Ár-tér szonett

Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 286

Ár-tér Szonett

Most is megnézem magamnak a Dunát,
ahogy egyhelyben áll, s mégis siet;
ahogy csobogva, lágyan felnevet,
mikor gyermekként csiklandom taraját.

Később csak üldögélek, senki se lát;
itt a fák cirógatják a vizet,
itt még látni az éjjeli eget,
s csak idehallani a város zaját.

Az ár mennyi bút, bánatot sodor,
külön sors itt minden apró fodor;
Emberek szívükről, nehéz rögökkel,

gondosan kirakták már e medret.
A folyó csak áll és mégis siet,
néma kérdéseimre a csend felel.