Akárcsak én
Írta: Papp Ákos
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 273
Akárcsak én
Láttam, amikor a hideg éjszakában kóboroltál és az olcsó bor lélekké változott benned,
miközben őrjöngve okoltad a világmindenséget és benzodrint követeltél orvosaidtól, hogy
elszáguldj a nap felé. Emlékszem, amikor győzelemre ittasan kiléptél önmagadból, hogy
vodkával kezedben spirituális őrangyalokról álmodj, akik haza kísérnek, átölelnek és
betakarnak, de még betértél egy kocsmába, ahol gyönyörű távlatok nyíltak rögtön az első kör
után, világmegváltás, hogy aztán évszázadokra beszippantson a fekete lyuk. Láttam, ahogyan
elvegyültél ebben a káoszban és kiilleszkedtél magadból, hogy beilleszkedj a párhuzamok
közé, de csak lötyögtél benne, így aztán kényszerűen visszatértél, mert mégiscsak jobb
istennel egyesülni a végtelen áldomások között, hogy aztán vért öklendezve, leszíjazva
ébredjél valahol. Végtelen győzelmi mámor, szerelem és tivornya, káprázatos elmék
tékozlása, amiben nem értetted, csak bámultad szüntelen az idő horizontját, vártad a felmentő
sereget, aki elszakít innen, mielőtt ismeretlenek felzabálják, ami a tudatodból megmaradt.
Láttam, amikor elkóboroltál és csak zötykölődtél, de nem szólított meg a kutya sem,
miközben külvárosi hajnalok között kutattad kiégett tekintettel a világmindenség titkait és
műanyagflakonból vedeltél vodkát, majd a legelső éjjel-nappaliban kikérted az adagot,
elszívtál egy spanglit, hogy aztán felébredj a Margit híd lábainál agyadban zakatoló
villamossínek között. Veled voltam, amikor bezárult az utolsó ajtó és megcibáltalak, hogy
zuhanjunk, vagy porladjunk szét! Aztán együtt hallgattuk a megadás örömódáját, milyen édes
ez a dallam, a feltétel nélküli kapituláció, mert a játék véget ért és megpillanthatod
leggyengébb valóságodat. Áldott vereség, a visszatérés kegyelme, megérkeztél hozzám,
esendő önmagadhoz, hogy pironkodva beismerd gyengeségedet, hogy egy nálunknál nagyobb
erőbe kapaszkodjunk, mert törékenységünk oly’ emberi, akárcsak én.
(első közlés)