A virradat jászolánál
Írta: Pethes Mária
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 236
A virradat jászolánál
Isten a gondban felejt, köveket görget
mellkasomra a Tó. A lég megtelik
varjúkárogással.
Ki állítja meg a pusztába kiáltott
gonosz szavakat, ki imádkozik
a virradat jászolánál?
Idegszálaimon cimbalmozik a szél.
Esténként magamnak mesélek, nehogy
rám fagyjon a bánat.
Virágba borult meggyfás utakat képzelek
eléd, pedig elhagytál, mint cipőd
a pengő sarokvasat.
Mindörökké szentestébe vándorlok utánad,
nincs senkim, aki megbocsáthatná ellened
elkövetett vétkeim.
Idegen fogalmakhoz szoktat a tél, jégcsapok
csecsén lógok. Ki véd meg a fájdalomtól?
Ajtód elé zuhanok.
Becsukódik előttem szemed. Felkötött állad
alól hova szállnak a fecskék? Ki segít át
utolsó szavadon, Anyám?