Arc, Poetica
Írta: Pápay Eszter
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 146
ARC, POETICA
Nos, nő vagyok – mit érdekelne
engem a nőiség maga?
Nem volna szép, ha méhét tömjénezné
a mennybolt hajnal-csillaga.
A létem forrás – fürödj meg abban!
A nyugalom, a remegés
vagyunk egymást ölelő dalban;
csend –szavam: okos csevegés.
Lilithek… Évák… mi gondom ezekkel?
Míg foszló húsukból telik
ős dogmát vagy cool trendet szítva
mímeljen mámort mindegyik.
Én túllépek a sorsom mocskán.
A lét-peremig és még tovább!
Szabad ésszel – ha szívem úgy diktálta -
csak játszottam a szolga ostobát.
Etess, itass, ölelgess, altass!
A Mindenség te légy magad!
Szisszenés sem hagyta el soha szádat –
Magad láthattad csak hatalmadat.
Kincs - alku: én az leszek, boldog!
A gúnyos mosoly meg nem aláz.
Akkor is a lelkemet kínálom,
ha elönti testemet a láz.
Én mondom: nő vagyok, de ember.
Konok, szelíd, szertelen.
Holtig kísér két hű szülőm szemmel:
a szellem és a szerelem.