Álommeló
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 3 hónapja
Megtekintések száma: 211
Álommeló
Joshua légi autója automata üzemmódban repült a lakótorony irányába, ahol a lakása volt. A férfi végiggondolta az elmúlt napokat, és levonta a konklúziót. Szívás volt a köbön, az elejétől a végéig. A nagybátyja gondolt egyet, és őt, a fiatal üzletkötőt, akit eddig szinte mellőzött, csak kis feladatokkal bízott meg, egyenesen bedobta a mélyvízbe, míg ő lelépett golfozni. Joshua eleinte úgy örült a lehetőségnek, mint majom a farkának, de aztán rájött, hogy neki jutottak a legrosszabb ügyfelek, akiket rasszista nagybátyja örömmel passzolt le neki. Az elkövetkezendő napjai azzal teltek, hogy zöldágra vergődjön féltucatfél tucat erőszakos ázsiai üzletemberrel, akik csak mondták a magukét, megpróbáltak fölébe kerekedni, és minden apró részletbe belekötöttek. A hatodik nap végén megtörtént az üzletkötés. Joshua betántorgott a lakása ajtaján, szögre akasztotta zakóját, élőhalottként elvánszorgott a hálószoba irányába, és ruhástól dőlt le az ágyra várva az igazak álmát.
A két operátor némán figyelte az ebédszünetre menő dolgozókat a megfigyelő toronyból, amikor egyikük hirtelen gondolt egyet, és levetette magát a munkagödörbe.
- Itt egy újabb izgága - jegyezte meg az egyik őr, mire a másik egy kis monitort kezdett el tanulmányozni.
- A 4225-ös munkás az. Az agyfunkciói normálisok, és a béklyó állapota is stabil. Odaküldök két őrt. Majd ők rendezik az ügyet.
Ez nem az igazak álma volt, hanem rémálom. Joshua a napfényes tengerpart helyett egy bányában kötött ki. Alig nézett körbe, kezébe nyomtak egy csákányt és egy légkalapácsot, majd lezavarták a tárnába dolgozni. Fejtette a köveket, amiből platina színű pénzérmék kerültek elő egészben és csillogóan. Ez a valóságban lehetetlen lett volna. Támadt is egy ötlete. Elképzelt a falon egy, a
való világba nyíló ajtót pénzbedobós zárral, de hiába nyomta oda a pénzérmét, az ajtó csak nem akart megjelenni neki. Ekkor a semmiből elektromos ütést kapott, amit egy felszólítás követett.
- 4225-ös! Folytassa a munkát! - Joshua tovább bányászta az érméket. A műszak felénél megszólalt az étkezésre hívó csengő. Ő és a többi munkás elhagyta a tárnát, és felment az ebédlőszintre. Már az ötödik emelet magasságában jártak, amikor Joshua lenézett a mélybe, és ugrott. A zuhanástól várta az ébredést, nem így lett. Élete lefájdalmasabb földetérésében volt része. Két őr lépett oda hozzá, és visszavonszolták a tárnába. A munka folytatódott, azonban plusz feladatként matek feladványokat kellett megoldania, és ha rosszul, vagy lassan válaszolt, ismét áramütést kapott. Hosszú órák után végre valahára megszólalt a műszak végét jelző kürt.
177/44-es bejegyzés:
A 4225-ös munkás átlépett az első fázisból a második fázisba. A fázisváltás jelentős teljesítménvromlással járt. A 4225-ös munkás teljesítménye a műszak alatt ingadozott, és egy ponton megpróbálta megszakítani a munkafolyamatot egy destruktív önsebzési kísérlettel. A béklyó sikeresen megakadályozta azt.
Konklúzió:
Az alacsony teljesítmény oka az első fázisban bekövetkezett mentális túlterhelés. Ennek elkerülésére érdekében az alanyt pihenő időbe kell helyezni a két fázis között, vagy ideiglenesen ki kell iktatni a második fázist.
A professzor elégedetlenül olvasta a jelentéseket. Ő már korábban figyelmeztette munkaadóit, hogy a második fázis rekreációs idő betoldása nélkül veszélyes lehet az alanyokra nézve, de azok rá sem hederítettek. Szemei ekkor egy holografikus fotóra tévedtek, amin ő szerepelt. A felvétel tíz évvel ezelőtt készült. Megérintette a kezével a talapzatot, mire megjelent egy holografikus szöveg a levegőben.
„A mai nap hőse professzor Jonas Morovin, aki megalkotta a mesterséges idegsejteket, melyekkel fokozni lehet az agy teljesítményét.” Jonas professzor kikapcsolta a megjelenítést, és az egészet elrakta egy fiókba. Ez már a múltté.
- Számítógép! Iktasd ki a második fázist!
- A parancs végrehajtásához felsőbb szintű hozzájárulás szükséges! Kérem, táplálja be a vezetőség hozzájárulási kódjait! - érkezett a válasz azonnal. Jonas az asztalra csapott. Azok az átkozottak megkerülték őt. Lehiggadt, és nekiállt feltörni a rendszert.
Joshua üvöltve ébredt fel. A saját lakásában, a saját ágyában volt, mégis az az álom olyan valódinak tűnt a számára. Úgy érezte magát, mintha egy cseppet sem aludt volna. Eleinte eljátszott a gondolattal. hogy kiveszi a mai napot, de azonnal felsejlett előtte nagybátyja mogorva arca. Erőt vett magán. A lehető leghidegebb vízzel zuhanyozott le, majd éhgyomorra leküldött egy kannányi méregerős kávét is. A koffein néhány óra után nesztelenül távozott, a gyomorégés vele maradt, és megint úgy érezte magát, mint egy élőhalott. Csak a magabiztos mosolya és a koffeintabletták tartották ébren. Este odahaza vett egy jó forró fürdőt, megivott több csészényi nyugtatóteát, és bedőlt az ágyba.
A bányában tért magához. A falhoz verte a fejét, hátha felébred, de ekkor kezébe nyomták a szerszámokat „ezzel majd könnyebben megy” felkiáltással, s visszakerült a tárnába, újra csak érméket bányászott, és feladványokat oldott meg. A műszak végén aztán visszatért a valóságba, majd utána ismét ebben a bányászrémálomban kötött ki. Az idegei már cafatokban lógtak. A munkahelyén, az irodája előtt nagybátyja és más fejesek vártak rá. Joshuát félelem szállta meg. Lehet, hogy kirúgják a napokban mutatott gyenge teljesítménye miatt. Ehelyett azonban nagybátyja odalépett hozzá aggódó arccal.
- Joshua! Szeretnék bocsánatot kérni tőled! Túl sok terhet raktam rád egyszerre. Én nem is vettem észre, hogy mennyire fáradt vagy, és te még így is helyt álltál. Úgy döntöttem, hogy ideiglenesen átteszlek egy irodai posztra, és az üzletkötősdire később visszatérünk. - Joshua nem tudta, mi ez a hirtelen váltás, de hálásan bólintott. Elfoglalta új helyét. A munka ugyan itt is sok volt, de legalább a rémálmoknak vége volt.
Jonas professzornak nem volt más választása, mint elmenni a neuroszerver központba. Onnan talán könnyebben fel tudja törni a rendszert. Szerencsére az automatizált rendszer mellett csak két kezelőre volt szükség, akiket kiküldött a teremből. Mielőtt még nekikezdett volna a munkának, kinézett az ablakon.
Odalent a csarnokban tartályok sorakoztak, amikben emberek feküdtek. A kezelőpulthoz lépett, és éppen dolgozni kezdett, amikor is az egyik képernyő bekapcsolt, és meglátta önmagát egy nem túl régi híradásban. „Jonas Morovin professzort ma hivatalosan is letartóztatták etikátlan és tiltott kísérletek vádjával. Ha ártatlannak is bizonyulna, a gyanú árnyéka miatt a jövőben vélhetőleg nem folytathat majd államilag támogatott kísérleteket.” A professzor a képernyőhöz nyúlt, hogy lekapcsolja, amikor is valaki megszólalt a háta mögött.
- A vesztét a siker utáni vágy okozta! Önnek nem volt elég, amit elért, további elismerésre vágyott, ezért túllépte a határt! – Jonas megfordult, és szembetalálta magát a munkaadójával, aki folytatta: – Mi segítettünk önnek, kimosdattuk a trutyiból, és még lehetőséget is adtunk, hogy fű alatt a továbbiakban is folytathassa a munkáját. Ezért is meglepő, hogy most elárul bennünket.
Gondolta, hogy nem kapunk riasztást? – Jonas eltakarta a klaviatúrát a testével.
- Én hálás is vagyok a lehetőségért, hogy folytathatom a munkámat, de önök tudatosan nem veszik figyelembe a figyelmeztetéseimet, és az alanyok egészségi állapotát! Megalkottam az első fázist, ami hatalmas profitot termel önöknek, de maguk folyamatosan erőltetik a következő fázist, amire az alanyok fizikailag és mentálisan nincsenek felkészülve. Ha ez így folytatódik, ennek súlyos következményei lehetnek rájuk és ránk nézve is! – A férfi odasétált az ablakhoz és lenézett az alvókra.
- Ezek az alanyok csak lumpen elemek, akiket különböző büntetés-végrehajtási intézetekből szedtünk össze! Odakint senkik, odabent a kamrában sikeres üzletemberek, vagy keményen dolgozó gyakornokok, akik megszolgálják a későbbi szabadulásukat, mi meg…
- Önök meg közönséges chipcoin bányásszá alacsonyítják le őket! És az én találmányomat meg lealjasítják! Ennél sokkal nagyobb hasznára lehetne az emberiségnek.
- És lesz is! A bányászat által összegyűjtött pénzzel, s az ön találmányával forradalmasítjuk a számítógépipart, amint elévül az ön ügye. Ehhez viszont az kell, hogy ne álljon a kettes fázis útjába! Meg tudja tenni?
- Igen – gondolkozott el a professzor –, képes vagyok stabilizálni a legtöbb alany állapotát, de a legrosszabb állapotban lévőket meg kell, hagyunk az első fázisban.
- Az legalább negyven százalékos profitveszteséget jelentene, ezt hogyan akarja kiküszöbölni? - Jonas a fejére mutatott: – Megvizsgáltattam magam a kísérlet elején. Az én agyam több terhelést képes elviselni, így sok alany kiválthatok. A férfi elgondolkozott, majd így szólt:
- Legyen! Remélem, nem fog csalódást okozni nekünk.
Jonas professzor két orvos kíséretébe lesétált a csarnokba ahol már rá is várt egy kapszula. Levette ruhái majd meztelenül feküdt be a szerkezetbe majd az orvosok elektródákat és tapadó korongokat illesztettek a testére. Behunyta szemeit…
„Az emberi agy egy élő számítógép, aminek teljesítményét implantátumok beillesztésével növelni tudjuk, így egy olyan gondolkodót kapunk, aki egy gép precizitásával bír. A következő órákban megmutatom önöknek, ennek alapjait. – Előadása hosszú órákig tartott, majd a diákok távoztak, de mielőtt még kiléptek volna az előadóterem ajtaján, pénzérméket dobáltak az adományperselybe. És már jött is a következő turnus. A professzor már nem tartotta számon, hogy hányadik előadásnál tart. Újra a kezébe vette a krétát.