaréten? Kutyaól ez kérem, kutyaól! Írja csak be.
- Hááát, maga tudja!?
- Igen, én tudom!
- Neme?
- Kan! Még aktív?
Az állami alkalmazott hátrahőkölt a válasz hallatán.
- Hogy érti, hogy aktív? – kérdezte bátortalanul
- Na, maga szerint hogy értem? – incselkedett – hajtom még a szukákat – folytatta büszkén – itt van például a másodikról az a szexi pudli, úgy odavan értem, mintha még mindig egy kígyó testű kölyökkutya lennék.
A biztos ezen a ponton elhatározta, hogy semmin nem fog ezután meglepődni, ő elvégzi a munkáját, ahogy szokta és hazamegy, ahogy szokott. Mondjon ez az ember…izé… állat, amit csak akar. Ő már nem idegesíti magát egyetlen ügyfélen se. Ez is pont olyan ügyfél, mint a többi ügyfél. Se több, se kevesebb. Persze legutóbbi gondolatával még ő sem értett egyet, de ezt még önmagának sem merte bevallani.
- Családi állapota? – temetkezett a kérdőívbe
- Kivert! – csaholta bánatosan
- Értem. Iskolai végzettsége?
- Elvégeztem a Rákosparti Kutyasulit, de a karikán átugrás már nem nagyon megy. Hiába, megöregedtem.
- Rendben. – látszott a kérdezőn, hogy már csak túl akar lenni ezen az egész rémálmon – Vallása?
- Régebben katolikus voltam, de ma már inkább lunaista vagyok. Tudja, hogy van, összegyűlünk és együtt ugatjuk.
- Tudom, persze - úgy érezte, menten megőrül, észrevétlenül a karjába csípett, hátha felébred. De nem.- khmm – köhintett – Nyelvtudása? – kérdezte és már előre félt a választól
- Hmmm, nézzük csak – mélázott el az eb – beszélem a magyart, a vizslát, a magyar vizslát, a pulit, a pumit, a komondort, a kuvaszt és egy cseppet az angol terriert. A macska nyelvet nem veszi be a bendőm.
A kérdezőbiztos nem bírta tovább felpattant és menekülőre fogta a dolgot.
- Azt hiszem végeztünk is, köszönöm – mondta és gyorsan az ajtó felé indult
- Egy pillanat – szólt utána Fickó
Az ember ereiben megfagyott a vér. Megdermedt a rémülettől. Átfutott az agyán életének minden pillanata, lepergett előtte az a bizonyos film a másodperc töredéke alatt. A lábát remegés fogta el. Lassan, nagyon lassan megfordult és akár a halálra ítélt a kivégzés előtti pillanatban megszólalt.
- Iiiigen?
A kutya lassan és szégyenkezve szólalt meg.
- Ne haragudjon már, de ma még nem voltam kint, megkérhetném hogy… - és egy vágyakozó pillantást vetett a pórázra.
Paya
2011