Alma a fájától
Írta: Kondra Katalin
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 261
Alma a fájától
Adolf tizenhat éves volt, nevét apai ágon dédnagyapjától örökölte. Kissé gyagyásnak tartották az emberek, de a társaságában tisztelettel viselkedtek, mert a nagyhatalmú gyártulajdonosnak ő volt az egyetlen gyermeke.
Adolf valahogy nem akart felnőni. Mindenre rácsodálkozott, mint jóllakott napközis a vasúti kocsi ajtajának nyitószerkezetére, minden osztályt megismételt, némelyiket többször is.
Szülei óvták, testőrei védelmezték, ő közben hatással volt mindenkire. Egy idő után tanárait is magával rántotta a maga értelmi szintjére.
– A gyermeket hagyni kell, hadd fejlődjön a saját ritmusa szerint – vélték első osztályban. Aztán, ahogy teltek az évek, úgy lettek egyre elnézőbbek.
– Adolf nem átlagos gyerek. Van benne valami rejtett képesség, csak hagyni kell kibontakozni.
Erre a kibontakozásra vártak a tanárok, testőrök, dadák nap-mint nap a homokozóba ülve, és homokvárakat építettek Adolf tervei alapján, Adolf pedig élvezte, hogy minden úgy alakul, ahogy azt elképzelte. Mert Adolfnak tervei voltak.
Nem jó a világ úgy, ahogy van – gondolta, miközben követ dobott egy pocsolyába és kedvtelve nézte, hogyan lesz zavaros a víz. Ilyesmire lenne szükség az embereknek, azért, hogy ne unatkozzanak. Kár, hogy már feltalálták az atombombát.
– Játszunk feltalálósat? – szólította meg egy ismerős hang.
– Hát persze apu – kapott az alkalmon, és a szolgák megkönnyebbülésére elvonult a gyár laboratóriumába.
– Ma is öntögethetek löttyöket a lefolyóba? – érdeklődött izgatottan.
– Hát persze fiacskám, persze.
– És tényleg megnőnek tőle a halak a Rábában?
– Azt még nem sikerült kideríteni. De legalább azt tudjuk, mitől habzik, és úgy-e nem mondjuk el senkinek?