Angyalom, Gábriel
Írta: Édes Anna
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 270
Angyalom, Gábriel
Bevitte a tálcát, letette az éjjeliszekrényre. Gábor aludt. Amikor elfordult, a fiú elkapta a kezét.
– Megint becsaptalak – lehúzta az ágyra és nevetett. Imádta, ahogyan nevet. Úgy szerette, ahogyan van. Kedves volt, okos. Akármilyen nehéz nap volt mögötte, ő fel tudta oldani a szorongását a félelmeit.
– Hagyj már, mennem kell – de azért átkarolta a nyakát és megcsókolta. Gábor szomorú képet vágott és morózus hangon azt mondta:
– Senki nem dolgozik vasárnap.
– Csak én – felelte a lány nevetve, miközben majdnem elveszett a fiú opálzöld szemeiben. Amikor feltette a bukósisakot, az ablakon át érezte féltő, simogató tekintetét. Visszaintett, aztán elfordította a kulcsot. A gép dorombolva simult hozzá.
– A másik szerelmem – mosolyodott el és gázt adott.
A főorvos iszonyúan másnapos volt. Este összeveszett a feleségével és egy bárban pult alá itta magát. A garázsajtó csattanására agyában ezer gránát robbant.
– Nem kellene bemennem – gondolta, de már indította is a kocsit. Soha nem hiányzott. Precíz, megbízható ember volt, jó sebész. Lehúzta az ablakot. A nő, akit valamikor feleségül vett, egy senki kis bejárónő volt, piszok jó testtel és rafinált aggyal. Kedves volt és folyton nevetett. Megbolondította az illata, a távolságtartása, az, hogy nem omlott a karjaiba, mint a nővérek nagy része a kórházban.
Néhány év múlva „doktorné” lett. Minden évben a tengernél nyaraltak. Semmi gondja nem volt többé. A napjai műkörmösnél, konditeremben, fodrásznál, barátnőkkel teltek.
Este megint veszekedtek, mostanában szinte mindig. A nő kinevette, azt mondta, idióta, amiért azt hitte, szerelem volt az övék. Csak ki akart kecmeregni a filléres gondokból és lám-lám, jött egy balek, aki megváltotta némi nem szeretem szexért.
A férfi megdöbbent. Erőből meglökte. A nő sikított, ráesett az üveg dohányzóasztalra. Szerencsére néhány karcolással megúszta. Otthagyta és elment inni. Észre sem vette, milyen dühödten tapossa a gázpedált.
– A ribanc – dühöngött még mindig. – Mindent megadtam neki.
A lány mosolygott, élvezte a motorozás szabadságát. Néha olyan érzése támadt, mintha nem lenne alatta a gép, hanem siklana, suhanna a levegőben. Hirtelen lelassított. Eszébe jutott a kisfiú, akinek csokit ígért, ha nem sír, mikor beadja neki az injekciót. A kicsi hősiesen tűrte, bár a szeme megtelt könnyel, mosolygott. A lány visszafordult. A hajtűkanyar mögött van egy kis bódé, húsos zsemle, üdítő, csoki. Lassított, mint itt mindig. Megvette a csokit, a legnagyobbat és indult vissza. A BMW egyszer csak ott volt a semmiből, nagy sebességgel suhant felé. Egy másodperc alatt kellett dönteni, elrántotta a kormányt. Az autó kilökte az árokba. Mielőtt földet értek, a lány minden erejével elrúgta a gépet, tudta, ha ráesik, nem sok esély van, halálos szerelem lesz az övék. A fékcsikorgás, a szíve vad dübörgése végül jótékony sötétbe veszett.
Az orvos beletaposott a fékbe, nem vette észre a motorost. Elkésett. A fémes hang, a gumik visítása visszarántotta a valóságba. Ösztönösen nyúlt a táskájáért, lemászott az árokba. Szinte rögtön kijózanodott. Levette a bukósisakot és egy pillanatig azt hitte, álmodik. Egy nővér a kórházból. Látásból ismerte. Óvatosan megvizsgálta, nem tört el semmije, de eszméletlen volt.
Szirénázva száguldott a mentőautó.
– Nem haltam meg – gondolta a lány és eszébe jutott a dal: „Vágyom, úgy vágyom két karodban hamvadni el, angyalom, örökké így ölelj!” Dzsekije zsebében darabokra tört a csokoládé. De, úgy tűnik, még így is édes az élet.