Arany lábnyomok
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 3 hónapja
Megtekintések száma: 219
Arany lábnyomok
A palotára rászakadt az éjszaka, és a folyosókon meggyújtották a fáklyákat.
Nefrisz, az uralkodó tizedik háremhölgye türelmetlenül feküdt a pamlagon, s várta, hogy az italokba csempészett altató hatni kezdjen. A kilenc háremhölgy végül elszenderedett. Ahogy a dolgok elcsöndesedtek, az egyik eunuch osont be egy tőrrel a kezében. Megállt az alvók fölött, és Nefriszre nézett az engedélyére várva, de ő megrázta a fejét. Ezek a nők nem érdemelték meg a halált. Az eunuch szemébe nézett, és felmutatott három kártyát: két vöröset, egy feketét.
Az eunuch bólintott. „Megtörtént.” Nem sokkal ezelőtt a szolgálók - tudtukon kívül- mérgezett italt szolgáltak fel az uralkodó három feleségének. Issa és Mahi élete gyorsan véget ér majd, nem úgy, mint Meriné. Az uralkodó első felesége kapta a fekete ártánnyal mérgezett bort. Némán fog szenvedni hosszú perceken keresztül anélkül, hogy segítséget hívhatna.
Nefrisz emlékezett arra a kegyetlen arcra.
Merin annak idején az uralkodó egyik kisebb hadtestével felkereste az ő szülőfaluját a hegyekben. Mohón kutakodott a zöld kövek után, amiből gyönyörű ékszereket lehetett faragni. Mivel a falut benépesítő kicsiny klán egyáltalán nem használt ékszereket, így nem is bányászták azokat. Így ők nem voltak az első feleség hasznára, aki kegyetlen dühében az egész falut elpusztította, és lakóit rabszolgaságra kényszerítette. Nefrisz is így került a palotába. Szüleitől elválasztották, és egy gyermektelen rabszolgapár nevelte fel őt. Szolgálóként töltött első évei pokoliak voltak, és csak egy szerencsés véletlennek köszönhetően jutott feljebb a ranglétrán. Egy palotaőr szeretője lett, majd húszéves koráig számos alkalommal adták el őt, amíg végül eljutott a háremig, de ezt már tudatosan alakította így.
Nefrisz elhagyta a szerájt, és elsétált az első királynő lakosztályáig. Elhaladt az őr mellett, aki hidegen biccentett feléje, ő is az oldalán állt. A nő így akadálytalanul jutott el az ajtóig, majd rátapasztotta a fülét. Odabentről elfojtott nyögések hangzottak fel. Szegény első királynő nem is sejtette, hogy annak idején egy bosszúra szomjazó kígyót engedett be a szerájba. Nefrisz gyorsan alkalmazkodott új környezetéhez, és hamar belopta magát az uralkodó szívébe is, majd megkedveltette magát annak nagyhatalmú alattvalóival. A célja csak annyi volt, hogy kiismerje a palotán belüli hatalmi játszmát. Hideg mosollyal otthagyta az első királyné lakosztályát, majd az őrhöz lépett. Először a tagadás, majd az ember kézjelét mutatta neki. Az értett a jelekből, és kivont karddal elállta a lakosztályhoz vezető folyosót. Senki sem jöhetett itt keresztül. Nefrisz a jelbeszédet az uralkodó egyik magas rangú katonájától tanulta, akit később felségárulás vádjával kivégeztek. Természetesen Nefrisz rendezte így a dolgot, és ezt a műveletet számtalanszor megismételte kirostálva azokat, akik veszélyt jelenthettek a számára. Sokakkal azonban szövetséget kötött. A palotában az uralkodó háta mögött magasrangú miniszterek, katonák, udvaroncok küzdöttek egymással a hatalomért, befolyásért, a király kegyeiért. Szövetségek alakultak, és bomlottak fel rövid idő alatt. Ő csak egy újabb játékos volt egy háremhölgy álruhájába bújva, aki lassan átvette az irányítást a hatalmi játékban. Társai megértették, hogy csak ő képes az uralkodó közelébe jutni. Nefrisz elindult a királyi lakosztály felé, az eunuch felzárkózott mellé, s átadott neki egy zsákot, miközben kézjelekkel tudatta az úrnőjével, hogy az összeesküvők készen állnak, és elfoglalták a palota legfontosabb pontjait. Nefrisz bólintott, majd intett emberének, hogy távozzon. Újra egyedül volt. Megállt egy szobor előtt. Az uralkodót, Ene-Szuabát, a folyamvölgyek urát ábrázolta izmos testtel és bikamaszkkal a fején. Nefrisz leköpte azt, majd továbbment. A lakosztály előtt nem voltak őrök, mert nem volt is szükség rájuk. Az ajtó két oldalán álló réz színű szobrok ismeretlen mágiával voltak átitatva, és megölték azt, akik ártó szándékkal lépték át az arany küszöböt. Nefrisz azonban erre is felkészült. A zsákból egy kis fiolát vett elő, majd megitta a tartalmát. A fehér zsadonyból kinyert folyadék néhány percre kiölt belőle minden érzelmet, így akadálytalanul léphetett be az uralkodó lakosztályába. Ene-Szuaba meztelenül hevert az ágyon, míg az ágy mellett üres boroskancsók hevertek. A folyamvölgyek istenkirálya valójában egy pohos disznó volt, aki hagyta lezülleni a birodalmát. Nefrisz oda sétált az ágyhoz, megpaskolta az uralkodó arcát, mire az felriadt, és rámeredt.
- Nem hívattalak téged! – mondta álmosan és részegen. Elővette a zsákból a csontpengét, és az uralkodó szívébe döfte, miközben befogta annak száját.
Bevégeztetett. A zsákból elővett egy kerámiamaszkot, és felvette. Hamarosan fegyveres őrök érkeztek az uralkodó embereit vezetve, akik nem akartak átállni az oldalukra. Az írnok az urát kereste szemeivel, amikor meglátta az árnyékból előlépő maszkos, női alakot.
- Niamosz, az istenek atyja úgy rendelkezett, hogy fiának, Ene-Szuabának vissza kell térnie hozzá az égi palotába. Mától én, Nefriath, a csontok úrnője vagyok a birodalom uralkodója! - Az írnok és a többi engedetlen ugyan felismerte az egykori ágyast, de kardokkal a hátukban tehetetlenek voltak. Térdre hullottak az új uralkodó előtt.