Apu, Te!

Apu, te!

Apu, te!
Hallod-e?
Hallod ott, ahova mentél?
Nincs mobilod, hogy jelezzél?
Vagy a töltőt hagytad hátra?
Térerő nincs más világba?
Nem moccanok akkor innen,
szemem tartom a kilincsen,
fülelek, hogy te nevetsz-e
nagyon távol, vagy egy lepke
szárnya csapkod,
szólok addig én magamhoz,
mesét mondok, nem egészen…
csak ahogyan én emlékszem…

Volt egy apu, nem volt bajsza,
se szakálla, csak kedves arca.
Morgott, ha kertjére rontott
egy-két túlbuzgó vakondok,
de nem öntött sose ürgét,
nem is látott ilyen fürgét
kiskorába’ se, hisz tudható:
az ürge nem panellakó.
De amikor kertje lett,
folyton ásott, ültetett.
Körülötte keltem, jártam,
letapostam, kapirgáltam,
nem szidott meg mégse engem,
meséjében ürge lettem.  

Volt egy apu, csöndes, vékony,
fogyó holdból holdemléknyom.
Hívom mégis, hallja hátha
van térerő a másvilágba’.

Eredetileg megjelent: Laci te, hallod-e…, az Író Cimborák antológiája, Kiskunfélegyháza, 2016