A tegnapi esély

A tegnapi esély

A hajnal értelmét vesztett fogalom
egy zárt szobában megélve,
de kint,
a kertvégi magány ölében,
mikor a természet szemed előtt
szüli meg a Napot
(egy új, ünnepi hétköznapot),
az maga a csoda.
Mint mikor ember születik.
A sötétség mocskából világra jön
és minden földi bűntől mentesen
rád tekint, ártatlanul,
ahogy azt valaha
a jó teremtő is elképzelte.

Így szüli meg a hajnalt
a nyirkos homály utolsó pillanata.
A mindenség nagy puha keze
harmatgyöngyökben tisztára mossa,
steril fényekbe öltözteti,
s a józan bölcsesség csókjával
igaz útjára engedi.

Csak remélheted,
hogy a felcseperedett újszülöttből
délre nem vásott kölyök lesz,
hogy a renyhe délután nem hideg vétkek
hűvös selymébe takarja,
s az elkerülhetetlen éjszaka sem
a bűn durva darócában éri utol
a kísértésektől megfáradtat,
aki ilyenkor
már csak egyet szeretne:
úgy álomba szenderülni,
hogy másnap ugyanő kezdje újra
fényesen, s büszkén
a tegnapi eséllyel.