Akácvirágzás 1984-ben
Írta: Bartos Aranka
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 305
Akácvirágzás 1984-ben
Zöld, kék, fehér; árnyék, fény és én.
Fehér, fehér, fehér; árnyék, fény és
ti! Sóvár halottak: micsoda erő igazgat
benneteket, hogy a szememmel néztek, és
félre tolva kedvemet, a be nem szívott
illatokkal bennem lélegeztek. Legkivált
te: utolsó halottam itt legelöl, mit
keresel a formákban és színekben,
a csöndben és a zajban, mit a csillagokban
és a napban!? Könnyű szél van s kinyílnak
a lombközi szabálytalan fényablakok, ott
könyökölsz mindegyikben, s kortyolgatod
érzékeimben az akácillatot. Ahogyan a nap
takaró sugarában kortyolja a hold és
a mennybolt, úgy kortyolod, amiként mérget
sejtve én iszom bele a mennyboltba és
a holdba! Halálos bűvöletben, moccanatlan
figyellek udvarom nyújtotta ezer alakú
Isten-forma, fürtös szentély, szirom-
titok, lomb-sóhajok, szélhalkulás:
Isten-surranás, kihívó fehér sugárzás.
Akácfavirág, bodza! Lennétek bár
szíveink élő telefonja, s ne ez
a sírközi, szomorú, végtelenbe fonott
illatkoszorú... Sóvár halottam, legékesebb
kedvedet tartalékoltad ezekre a májusi
napokra. Az álnok élet csaliként dobta
eléd ezt a fehéren gyűrűző szépséget,
s mindig ahol voltál: tapasztalásod
romjai fölött... Most is itt lődörög
könnyűre vetkezett, bármit felölthető
szellem-szíved... Mint csillagfény
a parancsoló éjben, szétszóródsz
a tágulékony Mindenségben.