Álmatlan álmodozás
Írta: Török Nándor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 442
Álmatlan álmodozás
A jussom itt az éjben örök várakozás lett,
s a poklom küszöbén, mint tűrt vágyvaváró
reménylek hát magamnak én is tiszta lángot,
egy ékszerét az égnek, lágy barackíz sugarát
(de vak redőnyömön tiborczi utcafények
a sápatag mocskukkal arcomba hullnak fájón).
Tudtommal Hüpnosszal ma nem vagyok haragban,
mégse legyinti meg fák ágbogával arcom.
Magam magamra hagyva, rút ébrenlétbe űzve
Endümión kísért meg, álomra várakozva.
A néma mindenségnek hű dallamait hallom
a könnyben ázó éter táncában keringni,
s azúrja csillagoknak, azúrja végtelennek,
titokzatos húrjával rezegve lelkem vonzza
(de lázasan topogva körbe-körbe-körbe,
a semmit markolászom a hűs falak között).
Elindulnék én máris fények forrása mentén,
ezüstös ligetekbe enyhítni égi szomjam,
s ha pirkadat előtt már álmodni képtelenség,
muszáj ma mégis látnom. Magasba szállva látni.