Állami gondozás
Írta: Balassa Olívia
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 296
Állami gondozás
A lelakott, megsárgult falú pesti bérlakás konyhájának omladozó vakolata ránézésre szinte hullámzott, és néhol szabálytalan szélű lyukakat is kidolgozott magából, salétromvirágot növesztve rajtuk. A konyha köve kopottszürkén tükrözte vissza a lehajtott fejűek szomorúságát. Sarkain lepattogzott négyzetlap kövekből állt össze, amelyek közül néhány annyira elhasználódott már, hogy megrepedt. A bútorzat egy régi, valamikor halványzöldre festett, bevonatától több helyen megszabadult kredencből, egy palackos gáztűzhelyből, mosogatóból, és a fal mellett egy a közepén kifeküdt matracból állt, amelyben akkora mélyedés volt, hogy ha azt a lakásban lakók vízzel megtöltötték volna, akkor akár meg is fürödhettek volna benne. Ez volt Anya birodalma.
Innen hallatszottak be a szobába a síróshangú kérések. Beszivárogtak az ajtólap melletti réseken és a már itt-ott rozsdafoltos kulcslyukon keresztül is. A Kisfiú már kétértelmű, frusztráló órák hosszú sora óta hallotta odabenn Anya sírós hüppögéseit, amelyek szakadozó panaszos, néha szinte rikácsolóvá váló könyörgéseket szakítottak félbe. Ott benn azok új életre keltek. Szertefoszlottak a konyhánál jóval nagyobb, világosabb, szépen kifestett színes helyiségben és ott megváltoztak… Alapzajként töltötték be további funkciójukat.
A gyerekszoba gyerekrezidenciának is beillet volna. Fiús színű: kék, zöld mintás dizájn bútorokkal berendezve, és luxusjátékokkal felszerelve. Anya vette őket azért, hogy a Kisfiú önfeledten játszhasson. Az ajtóval szemben lévő falon hatalmas síkképernyős okostévé terpeszkedett kajánul, szinte teljesen elfoglalva a helyével szemben lévő fal összes négyzetméterét. Minden körülötte lévő figyelmét magába szippantó feketelyukként működött, állandó társaságot biztosítva a Kisfiúnak. Aljából, mint egy polip hosszú és erős csápjai összekötő zsinórok nyúltak ki. Egyik az X Boxhoz, másik a laptophoz kapcsolódott, a többi csápzsinór pedig a kiegészítők: a kormányok és a joystickok fekete huzala volt. Ezek mind-mind csatlakoztak a feketelyuk tévéhez, a Kisfiú lelki gazdagságát és kreativitását növelendő. A készülék alatt az Alien Blasters 3D valódi virtuális szimulátor, a Motocross 3D valódi motoros szimulátor, és a Racing 3D virtuális kaland valódi autós szimulátor játékok bordósvörös dobozai pöffeszkedtek, tovább tarkítva az összképet. A szoba közepén 2x3 méteres puha és egyszerre kemény Kiddy Farm márkájú szőnyeg tapadt gumialjával a szinte csillogóan fényesre lakkozott parkettához. A szőnyeg közepén egy környezetbarát töltettel ellátott királykék babzsákfotel töltötte be a trón szerepét. Az íróasztal a sarokban IKEA termék, natúr fenyőfából volt. Anya rendelte az áruházból a Kisfiúnak, aki olyan kevésszer ült le hozzá tanulni, hogy ennyiért aztán igazán kár volt azt a szegény fiatal fenyőfát megfosztani életének még előtte álló sok-sok lehetőségétől… A szobában édességek is voltak bőven: csoki, cukor, chips kóla, és Bomba! energiaital, azért, hogy a kisfiú fizikailag is jól érezze magát. Okostelefon is volt: iPhone XS Max azért, hogy a Kisfiú mindig elérhesse Anyát, ha valami fontos dologra lenne szüksége. .
Anya sírt a konyhában. Hiába volt a kisfia szinte karnyújtásnyira tőle, már nem tudott igazi kapcsolatba kerülni vele. Egyedül volt. Végtelenül elkeseredetten, hónapok óta.
- Kisfiam tanuljál! Írd le a házi feladatodat kérlek! Holnap iskola…
Fáradó bömbölését a Kisfiú már nagyon unta. Legszívesebben hangszigetelővel tapasztotta volna be a gyerekszoba ajtajának mindegyik hangbeeresztésre képes rését. Összes ablakát, az ajtaját és a falait is. Úgy érezte az egész világon neki van a leges leghülyébb anyja. Folyamatosan zavarta őt a játékában.
- Hogy nem tudja abbahagyni?!
Éppen okostelefonján a legújabb telefonos applikációt akarta letölteni, hogy játszhasson azzal a cool játékkal, amelyikkel osztálytársai is játszanak a matekórákon a pad alatt.
- Tessék, most Anya hülye vinnyogásától már erre sem tudok odafigyelni! Ez már nem lehet igaz!
Elemi erővel hasított a gyermek gyermeki elméjébe a felszabadító gondolat:
- Állami gondozásba adom! Beadom Apa mellé az intézetbe! Hiszen semmi szükségem sincs már rá sem! Csak hátráltatja a beilleszkedésemet az osztálytársaim közé! Ciki!
Mondta, magában egyre inkább lelkesedve egy, a szabadulás közeledtét jelző új gondolatától.
Az ötlettől felszabadultnak érezte magát. Az energiaitaltól pörögve, kipirult arccal, remegő mellkassal, izzadó tenyérrel, először a konzolt a színes szőnyeghez csapta, majd az ajtót feltépve rohant ki a konyhába, hogy gondolatát pillanatokon belül tettek követhessék. Olyan gyorsan haladt, hogy nekiment Anyának. Ahogy összeütköztek, az arcába ordított.
Elegem van belőled! Betelt a pohár! Képtelenség együtt élni veled! Nem tudsz alkalmazkodni! Szedd össze a cuccod! Menj el innen! Indulj! Mehetsz Apa után! Te! Megkeseríted az életem!
Csend lett. Hangtalan csend.
Anya kisfiára meredt tágra nyílt szemekkel, eltátott szájjal. Leperegtek előtte a vidám baba korszak és az ártatlan kisgyermekkor elérhetetlen távolságból rohanva előtoluló képei. Egy könnycsepp gördült le csüggedt arcán. Szó nélkül beletörődve a megváltoztathatatlanba, csendesen pakolni kezdett. Nagy fekete táskába rakta kopott ruháit, a bögréjét, a fogkeféjét és egy fényképet a fiáról. Búcsúzott.
- Megölelhetlek?
Kérdezte halkan.
- Nem!
Válaszolt a Kisfiú a foga között egy szitkozódást visszafojtva, vállait hátra rántva anyja ölelése elől. Anya keze élettelenül lehanyatlott, arca bezárkózott, mert száját összeszorította, nehogy megbántsa a Kisfiút valamilyen keresetlen szóval, vagy bármivel, akármivel. Többet nem próbálkozott.
Behúzta táskáján a zipzárt, megfésülte festetlen, kopott színű haját. Még egyszer szétnézett kis konyhájában, majd becsukta maga mögött a bejárati ajtót, és elindult lefelé a lépcsőn. Apa már várta őt a ház előtt, az út másik oldalán.
Innen hallatszottak be a szobába a síróshangú kérések. Beszivárogtak az ajtólap melletti réseken és a már itt-ott rozsdafoltos kulcslyukon keresztül is. A Kisfiú már kétértelmű, frusztráló órák hosszú sora óta hallotta odabenn Anya sírós hüppögéseit, amelyek szakadozó panaszos, néha szinte rikácsolóvá váló könyörgéseket szakítottak félbe. Ott benn azok új életre keltek. Szertefoszlottak a konyhánál jóval nagyobb, világosabb, szépen kifestett színes helyiségben és ott megváltoztak… Alapzajként töltötték be további funkciójukat.
A gyerekszoba gyerekrezidenciának is beillet volna. Fiús színű: kék, zöld mintás dizájn bútorokkal berendezve, és luxusjátékokkal felszerelve. Anya vette őket azért, hogy a Kisfiú önfeledten játszhasson. Az ajtóval szemben lévő falon hatalmas síkképernyős okostévé terpeszkedett kajánul, szinte teljesen elfoglalva a helyével szemben lévő fal összes négyzetméterét. Minden körülötte lévő figyelmét magába szippantó feketelyukként működött, állandó társaságot biztosítva a Kisfiúnak. Aljából, mint egy polip hosszú és erős csápjai összekötő zsinórok nyúltak ki. Egyik az X Boxhoz, másik a laptophoz kapcsolódott, a többi csápzsinór pedig a kiegészítők: a kormányok és a joystickok fekete huzala volt. Ezek mind-mind csatlakoztak a feketelyuk tévéhez, a Kisfiú lelki gazdagságát és kreativitását növelendő. A készülék alatt az Alien Blasters 3D valódi virtuális szimulátor, a Motocross 3D valódi motoros szimulátor, és a Racing 3D virtuális kaland valódi autós szimulátor játékok bordósvörös dobozai pöffeszkedtek, tovább tarkítva az összképet. A szoba közepén 2x3 méteres puha és egyszerre kemény Kiddy Farm márkájú szőnyeg tapadt gumialjával a szinte csillogóan fényesre lakkozott parkettához. A szőnyeg közepén egy környezetbarát töltettel ellátott királykék babzsákfotel töltötte be a trón szerepét. Az íróasztal a sarokban IKEA termék, natúr fenyőfából volt. Anya rendelte az áruházból a Kisfiúnak, aki olyan kevésszer ült le hozzá tanulni, hogy ennyiért aztán igazán kár volt azt a szegény fiatal fenyőfát megfosztani életének még előtte álló sok-sok lehetőségétől… A szobában édességek is voltak bőven: csoki, cukor, chips kóla, és Bomba! energiaital, azért, hogy a kisfiú fizikailag is jól érezze magát. Okostelefon is volt: iPhone XS Max azért, hogy a Kisfiú mindig elérhesse Anyát, ha valami fontos dologra lenne szüksége. .
Anya sírt a konyhában. Hiába volt a kisfia szinte karnyújtásnyira tőle, már nem tudott igazi kapcsolatba kerülni vele. Egyedül volt. Végtelenül elkeseredetten, hónapok óta.
- Kisfiam tanuljál! Írd le a házi feladatodat kérlek! Holnap iskola…
Fáradó bömbölését a Kisfiú már nagyon unta. Legszívesebben hangszigetelővel tapasztotta volna be a gyerekszoba ajtajának mindegyik hangbeeresztésre képes rését. Összes ablakát, az ajtaját és a falait is. Úgy érezte az egész világon neki van a leges leghülyébb anyja. Folyamatosan zavarta őt a játékában.
- Hogy nem tudja abbahagyni?!
Éppen okostelefonján a legújabb telefonos applikációt akarta letölteni, hogy játszhasson azzal a cool játékkal, amelyikkel osztálytársai is játszanak a matekórákon a pad alatt.
- Tessék, most Anya hülye vinnyogásától már erre sem tudok odafigyelni! Ez már nem lehet igaz!
Elemi erővel hasított a gyermek gyermeki elméjébe a felszabadító gondolat:
- Állami gondozásba adom! Beadom Apa mellé az intézetbe! Hiszen semmi szükségem sincs már rá sem! Csak hátráltatja a beilleszkedésemet az osztálytársaim közé! Ciki!
Mondta, magában egyre inkább lelkesedve egy, a szabadulás közeledtét jelző új gondolatától.
Az ötlettől felszabadultnak érezte magát. Az energiaitaltól pörögve, kipirult arccal, remegő mellkassal, izzadó tenyérrel, először a konzolt a színes szőnyeghez csapta, majd az ajtót feltépve rohant ki a konyhába, hogy gondolatát pillanatokon belül tettek követhessék. Olyan gyorsan haladt, hogy nekiment Anyának. Ahogy összeütköztek, az arcába ordított.
Elegem van belőled! Betelt a pohár! Képtelenség együtt élni veled! Nem tudsz alkalmazkodni! Szedd össze a cuccod! Menj el innen! Indulj! Mehetsz Apa után! Te! Megkeseríted az életem!
Csend lett. Hangtalan csend.
Anya kisfiára meredt tágra nyílt szemekkel, eltátott szájjal. Leperegtek előtte a vidám baba korszak és az ártatlan kisgyermekkor elérhetetlen távolságból rohanva előtoluló képei. Egy könnycsepp gördült le csüggedt arcán. Szó nélkül beletörődve a megváltoztathatatlanba, csendesen pakolni kezdett. Nagy fekete táskába rakta kopott ruháit, a bögréjét, a fogkeféjét és egy fényképet a fiáról. Búcsúzott.
- Megölelhetlek?
Kérdezte halkan.
- Nem!
Válaszolt a Kisfiú a foga között egy szitkozódást visszafojtva, vállait hátra rántva anyja ölelése elől. Anya keze élettelenül lehanyatlott, arca bezárkózott, mert száját összeszorította, nehogy megbántsa a Kisfiút valamilyen keresetlen szóval, vagy bármivel, akármivel. Többet nem próbálkozott.
Behúzta táskáján a zipzárt, megfésülte festetlen, kopott színű haját. Még egyszer szétnézett kis konyhájában, majd becsukta maga mögött a bejárati ajtót, és elindult lefelé a lépcsőn. Apa már várta őt a ház előtt, az út másik oldalán.