Aranymetszés
Írta: Simon Adri
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 284
Aranymetszés
Hommage à A. J. & Co.
Az Arany János utca nyugatnak egyirányú.
Meggyötört flaszterén egyre több a kátyú.
Vagy mintha ember hányta volna nemrég…
Ki gondolná, hogy százados nagy emlék!
A járdán gurultam, mert máshol nem lehet
– a szembeforgalomból kiűz a rettenet –,
Nádor utca-sarktól viszont a vízre tart,
trendi lenne ott egy tavas sziklapark.
Dagadó vitorlaként hátamon lobog
dzsekim, a lég örvénylik, mint a hormonok:
csak, mintha pajzán szélfiak szeszélye
hajtana a hajam ziláló szembeszélbe.
És ha a vállam még hátizsák is húzza,
felszállnék egy kiszolgált, vén omnibuszra,
kemény az ülése, mint az olasz márvány –
ám csak a turista mindentlátó-járgány
húz el mellettem, szorít a padkára.
(Egy hajléktalan pár forintot tarhálna.)
Gyalog járok én is jövő héttől inkább,
hátha megpillantom egyszer Czóbel Minkát.
Az Arany Jánosról ha délnek fordulok,
a Bazilika fénylik, mint antik fórumok,
mely ott fehérlik zöld fasor megett,
lépcsője tavasztól őszig jó meleg.
A hármas metrónak épült itt megálló,
neve – Arany János utca – épp találó,
ellenőrrel telten érkezik hozzánk,
hogy lássa hasznát Isten, ember, ország.
Mert aki bliccel, megbüntetik durván:
részt veszek inkább az égi gyalogtúrán,
jobbomon Jánossal, balomon tán Mórral,
még az is lehet, hogy felcsendül egy bordal.
Elmosolyodnának csak rajtam ők ketten,
hogy időmhöz képest oly keveset tettem,
de nem bánkódnék, mint levitézlett díva,
hogy az én könyvem még nincsen megírva.
Körülöttünk szálldos űrszemét és karton
– a Tejúton ballagunk, vagy a Duna-parton? –;
csak nézem Jánost: egy fénylyuggatta felhő
homlokán sugároz, mint a nap, ha feljő.
Rövidülnek lassan az árnyas nappalok:
pár költő Arany-metsző szélben andalog.
Jánosnak is jó lenne már kabátot venni,
mert csupán őrajta nincs ragyogó semmi.
Gyönge mellkasát reszketni ha látom,
ráadnám vízhatlan bringás kabátom;
szökjön az egekig szenvedélyem, lázam,
ha már meg kell halni tüdőgyulladásban.