Árnyékra vetődve
Írta: Benyó Tamás
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 688
Árnyékra vetődve
Azt hittem, jár nekem mosolyod,
hogy nincsenek véletlenek,
gyógyító sugaraid
szándékosan böködnek,
s én megadva magam nekik
végre levetkőzhetem
az illemtudás nehéz páncélját.
Azt hittem a rozsdás tőr
precíz sebészkés, mely
lemetszi rólam az önmegvetést,
ám csak sűrű vérem mérgezi.
Azt hittem, a pillanat örök,
de látom, most is csak magam körül
forgok, mint megkopott ringlispíl
ajtód előtt
záróra után.
első közlés