A varázslat hangjai
Írta: Czirok Ferenc
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 335
A varázslat hangjai
A varázslat hangjai
„A zene Istené!”
Dienes Valéria
Vukán György játszik a zongorán. Tulajdonképpen a mester játszik a zongorával. Hangokat, dallamokat varázsol elő, finom mozdulatokkal, a hangszerből. Vukán zenét áramoltat felénk, a várakozással figyelő hallgatók felé. Én meg írok, olykor rajzolok szintén törvényeimbe zárva, neveltetésembe csukva, jellemembe béklyózva. Zsákban futok. Szerencsére lepényt nem kell enni, és még jó, hogy levegőt kapok egy darabig. Kinn, a fűtött szobán túl, zordon tél van, hull a hó. A hókristályok mélyéről csendülnek köröttem a képeket fodrozó hangok.
Vukán tovább játszik a zongorán. Álmokkal ámít a billentyűket billegetve, nehezen ébredő, sok zajtól eltévelyedett fülünkbe. Pedig már régen volt reggel. Dél van. Ebédszünet. És Vukánt hallgatom, mégis egy varázslatos álom játszadozik bennem, míg ő kacérkodik a fekete és fehér billentyűk hadával. Hadosztály ez, sőt hangosztály. A hangok hadseregével igyekszik elfoglalni szívemet, értelmemet. Felém sereglik! A hódítás hamarosan bekövetkezik, mert lépeget felém a lelke, a Vukáné. Lassan belém költözik és ő – míg előadja szerzeményét a zongorán – addig, szellemünk villanásnyi idejére, én leszek. Ő ettől viszont nem lesz én. Mert ő játssza a zenét, én meg hallgatom. Az úr nemcsak ír. Az úr zongorázik. Zongot rázni vajon tud az úr? Természetesen kérem, minden hangban benne van ez a különleges művész. Most hirtelen csend. A csend nem szünetet jelez. A csend erőt ad, és vágyat ébreszt. Mindenfélét. Nem kell hozzá korán kelni, csak ébren, ébren, éberen lenni. Befogadni. Mert Vukán még mindig játszik a zongorán.
Zell am See, 2015. január 12-én, Ernő napján. Tizenkettőhúsz és tizenhárom óra között az M 1 műsorát hallgatva.