A tengernél
Írta: Nagy Izabella
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 228
A tengernél
(Székelyhidi Zsolt Csurom c. kötetére)
Fekete az ég,
a göncölszekér majdnem vizet nyal,
ha felnyúlnék érte, elkapnám a rúdját.
Fekete a víz,
csupaszon vitetem magam a tetején,
utazok a felfordított szekéren.
Vertigo az este, sós lében a test.
Hidegrázós. Lúdbőrös a mellem,
kiszúrom az eget, ha hátamra
feküdve csillagot bámulok.
Fekete a levegő,
orrom felszívja a sót, vagy drogként
a mediterrán nyárvéget,
itt nem olyan görcsös a levegővétel,
mint otthon.
Lustán loccsan a víz, kiúszni a bójáig,
nem tovább.
Aztán ki a partra, ólom a derékon,
a göndör szőrökről
csorog a víz, a só bennereked,
mégsem csíp. Pedig nem vagy itt, hogy
A tengernél minden kisimul.