Akárcsak én
Írta: Papp Ákos
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 473
Akárcsak én
Láttam, amikor a hideg éjszakában kóboroltál és az olcsó bor lélekké változott benned, miközben őrjöngve okoltad a világmindenséget és benzodrint követeltél orvosaidtól, hogy elszáguldj a nap felé. Emlékszem, amikor győzelemre ittasan kiléptél önmagadból, hogy vodkával kezedben spirituális őrangyalokról álmodj, akik haza kísérnek, átölelnek és betakarnak, de még betértél egy kocsmába, ahol gyönyörű távlatok nyíltak rögtön az első kör után, világmegváltás, hogy aztán évszázadokra beszippantson a fekete lyuk. Láttam, ahogyan elvegyültél ebben a káoszban és kiilleszkedtél magadból, hogy beilleszkedj a párhuzamok közé, de csak lötyögtél benne, így aztán kényszerűen visszatértél, mert mégiscsak jobb istennel egyesülni a végtelen áldomások között, hogy aztán vért öklendezve, leszíjazva ébredjél valahol. Végtelen győzelmi mámor, szerelem és tivornya, káprázatos elmék tékozlása, amiben nem értetted, csak bámultad szüntelen az idő horizontját, vártad a felmentő sereget, aki elszakít innen, mielőtt ismeretlenek felzabálják, ami a tudatodból megmaradt. Láttam, amikor elkóboroltál és csak zötykölődtél, de nem szólított meg a kutya sem, miközben külvárosi hajnalok között kutattad kiégett tekintettel a világmindenség titkait és műanyagflakonból vedeltél vodkát, majd a legelső éjjel-nappaliban kikérted az adagot, elszívtál egy spanglit, hogy aztán felébredj a Margit híd lábainál agyadban zakatoló villamossínek között. Veled voltam, amikor bezárult az utolsó ajtó és megcibáltalak, hogy zuhanjunk, vagy porladjunk szét! Aztán együtt hallgattuk a megadás örömódáját, milyen édes ez a dallam, a feltétel nélküli kapituláció, mert a játék véget ért és megpillanthatod leggyengébb valóságodat. Áldott vereség, a visszatérés kegyelme, megérkeztél hozzám, esendő önmagadhoz, hogy pironkodva beismerd gyengeségedet, hogy egy nálunknál nagyobb erőbe kapaszkodjunk, mert törékenységünk oly’ emberi, akárcsak én.
(első közlés)