A téma az utcán hever
Írta: Egervári József
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 143
A téma az utcán hever
Kovász Béla először egy pofont kapott a jobb orcájára, majd egy másikat a balra, hogy kiegyensúlyozottan lássa a világot, ne egyoldalúan. Néhány pillanatig ugyan csak csillagokat látott, vöröseket, meg sárgákat, aztán kékeket és fehéreket, de ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget. Befejezésül az ököl baloldalon a bordáját találta el. Nem tanúsított ellenállást, bordája sem, amely halk reccsenéssel tört el.
– Bocs, összekevertelek valakivel – veregette meg vállát a fölé magasodó, tagbaszakadt fiatalember.
Kovász Béla küzdött a levegőért. Nem láthatóan, csak titokban, s igyekezett beleolvadni környezetébe, a szürke bazaltkövek közé.
– Te meg mi csinálsz itt az utca közepén, a földön fekve? – hajolt fölé elképedt arccal Gerei Dénes, régi iskolatársa, aki főállásban gazemberként, mellékállásban önkormányzati képviselőként tengette egyáltalán nem sanyarú sorsát.
– Az eget bámulom. Így jobban látni – nyögte ki Kovász, mérlegképes könyvelő és galambász.
– Jól van. Akkor csak nézd – válaszolta Gerei, s köszönés nélkül továbbállt.
– Ne mozogj! Le is fényképezlek! – ordított rá Kalapos Gusztáv, a helyi lap fotóriportere.
– Inkább segíts felállnom – nyújtotta erőtlenül kezét Kovász Béla a középszerű fotóriporter felé, aki már robogott is a szerkesztőségbe.
Kovász Béla elképzelte, miféle képaláírással fog megjelenni a fotó, egész esztendőben csak magyarázkodhat az ismerőseinek, kollégáinak, főnökeinek.
– Részeg disznó! – húzta el a száját egy idősebb hölgy, s nagy ívben kikerülte a hányingerrel küszködő férfit.
Senki nem hívott mentőt, senki nem akart segíteni neki. Micsoda világ ez? Micsoda emberek? Nehezen feltápászkodott, leporolta a ruháját. Először egy pofont kapott a jobb orcájára, majd egy másikat a balra, hogy kiegyensúlyozottan lássa a világot, ne egyoldalúan. Néhány pillanatig ugyan csak csillagokat látott, vöröseket, meg sárgákat, aztán kékeket és fehéreket, de ennek már nem tulajdonított nagy jelentőséget. Befejezésül az ököl jobboldalon a bordáját találta el. Nem tanúsított ellenállást, bordája sem, amely halk reccsenéssel tört el.
– Talán mégsem tévedtem, de ha mégis, majd szólj – veregette meg vállát a fölé magasodó, tagbaszakadt fiatalember.
Kovász Béla az eget bámulta. Nagy, szép, kövér felhők nyújtózkodtak fenn, de a meteorológusok szerint napokig nem fog esni az eső.