Amikor eljött az idő
Írta: Egervári József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 290
Amikor eljött az idő
Azt mondta, lefürdik,
hogy jó szagú halott legyen,
amikor itt az idő –
nem mosolygott,
komolyan gondolta;
a harmadik fiókban,
a zoknikba bújtatva van a pénz
a temetésre (vagy a szabadulásra),
szórják szét,
nem kell sírkő, fejfa, pap, ima –
nem mosolygott,
komolyan gondolta.
Azt mondta,
elkoszolódott már a szíve, lelke
ettől a világtól,
pedig ő mindig patyolat tiszta
akart maradni,
csak ez a sok sár, szenny, köpedék
már elviselhetetlen –
nem mosolygott,
komolyan gondolta;
ha nincs kire felnézni,
csak lehajtott fejjel bandukol
az ember,
egy idő után vak és süket lesz –
nem mosolygott,
komolyan gondolta.
Azt mondta, egyszer mintha
megérintette volna Isten,
csak ő lehetett,
mert sem előtte,
sem utána nem érzett hasonlót –
nem mosolygott,
komolyan gondolta;
néhányszor még akarta érezni,
főleg amikor keserű
és elesett volt,
és amikor terebélyes,
árnyadó fa akart lenni,
de csak csenevész bokorként
küzdött a szomjhalál ellen,
de végül beletörődött
az érintetlenségbe –
nem mosolygott,
komolyan gondolta.
Azt mondta,
a hatalomnak ismét
tépőfoga nőtt,
és éles karma,
már az alattvalók is
golyóálló mellényben járnak,
és pisztollyal, korbáccsal,
gőgösen, lelketlenül, de félve –
nem mosolygott,
komolyan gondolta;
közben a haza csak ország lett,
letérkövezett, szomorú
provincia,
hallgatag vidék –
nem mosolygott,
komolyan gondolta.
Azt mondta,
ott ül már mellette a halál,
jót beszélgetnek,
határozottan kijelentették,
bolond világ ez –
csak mosolygott,
komolyan gondolta;
csak az ölelés számít,
a figyelem,
a felelősség,
és ha tudsz eléggé szeretni –
csak mosolygott,
komolyan gondolta –
akkor is,
amikor eljött az idő.
hogy jó szagú halott legyen,
amikor itt az idő –
nem mosolygott,
komolyan gondolta;
a harmadik fiókban,
a zoknikba bújtatva van a pénz
a temetésre (vagy a szabadulásra),
szórják szét,
nem kell sírkő, fejfa, pap, ima –
nem mosolygott,
komolyan gondolta.
Azt mondta,
elkoszolódott már a szíve, lelke
ettől a világtól,
pedig ő mindig patyolat tiszta
akart maradni,
csak ez a sok sár, szenny, köpedék
már elviselhetetlen –
nem mosolygott,
komolyan gondolta;
ha nincs kire felnézni,
csak lehajtott fejjel bandukol
az ember,
egy idő után vak és süket lesz –
nem mosolygott,
komolyan gondolta.
Azt mondta, egyszer mintha
megérintette volna Isten,
csak ő lehetett,
mert sem előtte,
sem utána nem érzett hasonlót –
nem mosolygott,
komolyan gondolta;
néhányszor még akarta érezni,
főleg amikor keserű
és elesett volt,
és amikor terebélyes,
árnyadó fa akart lenni,
de csak csenevész bokorként
küzdött a szomjhalál ellen,
de végül beletörődött
az érintetlenségbe –
nem mosolygott,
komolyan gondolta.
Azt mondta,
a hatalomnak ismét
tépőfoga nőtt,
és éles karma,
már az alattvalók is
golyóálló mellényben járnak,
és pisztollyal, korbáccsal,
gőgösen, lelketlenül, de félve –
nem mosolygott,
komolyan gondolta;
közben a haza csak ország lett,
letérkövezett, szomorú
provincia,
hallgatag vidék –
nem mosolygott,
komolyan gondolta.
Azt mondta,
ott ül már mellette a halál,
jót beszélgetnek,
határozottan kijelentették,
bolond világ ez –
csak mosolygott,
komolyan gondolta;
csak az ölelés számít,
a figyelem,
a felelősség,
és ha tudsz eléggé szeretni –
csak mosolygott,
komolyan gondolta –
akkor is,
amikor eljött az idő.