Aki megmenekült a haláltól - 2. rész
Írta: Udvarhelyi András
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 305
Aki megmenekült a Haláltól
Beszélgetés Király Lajos költővel tisztességről, a kompromisszumról, és a szabadságról
Második beszélgetés
A tisztesség témájánál hagytuk abba az első beszélgetést. Mondd, mit értettél azon, hogy
tisztességes és tisztességtelen emberek? A mai időszakban, amikor beszélgetünk, kell egy
magyar-magyar szótár a beszélgetőfeleknek, hogy megértsék egymást?
- Sajnos sok esetben elkel a magyar-magyar értelmező szótár. Sajnálom, hogy még a mai
időkben is meg kell magyaráznom ezt a fogalmat. Az én értelmezésemben a tisztességes az,
aki segíti az elesetteket, nem hazudik, legfeljebb végszükségben, életfontosságú helyzetben,
mint mikor a Nyomorultak apácája letagadja a csendőrnek, hogy Jean Valjean ott bújik meg a
függöny mögött. A tisztességes ember nem felejti el, honnan jött. Van erre egy paraszti
mondás: „Az öreg marha ne felejtse el, hogy borjú is volt egykoron”. Tehát ismerjük el és ne
tagadjuk meg a múltunkat, és utólag ne bánjuk, hogy mit nem tettünk meg. Ne forgassuk
köpönyegünket. Álljunk ki elveink mellett. Amikor nemrégiben elővettem a 2005-ben kiadott
ifjúkori verseimet, a Zsengék című kötetemet, megveregettem a vállamat, hogy már akkor is a
szeretetről, a tisztességről írtam, és mások megbecsüléséről.
- Én egész életemben kerestem arra a választ, hol van a tisztesség és
tiszteletlenség határa? Meddig kell elmenni a kompromisszumban, mikor
kezdődik a megalkuvás? Te soha életedben nem kötöttél kompromisszumot, nem
alkudtál meg?
- Persze, hogy kötöttem kompromisszumot.
A kompromisszum a bölcsesség diplomáciája.
De az már nem kompromisszum, amikor megfizetik elvtelen szolgálataidat. Sajnos sok
ilyen megalkuvó ember van. Volt olyan, aki úgy váltogatta a pártokat, mint más az
alsónadrágot, erről Baranyi Ferenc is írt egy nagyszerű verset.
- Neked sikerült viszonylag tisztességesen élned?
- Igen. Sikerült. Voltak lehetőségek, csábítások, hogy lerombolják önbecsülésemet. Volt,
hogy megkörnyékeztek, nem szégyellem párttag is voltam, de én mindig a közösségért
dolgoztam.
- Sokan nem tudták, nem tudják vagy nem akarják tudni, valójában mit jelent a kommunista
és demokrata fogalom.
- Összemossák az elvhű embert, a törtető karrieristával. A kommunista szó pedig azt jelenti,
hogy a közösségért cselekszünk. A kommunista a közösségért élő ember. És nem a törtető,
karrierista. A demokrata pedig azt jelenti, hogy a mindenkori hatalommal szemben a nép
pártján állunk. Nem mondok újat. Már Petőfi is megírta:
Habár felül a gálya,
S alul a víznek árja,
Azért a víz az úr.
Engedd meg, hogy az Öt nehéz hónap krónikája kötetemből felolvassam az Édes
demokrácia című igencsak aktuális versemet. Mottója:
A demokrácia a gazdagok kiváltsága
és a szegények délibábja.
Az ember arra született, hogy
szabadon éljen, lélegezzen, –
ne hajbókolva, vazallusként: –
hallgasson, tűrjön, – ne kérdezzen!
Demokrácia: kényes jószág,
az akarnokságot nem tűri! –
A hatalom meg azt harsogja,
hogy bármit tehetsz: – eltűri! –
Arról nem szólnak: – marokban van,
„felhizlalták” a „nemzeti” klánt! –
Rajtunk kacagnak! – Szeretik ők
ezt az édes Demokráciát!
Hadd mondjam el, nagyon mélyről indultam. Nagykanizsán születtem 1947. március 13-án.
Apám cipész volt, aztán elbocsájtották, mert a háború után nem volt szükség sok cipészre és
így Bélavárra, egy kis községbe költöztünk, ahol mindenki, mindenkit ismert. Ahol az ember
mindig szem előtt volt. És így természetes volt, hogy igyekeztünk betartani az alapvető
erkölcsi szabályokat. Vágytam arra is, hogy minél többet tudjak a világról. Egy versemben ezt
is megírtam:
Ki mélységekből indult,
magasságra vágyik,
és feltárja a világ
méretlen csodáit.
Bélavár a tisztesség iskolája volt.
Amikor visszakerültem szülővárosomba, Nagykanizsára, szüleim, akik féltettek a városi
erkölcsöktől, azt az útravalót adták: legyél mindig tisztességes! El ne felejtsd! Ne
szégyenkezzünk miattad! Másokat és mások holmiját ne bántsd!
– Városban miért kevésbé tisztességesek az emberek, mint falun?
– Mert a városiak közül sokan azt hiszik, nincsenek szem előtt és úgy gondolják, megtehetik
azt, amit falun nem.
– Lehet benne valami, mert egy városi politikus ismerősöm azt mondta, amikor egy társa
csalt és lebukott: A hülye, még lopni sem tud. Egy polgármester pedig, amikor egy párttársát
hatmilliós sikkasztáson érték, a bíróságon elszólta magát: Ez azért sok. Ennyit nem szabad
lopni. Én egy kérdéssel egészítem ki: és keveset szabad?
– Akik nem éltek falun, sokan nem ismerik, nem is értik a falusi erkölcsöt. Hogy ott a
tisztességesen elvégzett munka határozza meg az erkölcsöt. A munka minőségén mérik egy
ember értékét. Még mindig fontosnak tartják a rendet, a tisztaságot, a nyíl szívűséget.
Városban sok esetben hülyének, életképtelennek tartják a tisztességes embert. Nem állítom,
hogy falusiak hibátlanok, de ott még többnyire betartják az erkölcsi szabályokat. Nem
tagadom, én mindig törekedtem a kompromisszumra, a megegyezésre. Sokáig dolgoztam a
szövetkezeti mozgalomban, az ÁFÉSZ-ben és annak országos központjában SZÖVOSZ-ban,
és valahogy mindig a tenni akaró, szorgalmas embereket találtam meg és példájuk nagy
hatással volt rám. Én mindig tudtam, mit szabad és mit nem, mi a jó és mi a rossz, még ha
tévedtem időnként, akkor is. A rendszerváltás idején hívtak egy más, jobban fizető posztra, de
megtudtam, hogy felvételem két ember elbocsátásába került volna. 17 évi munka után
otthagytam őket és inkább a biztosítási üzletkötői munkát választottam. A biztosítási szakma
is olyan, hogy az ügyfélnek és az üzletkötőnek egyaránt azt kell éreznie, jól járt.
A karrieristák nyomultak. Én soha nem törtettem, szorgalmasan végeztem munkámat.
Látták, értékelték és sokszor elismerték a különféle helyeken végzett tevékenységemet,
kitüntetéseket is kaptam.
Azt is mondom, és remélem, hogy idővel minden rossz elnyeri a méltó büntetését.
– Sajnos, ma is fordított világban élünk legtöbb esetben, a gonosz elnyeri méltó jutalmát és
jó megbűnhődik. Mondd, az irodalmi előre jutásodban jelentett hátrányt, hogy nem
csatlakoztál a hadhoz, semmiféle párthoz a rendszerváltás után?
- Nem csatlakoztam. Pontosabban a Krúdy Kör volt a társaságom és más irodalmat kedvelő
műhelyek, ezek pedig kívül estek és esnek a mindenkori hatalom érdekkörén. Többnyire csak
az irodalom a téma, valamint a minket körülvevő világ. Különben is az íráshoz nem kell
társaság, brancs, párttagkönyv. A tollforgató egyedül van, amikor ír akkor nem kell jobbra-
balra figyelni, ki mit mond, mi lesz a következmény. Ezért is szerettem a Krúdy Kör alapító
tagját, a szerényen okos Kende Sándort, aki az Írószövetség tagja volt. Tanácsaira mindig
hallgattam.
- Az egyik legjobb magyar könyves nekem is barátom volt, kollégám. Rám is nagy hatással
volt. Több mint harminc könyvet írt, mégis kevesek körében ismert. Ennek legfőbb oka, hogy
nem volt törtető, karrierista. A Kádár korban polgári írónak bélyegezték.
- Nos, ő azt mondta, az Írószövetségről: De nagy az Istenke állatkertje! Nálunk, a Krúdy
körben érezte jól magát és nem a karrieristák, törtetők között. Nem is jelentkeztem az
Írószövetségbe, pedig több éven át az Írók Szakszervezete Számvizsgáló Bizottságának
elnöke is voltam.
- Nem a pártagság, a szekértáborhoz tartozás adja egy író értékét, hanem a mű.
- Egy tehetséges író, több könyv szerzője jelentkezett az Írószövetségbe. Fodor András, a
költő és Jókai Anna ajánlotta, mégsem vették fel. Ezek után azt gondoltam, hogy nincs
értelme jelentkezni. Meg aztán az írók alig ismerik egymás műveit. Így hogyan tudják
megállapítani, kit érdemes felvenni, kit nem? Magam is meglepődöm, amikor számomra
ismeretlen írószövetségi írókról, költőkről hallok. Erre is van egy mondás: Kinek Isten a
barátja, az könnyen üdvözül!
– Ez nehéz ügy. Nem lehet minden írót ismerni. Ennek ellenére, létezik minden olvasóban
egy írói hierarchia. Hadd tegyek fel egy kegyetlen kérdést. Hol helyezhető el Király Lajos a
magyar irodalomban? Gondolkodtál már ezen?
– Talán nem veszed szerénytelenségnek, én úgy érzem, a jó költők közé tartozom, mert sok
mindenről írok és jó esztétikai minőségben, nemcsak saját fájdalmaimról, örömeimről. És
mint a Krúdy Kör elnöke, irodalomszervezőként is értem el eredményeket. Mert egy irodalmi
kör szervezése is alkotás. Nem tartozom a kitűnő költők közé, de a közepesek közé sem.
- Ki a jó költő?
Jó költő az, aki nemcsak a maga bajait nyávogja el, hanem látja a világ, emberlétünk
szépségeit és bajait is. Küzd az önkény és butaság ellen, bemutatja a természet lelket
gyógyító áldásos hatásait. Úgy ír, hogy az egyéni gondok ábrázolásakor az általános emberit
tudja megfogalmazni. Nem politizál állandóan, foglalkozik a világgal, és megmutatja az
embereknek, hogy mégis csak jó embernek lenni. Még akkor is, ha a mai világban nagyon sok
a rossz és kilúgozza az ember lelkét. A jó költő bátor, rámutat a hibákra és nem hízeleg a
hatalomnak. A lényeget kell megírni, elmondani. És nem árt, ha egészséges önkritikával
rendelkezünk.
- Úgy érzed, neked egészséges az önkritikád? Nem becsülöd túl magad? Nem becsülöd alul
magad?
- Én pontosan tudom, hol a helyem.
- Nem sértődsz meg, hogy ilyeneket kérdezek?
- Nem sértődöm meg, mert nem rosszindulatból kérdezel. Neked ez a dolgod. Sok helyre
írtam. Az, hogy sok folyóiratban megjelentek írásaim, könyveimet vásárolják, olvassák, meg,
hogy te engem választottál riportalanynak, az már önmagában is egyfajta minőséget,
megbecsültséget bizonyít. Nem születtem költőnek, sok-sok vers írása, olvasása, sok
gyakorlás és a tízedik kötetem megjelenése után gondoltam úgy, hogy költő vagyok. Már
kamasz koromban írtam és fordítottam verseket.
Ami pedig a szabadságot illeti:
Most elolvasom neked Paul Éluard Szabadság című versének egy részleletét, amit még
siheder koromban, 1964. május 9-én, 56 éve fordítottam Nagykanizsán a kollégiumban. 56
éve! Istenem, milyen gyorsan elszáll az idő! Elmondjam?
- Mondjad.
- Szabadság (Részlet)
Iskolai füzeteimre,
A padokra és a fákra,
Homokba és hóra
Felírom nevedet.
Az összes olvasott oldalakra,
Minden fehér lapra,
Véres kőre, papírra vagy hamuba
Felírom nevedet.
Aranyozott képekre,
Harcosok fegyvereire,
Királyok koronájára
Felírom nevedet.
És egy szó hatalmával
Újra kezdeném az életem.
Megismerésedre születtem,
Hogy megnevezzelek:
Szabadság!
– Ha már erről a fogalomról van szó. A szabadság, a liberté fogalmat kiforgatták éppen
azok, akik a legtöbbször megsértették az alapvető szabadságjogokat. Mit jelent neked a
szabadság? Ki tekinthető szabadnak?
- Először is a szabadság szót sokszor és sokan átértelmezik és átértelmezték kényük-kedvük
szerint, és összekeverik a „mindent szabad”-dal, azaz a „szabadossággal”. Természetes, hogy
egy társadalom legfontosabb működtetésének a mozgatórugóit meg kell alkotni az
Alkotmányban, de „konszenzussal”, az összes pártok egyetértésével, akik nagyjából
képviselik a társadalom minden területét. Ezt mindenkinek be kell tartania, mert csak így tud
működni az állam. Különben káosz lenne. A szabadság az, amikor az ember a törvényeket
betartva szabadon él, dolgozik, cselekszik. Szabadon és retorziók nélkül elmondja véleményét
a dolgokról, kvázi részt vesz a hatalom gyakorlásában. Szabadság az, ha az állampolgárnak
gondja van, akkor segíti az állam, és nem hagyja az „út szélén”. Ezt nem csak mondja, hanem
ekképp is cselekszik minden eszközével. Szabadság az, ha az állam nem hoz olyan
törvényeket, amelyekkel elvtelenül egyes csoportokat támogat, másokat pedig a földbe
döngöl. Szabadság az, ha az embernek nem kell félelemben élni, mert kiszolgáltatott a
munkaadójának, és ezt nem engedi meg az állam. Szabadság az, ha az állam törvényekkel a
dolgozó embert méltóképpen védi, az általa megtermelt javakból méltóan elismeri,
elismerteti, azaz nem engedi, hogy „könyöradományon” éldegéljen, hanem segíti, hogy az
egyetlen életét emberhez méltó körülmények között élje le és ne rettegjen nyugdíjas évéitől.
Szabadság az, hogy mindenki hozzájuthasson az állam által megteremtett, gondosan
megszervezett oktatáshoz és a minél nagyobb tudás megszerzéséhez. Szabadság az, ha
mindenki egyenlő eséllyel juthat az információkhoz és az információkat közkinccsé tevő
újságok és tévék létrehozói, pedig egyenlő eséllyel juthatnak hozzá az orgánumok
létrehozásához és működtetéshez.
Az az igazi, ha a konszenzusos a demokrácia és a szabadság, mint édestestvérek egymást
segítve teszik élhetővé az ember életét.
– Ó, de jó lenne. Félek, Kertész Imrének van igaza, aki azt tartotta: Szabadság az, ami nincs.
Szeretném, ha nem lenne igaza.