Alakváltó
Írta: Markovics Anita
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 261
Alakváltó
Szeretőre lelt ím a lány! S benne
rég halott apját fogja kézen. Bár
öntudatlanul: ösztöne vitte, hiszen
emlék és illat már rég nem él,
az ujj, az arc, az alak nem dereng,
nincs fénykép, mi őt őrizné,
csupán egy árny dereng az idők ködén át sután,
s egy palló, mi csúszós volt s mohás.
A tó pangó hal-illata lágyan lebegett
a kert alatt, ahol dús jegenyék ágai közt esett
magas dombok szántásai mögé ékelődve esténként a nap,
úgy piroslott s pislogott, akár a ribizke.
Galacsint gyúrtam, éppen ahogyan most
férfim kezét fogom. Mikor e pallón átvisz, az olyan,
mintha megébredne gyerekkorom, s átlépné ő velem
ugyanazt a tavat, amit már oly sok élet óta ismerek.
Megyünk, megyünk, kéz a kézben, én nem tudom, mióta már.
Néha én vagyok a lány, néha ő a férfi, máskor
cserélünk, ő az anyám, én az apja,
volt hogy testvér, jóbarát. Mindegy is!
Megyünk át a pallón, ide s tova, olykor
összefúrva homlokot és orrbegyet,
hajunk közös sátrában érnek titokzatos lehelletű reggelek,
tartunk valahova egy misztikus nagy ölelésben,
hiába morognak körülöttünk a vad hegyek.